Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Ki volt augusztus legpofátlanabbja?

Egész augusztusból csak a Muse koncert ugrik be, de azért akadtak egyebek is …

Hagyó lefogyott a börtönben, betiltották a dohányzást az aluljárókban, elutasították az Alstom metrókocsikat, kiderült Demszkynél mit jelent a "vis major", Győzikéék Balin nyaraltak, 20 milliós APEH-tartozással, Biszku a Duna TV-ben ellenforradalomnak nevezte 56-ot, fordulatot vetett a sukorói-ügy, KBH-s tartótisztje volt az egyik romagyilkosnak, Szanyi kitalálta a "Lájkolod az MSZP-t?" kampányt, Schmuck Andor, Kétfarkú Kutya Párt, Schmitt Pél végre csinált valamit, Álomsziget, Schmuck kampánydala, Demszky elbúcsúzott …

1. Havai Bertalan
Szijjártó Peti éppen nyaralt, így amikor kiderült, hogy Orbán is találkozott a sukorói King’s City beruházóival, neki kellett valami épkézláb és hihető magyarázatot összehegeszteni. Hát, ezt sikerült összehoznia: "Orbán rendszeresen találkozik külföldi befektetőkkel, korábban például arab, indiai, kínai üzletemberekkel is tárgyalt már, mindig a magyar gazdaság érdekeit szem előtt tartva. Ezen találkozók sorába illeszkedett az említett megbeszélés is." Majd egy nappal később hosszabban is kifejtette.
Azóta sem tudjuk, hogy mi is történt ezeken a találkozókon.

2. Hack Péter
Hack Péter, aki teljes mellszélességgel kiállt a holokauszt tagadásánál büntetése mellett, nem tudta szó nélkül megállni amikor Biszkut feljelentették, mert leellenforradalmazta 56-ot.
"A demokráciában a véleménynyilvánítás szabadsága azt jelenti, hogy embereknek joguk van olyan véleményt képviselni, ami valótlan, vagy visszatetsző, ellenszenves, taszító, de ettől még nem lesz önmagában büntetendő az ellenszenves, vagy számunkra elfogadhatatlan."
 
3. Szanyi Tibor
A mocskos szájú Tibit tették meg kampányfőnöknek, és ő az egész országot megörvendeztette, mikor előállt a "Lájkolod az MSZP-t?" kampánnyal:
"Azt szeretnék, ha minél több helyen, különösen a fiatalok között egyértelmű lenne, hogy az MSZP szerethető párt. Az MSZP "lájk" jelei piros színűek, a szocialisták egy zöld, a fenntarthatóságot szem előtt tartó önkormányzati programmal indulnak országszerte. Nem akarja mások elől elvenni a poént, de "ez a lájk jel a szocialistákra vonatkozik, ez a diszlájk jel pedig a Fideszre", miközben lefelé fordította a kezet."

4. Budapest Városképvédelmi Bizottsága
2010. augusztus 25, 40 nappal az önkormányzati választások előtt, csupa fontos döntés. Majd a bizottság megszavazta Sri Chinmoy szobrát a Gellért-hegyre, akiről azt sem tudták, hogy kicsoda. Az év egyik legjobb videója volt.

5. Bőhm András
Andris nem tudta megállni szavak nélkül szeretett Főnöke, Demszky Gábor távozását:
"Politikai felelőssége nem vitatható, de nem vitathatóak el eredményei, amit a városáért tett. Demszky a szabadság követe volt, esküdt ellensége a náci beszédnek és gondolatoknak, szolidáris volt minden kisebbséggel.
A főpolgármester művelt, intelligens ember, európai polgár és gondolkodó.Sokszor támadtam őt az utolsó négy évben, alig volt, amivel egyetértettem vele. Sokra tartottam őt, nem ellene lázadtam, hanem érte. Bármi is történt, képességeimtől és erőmtől telhetően meg fogom védeni minden igazságtalan támadás ellen. Percemberkék fröcsögése nem homályosítja el húsz évét a szabad város élén.
Remélem, Miniszterelnök Úr megtalálja a módját, hogy méltó módon búcsúztassa Budapest első, szabadon választott főpolgármesterét. Kérem őt erre!"

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás