Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A szocik nagy stratégiája

Azoknak küldöm ezt a postot, akik múltkor fennen hangoztatták, hogy márpedig az MSZP igenis emberségből, emberbaráti szeretetből, és az emberek iránti együttérzésből vett részt az Éhségmeneten.

Frászt, aranyoskáim. A szocik szavazatokért bármit.

Könnyfakasztó vallomások a HVG-n:

„2014-ben nem lehet 13. havi nyugdíjjal kampányolni. Ki hinné el?” – így fogalmazta meg egy neve elhallgatását kérő vezető szocialista politikus.

„A párt választmányi elnöke, Simon Gábor a hvg.hu-nak azt fejtegette, hogy az MSZP az éhségmenetes akcióban hiteles tudott maradni, nem telepedett rá annak szervezőire. Más szocialista politikusok ugyanakkor elismerték: hallottak olyan kritikákat a menet résztvevőitől, miszerint a menet Kossuth téri fogadtatásának majálist idéző hangulata nem volt túlzottan szerencsés.”

A szocialista párt stratégiaváltását már tavaly eldöntötték, de annak első jelei most láthatóak csak. A stratégia egyik legfontosabb eleme egy szocialista forrásunk szerint az, hogy a párt ne csak központilag kommunikáljon, hanem cselekedjen, akciózzon is, méghozzá helyi szinteken. „Ott kell lenni, részt kell venni az eseményeken. A pártnak helyben meglévő, az embereket foglalkoztató problémákat kell felvállalnia” – mondta a politikus, hozzátéve: az MSZP-nek elsősorban alulról kell (újra)építkeznie. „A választmányunk tavaly tavasszal elkezdte ezt a munkát. Meghatároztuk, kik azok, akikkel az együttműködés kialakítható és kiknek az érdekében” – mondta forrásunk. Eszerint az MSZP három, egymással nem feltétlenül azonos elemre építené a stratégiáját. Az együttműködő oldalra, a bázisra és a kedvezményezett oldalra.

Az „együttműködő oldalon” a lapunknak nyilatkozó egyik szocialista politikus a társadalomnak azt a rétegét érti, amelyben minél nagyobb arányban meg kell szerezniük a támogatottságot. „Ez a társadalom aktív középgenerációja. Azok a negyvenes-ötvenes korosztályhoz tartozó adófizetők, akik a vállukon viszik az országot. Ha korcsoportra bontanánk le, akkor nagyjából a 35 évestől azokig, akik a nyugdíj előtt állnak” – mondta a politikus.  Őket azért tekintik „együttműködő oldalnak”, mert – mint ahogy forrásunk mondta – ők a jövedelemtulajdonosok, „az ő adójukból lehet kormányozni”. „De a kedvezményezettek között ott kell lenniük az elesetteknek, vagy azoknak, akiknek kevesebb az érdekérvényesítési lehetőségük, például a fiatalok, nyugdíjasok, szociálisan nehezebb helyzetben lévők” -tette hozzá.”

„A Fidesz most ott áll, ahol 2010 előtt mi álltunk. Azért tűnik még biztosnak a győzelmük, mert a másik oldalon még nem dőlt el, kik lesznek az alternatíva velük szemben” – vélekedett egy másik, név nélkül nyilatkozó szocialista parlamenti képviselő. Szerinte a legnagyobb kihívás az MSZP-ben most az, hogy ki lehet-e törni az illúziókra épülő kampánypolitikából és lehet-e helyette racionálisabb módon, a valós helyzetből kiinduló politikát csinálni. „Eddig egyszer sikerült, egy évig, amikor Bajnai azt mondta, nagyon fog fájni, és egy évig ennek jegyében kormányzott. Utólag visszanézve magasabb az elfogadottsága annak az egy évnek, mint bármi másnak, ami azóta történt. De nem biztos, hogy Magyarország azt igényelné, hogy ez így legyen” – magyarázta a képviselő.

2006-ban az igazi balhé abból volt, hogy a szocik lényegesen kevesebbet ígértek, mint Orbán úr, s mégis nyertek. Bennünk is mindig ott volt, hogy ezt tompítani, tompítani kellene, mert ez valóban egy spirál. Most már a ciklus elején, az első frakcióülésen az volt az álláspontunk, hogy olyan meccsbe nem megyünk bele, amelyben pirosat igénylünk, de abból nemcsak piros, még sárga sem lesz” -mesélte Göndör István. De szerinte nem elég, ha ők változtatnak a stratégiájukon. „Az is fontos lenne, hogy a választópolgár rájöjjön, hogy amit egy politikus mond, annak mi a valóságalapja, van-e alapja” – mondta.”

Ebben szerettünk volna segíteni, további szép napot kívánunk.

ehsegmszp.jpg

Megosztás