Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Öt hónap, négy válságadó, nulla reform

Azt vártuk, hogy az önkormányzati választások után valóban nekilát a kormány a kemény munkának. Orbán tegnap bele is kezdett, csak éppen senki nem ezt várta: bla-bla-bla, 1 millió új munkahely, 1 millió gyerek, a magánnyugdíj-befizetésünk ellopása kölcsönvétele (?), és 3 újabb "válságadó". Oszt’ csókolom.

Öt hónap alatt nulla reform, négy válságadó. Meg a pálinkafőzés. Hát ez elég vékony. A három új válságadót már idén is beszedik, amúgy –elméletileg– "csak" három évre szól.

Matolcsy elég egyszerűen számolt:
-A távközlési, telekommunikációs szektor profitja 122 milliárd volt, az az adó ennek 50%-a, vagyis 61 milliárd.
-Az energetikai szektorra a válságadó 70 milliárd forint, ez is a nettó árbevétel alapján lesz kivetve, és nagyjából ez is a nyereségtömeg felét érinti.
-A kereskedelmi szektorból 30 milliárdot szednek be, de itt már 3 kulcs van: 500 millió forint nettó árbevételig nulla a kulcs, 500 millió forint és 100 milliárd forint közötti nettó árbevétel esetén 0,1 százalék, ezt meghaladó esetben pedig 2 százalékos lesz a kulcs.

Nem mintha vérezne a szívem mondjuk a Telenorért, akinek a nyáron bevezetett új csomagján feketén-fehéren látszott, hogy húzzák le a magyarokat.

2009-es adatok:

Viszont erős a megérzésem, hogy ezt a válságadót végül is mi fogjuk megfizetni … A Magyar Telekom anyacége a Deutsche Telekom, őket nem nagyon érdekli ez a válságadó, a profit kőbe van vésve és azt mindenképpen ki kell utalni. Minden multicégnek van egy anyavállalata, ahol elvárják az előírt profitot Magyarországról, így ha ezt a "válságadót" nem tudják kigazdálkodni, akkor csak egy lehetőség van, ahonnan pénzt lehet "szerezni" … a zemberektől.

Ennyi a különbség az MSZP és a Fidesz között. Az MSZP "megszorított", pontosan tudtuk, hogy mennyi a sarc. Most meg majd egy picit drágább lesz a telefonszámla, kicsit drágább lesz a kábeltévé díja. Ügyes.

Matolcsy még szépen el is magyarázta:
"Magyarország biztonságos finanszírozásához arra van szükség, hogy az országot pénzpiacról finanszírozzuk, a pénzpiac akkor bízik az országban, ha amit ígértünk, betartjuk, azaz betartjuk a 3,8 százalékos hiánycélt, ezt csak megszorításokkal lehetne betartani, vagy költségvetési bevételnövelő tételekkel. Az Orbán-kormány szakított a megszorítások politikájával."
 
Nincs IMF-hitel, nincs "védőháló" …

A kemény dió a magánnyugdíj-befizetések lenyúlását megmagyarázni. A 3,8% hiánycél mindenáron tartani kell, és ehhez kell még idén plusz 60 milliárd forint. Mit ad isten, az pont 2 havi magánnyugdíj-befizetés …

Matolcsy:
"Ma vagy megszorítás van, vagy beállítjuk a 3,8 százalékos hiánycélt. A három pótadó mellett még hiányzik 60 milliárd forint, az pedig pontosan 2 hónapnyi, november-decemberi kötelező magán-nyugdíjpénztári befizetés. Ezért az állam úgy döntött, hogy az állami nyugdíjkassza felé irányítja a magán-nyugdíjpénztári befizetések havi 30 milliárd forintját. Jelenleg 2,8 millió ember tagja a 18 magánnyugdíj-pénztárnak, akik összesen havonta 30 milliárd forintot fizetnek be az APEH-hez, amely tovább küldi azt a pénztárakba; az állam pedig ugyanekkora összeget betesz az állami nyugdíjkasszába. Ha az állam nem tud az állami nyugdíjkasszába pénzt betenni, mert nincs, így az emberek befizetése nem a kötelező magánnyugdíjpénztárba megy, hanem az állami nyugdíjkasszába kerül. Idén ez kettő, jövőre 12 hónap, azaz összesen 14 hónapról van szó."

Szuper, nem tud az állam pénzt betenni, akkor "kölcsönveszi" a mienkét.

Nemzeti Együttműködés Programja, 69. oldal:

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás