Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Véget ért a Szoboszlai-ügy

Közel három év után ma végérvényes, másodfokon lezárt Szoboszlai Barna bírósági ügye.

2008. július 1-én éjszaka három ittas férfi (aznap volt a segélyosztás) áramütést szenvedett egy kesznyétei ház kertjében, mivel a tulajdonos, Szoboszlai Barna a veteményes köré húzott kis kerítésbe éjszakára áramot vezetett. Egy ember meghalt, egy súlyosan, egy könnyebben sérült meg. Pár nappal később az egyik áldozat mesélte el, hogy mi történt.

Az eset kapcsán került fókuszba az jogos önvédelem kérdése, és világított rá a vidéki "közbiztonságra". (2009 augusztusában a BTK-ba illesztették a megelőző jogos védelem pontját. A vidéki közbiztonság meg sokat nem változott.)

Első fokon a bíróság Szoboszlai Barnát emberölés vétségében és testi sértés vétségében találta bűnösnek, ezért egy év fogházra ítélte, a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.

Másodfokon a Debreceni Ítélőtábla enyhítette az elsőfokú ítéletet, Szoboszlai Barna bűnös gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében és gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségében, és megrovásban részesítette. 

 

 

Érdekes megnézni, a fenti hírt hogy tálalta az origo ("Megrovást kapott a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi") és a NOL ("Megrovás a kesznyéteni áramos ”gyilkosnak”).
A NOL-os "cikkből" ugyanis pont a lényeg hiányzik, a bíró indoklása, hogy miért enyhítette az elsőfokú ítéletet.
A NOL-on már megy a dráma a kommentekben, hogy többet ér az uborka, mint az emberi élet …

Az ítélet szerintem teljesen korrekt, mind a felmentés, mind a súlyos börtönbüntetés ítélet elfogadhatatlan lett volna.

De nézzük a bíró indoklását, ami a NOL-os cikkből "valahogy" kimaradt:
1. vádlott célja nem más életének a kioltása volt, a saját kertjét védte.
2. a vádlott saját javait akarta védeni, amikor kutyákat vásárolt, de azokat megmérgezték.
3. ezután szögesdróttal erősítette meg kertje kerítését, de azon is átmásztak.
4. mikor a kerítésen belül lévő konyhakertjét dróttal vette körül, és abba áramot vezetett, ellopták az áramot biztosító akkumulátorát.
5. után vezette a 220 voltos, 50 amperes áramot a drótba, ezt közhírré tette a településen, és figyelmeztető táblákat is elhelyezett.
6. ezeket a figyelmeztető táblákat is ellopták.
7. Szoboszlai Barna korábban többször kért segítséget a sorozatos lopások miatt a körzeti megbízottól. (3 falura jutott 1 körzeti megbízott.)
8. szorgalmazta éjszakai őrség megszervezését, de a hatóságoktól nem kapott segítséget.
9. a sértettek véletlenül nem érhettek hozzá a vezetékhez, azt megelőzően a szomszédos telkek két kerítésén és a vádlott szögesdróttal megerősített kerítésén is át kellett mászniuk.
10. a jogtalanság talaján álló sértettek maguk késztették a vádlottat arra, hogy olyan eszközt alkalmazzon, mely alkalmas tulajdona megvédésére.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás