Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Prémiumeső a BKV-nál

Nagy huzavona után a Fővárosi Közgyűlés január végén megszavazta, hogy 9 milliárdos kölcsönt és 6 milliárd támogatást adjanak működésre a BKV-nak, azért, hogy ha lehetséges, akkor ne csődöljön be februárban. Ezt a pénzt csak úgy tudta előteremteni a Főváros, hogy a fővárosi intézményeknél tízszázalékos zárolást rendeltek el, óvodák, iskolák, kulturális intézmények kerültek nehéz helyzetbe, a BKV miatt.

A BKV-nál pedig úgy megörültek a hirtelen jött segítségnek, hogy az összes vezetőnek kifizetették a 2011-es év harmadik és negyedéves prémiumát.

Ízlelgessük egy kicsit … a gyakorlatilag csődben lévő szocialista nagyvállalatnál negyedéves prémiumok vannak.

A mainap.hu egy tökéletes bekezdésbe foglalta össze, talán az idei év eddig legbicskanyitogatóbb bekezdése, amit olvastam:
Körülbelül félezer, jobbára vezető beosztású BKV-s kapott a napokban kétszer negyedéves  prémiumot, művezetőtől vezérigazgató-helyettesig. A menedzsment szerint a dolgozók kötelező bérkompenzációjára nincs pénz, pedig az egész évre alig kerülne többe, mint amennyit most a vezetőknek szétosztottak. A prémiumokat a cég a főváros kölcsönéből és támogatásából fizette, amelyet a közgyűlés azért szavazott meg, hogy a vállalat működése ne lehetetlenüljön el.

„Prémium” jogcímen többletpénz annak jár, aki a szerződésében foglalt prémiumfeladatokat megfelelően végrehajtotta.

Prémium a BKV-nál. Prémium a BKV-nál. Prémium a BKV-nál. Ilyen nincs.
Vajon milyen „prémiumfeladatok” lehetnek a szerződésekben? Esetleg nem arról van szó, hogy a munkakörének megfelelő munkákat „prémiumfeladatnak” rögzítették, hogy így szedjenek ki még több pénzt a BKV-tól?
A prémiumok kifizetéséről a BKV vezetősége dönt, és ha a cég pénzügyi helyzete olyan, akkor felfüggeszthetik a kifizetést. Legutoljára 2011. júliusában függesztették fel a kifizetést, éppen a pénzügyi helyzet miatt.
Most az azóta ki nem fizetett prémiumokat adták ki, bár a cég pénzügyi helyzete nem változott, sőt, ha lehet, akkor mindennél rosszabb a helyzet, nincs pénz alkatrészre, nincs pénz semmire. Vajon ilyen hírek után hogy lehet tárgyalni a kormánnyal, hogy segítsen a BKV-n? Ezen a cégen segíteni?

A bérkompenzációra a BKV szerint nincs pénz, de ahogy megjött a 15 milliárd, gyorsan kifizették maguknak az elmaradt prémiumot, azért ehhez már a vastagbőrnél is több kell. A vezérigazgató-helyettesi szinttől lefelé minden vezető megkapta prémiumot, vagyis az igazgatók, főosztályvezetők, osztályvezetők, üzemvezetők. A dolgozók meg nagy büdös semmit, ők mehettek tüntetni.

És hogy a legfelsőbb szinteken is nagy legyen az öröm, 23 felsővezető visszakapta a decemberben letiltott OMV-s üzemanyagkártyát, így végre már nem a saját pénzükből kell tankolni a céges Skoda Superbekbe.

A BKV közleménye:

„A BKV Zrt. a február 8-ai bérfizetéskor fizetése mellett minden, arra jogosult dolgozójának kifizette a munkaszerződésében rögzített juttatásokat. Társaságunk bérezési gyakorlata szerint a BKV munkavállalói (köztük a vezetők is) részesülhetnek teljesítéshez kötött prémiumban, hogy mérhető eredmények elérésére ösztönözzük őket. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem jutalom, hiszen a jutalom nem előre kitűzött teljesítménycélok eléréséhez kapcsolódó juttatás. A bérezés alapbérre és teljesítményhez kötött prémiumra, teljesítménybérre történő megosztásáról van szó, melyet nem csak a felsővezetők, hanem a munkatársak esetében is alkalmaznak a társaságok.

A BKV Zrt. 2011-ben messzemenően az üzleti terv felett teljesített, csökkentette adósságállományát, pozitív üzemi eredményt ért el. A januári fizetéssel – azaz a fent említett február 8-ai kifizetéssel – a társaságunk belső szabályzatában rögzített összegeket utaltuk át dolgozóinknak (vagyis az éves bérkeret 1,3 %-a került most prémiumként kifizetésre),  akik egyébként korábban, a cég iránti lojalitásukat bizonyítandó készséget mutattak arra, hogy a prémiumokat a különösen nehéz finanszírozási helyzet közepette csak később kapják meg.

A Fővárosi Közgyűlés kilencmilliárd forintos tulajdonosi kölcsön illetve további hatmilliárd forintos támogatás megadásáról szóló januári döntését követően társaságunknál lehetőség nyílt arra, hogy a dolgozóknak – közöttük a vezetőknek is – jogosan járó juttatásokat most mégis kifizessük. (…) BKV-s vezetők is bruttó fizetésüknek maximum 40%-ával megegyező, objektív célkitűzés alapján mért teljesítményprémiumra jogosultak a munkaszerződésük szerint.”

Objektív célkitűzés alapján 🙂
A BKV-nál. Na itt azért már hangosan felröhögtem.

Amúgy az éves bérkeret 50 milliárd, annak az 1,3%-a kb. 500-600 millió forint …. ennyit pengettek ki prémiumra. Az fejenként 1 millió, féléves prémiumnak nem rossz.

Friss:
BKK
: „A BKV Zrt. vezérigazgatója a mai napon írásban felajánlotta azonnali hatállyal történő lemondását Tarlós István főpolgármesternek. A főpolgármester a lemondást elfogadta.”

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás