Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Alkotmányba foglalt barátság

A Magyar Tudományos Akadémia 1992-ben alapította meg a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát (SzIMA), amely az MTA társult intézménye, de külön alapszabállyal rendelkező, önálló szervezet. Elnöke Jancsó Miklós, híresebb alapítói Esterházy Péter, Jókai Anna, Nádas Péter, Tandori Dezső és Závada Pál írók, illetve Juhász Ferenc költő.

Kicsit körülményes volt a megalakulásuk, és még pepecseltek, mikor "1992 januárjában 22 jeles magyar művész megalakította" a másik oldalt, a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA), melynek örökös elnöke Makovecz Imre építész. Tisztségviselője például Finta József építész, Jankovics Marcell és Sára Sándor filmrendezők, pártoló tagja pedig Demján Sándor, és egyik nagy mostani kedvencünk, Gubcsi Lajos.

A két akadémiánál olvasható nevekből egyértelműen kiderül, hogy klasszikus bal-jobb szembenállásról van szó, így tulajdonképp nem is furcsák a történések.

Az MMA az alapítás óta állítólag már 160-nál is több tagot számlál, és azt írják honlapjukon, hogy


"
A ma még társadalmi szervezetként működő, de a köztestületi státus elnyeréséért tevékenykedő Akadémia célja, hogy tagjai személyes megbecsülésén túl a magyar kultúra értékőrző, mértékadó közösségévé váljon."

 

Nos, az álmok beteljesülni látszanak, mégpedig rohamtempóval, egy óriási jobblábas lépéssel.

Egyrészt szinte észrevétlenül (és az MTA-hoz tartozó SZIMA-val ellentétben) bekerültek az Alkotmány-tervezetbe. Szabadság és felelősség, IX.cikkely:

 

Tudott a kormány alkotmánytervezetéről Makovecz Imre, az Index kérdezte erről. "Nem túl sok megbeszélés előzte meg a döntést" – mondta szűkszavúan az elnök, aki üdvözlendőnek tartotta a Fidesz-KDNP előterjesztését. "Ez a szervezet a rendszerváltás óta létezik, és soha egy rohadt fillér támogatást nem kapott. A legkiválóbb művészek voltak itt összegyűjtve, de senki nem törődött velünk. Ez most szerencsére megváltozik."

Makovecz azt is elmondta: azt követően, hogy bekerülnek az alkotmányba, és az állandó állami apanázsnak köszönhetően biztossá válik anyagi hátterük, változásokat terveznek a MMA működésében. A változások lényegéről azonban még nem tudott konkrétumokat.

Megkeresték Kováts Flórián irodavezetőt is, aki viszont tőlük hallott először a tervről. "Még nem láttuk a szöveget. Nagy meglepetés, ha ilyen van benne. Ha kiérlelt formában kapjuk majd meg a dokumentumot, átgondoljuk, hogy mit jelent ez." – mondta az irodavezető, miután nyilvánosságra került a tervezet.

Szegény Kováts nem tudja, hogy amit a Fidesz eltervezett, az úgy is lesz mindenképp, bárki bármit mond. Bár a tölgyfaleveles pecsét is még csak a tervezetben (amit elvileg ugye még tárgyalnak, és még változhat) szerepel, Orbán Viktor miniszterelnök úr mégis már minimum december 22. óta használja.

Szóval Makoveczék állami felkarolása is eldöntött tény. A tegnapi Magyar Közlönyben jelent meg, hogy 100 millió forintot kap a kormánytól.

 

Oké, hogy Makovecz jóban van Orbánnal, és ő tervezte a Viktor által alapított felcsúti fociakadémia épületét.

Rendben, hogy az ő csapata készítette az épülő devecseri lakópark terveit is.

Értem, hogy ő az egyik legigazabb, legelkötelezettebb fideszes művész, aki még a Magyar Nemzetet is elküldi a picsába, ha kell, de nem túlzás egy icipicit ennyire meghálálni a hűségét?

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás