Kedden Geréb Ágnest őrizetbe vette a rendőrség, szerdán jópáran tüntettek a szabadonbocsátásáért, tegnap előzetes letartóztatásba került.

(Fotó: Pozsonyi Zita, Blikk)

A demonstráción és az arra való felhívásban is elhangzott egy mondat, ami remekül rávilágít a Geréb-pártiak liberális logikájának hibájára: "mindenki úgy szülhessen, ahogy neki jó"

Ez egy nagyon rossz megközelítése a dolgoknak. A mostani egocentrikus világ túlzottan önmegvalósító egyéneinek tankönyvi megnyilvánulása.

"mindenki úgy szülhessen, ahogy neki jó"
Csavarjunk ezen egyet: "mindenki úgy születhessen, ahogy neki jó"
Mennyivel másképp hangzik…. Benne van a feltétel nélküli szeretet és az alázatos önzetlenség, amit mindenkinek meg kell tanulnia, mikor szülővé, pláne édesanyává válik. Pár évtizeddel ezelőtt szültek a nők kukoricaföldön, gyárfolyosón, sőt pincében is, miközben az utcán bombák hullottak. El tudjuk képzelni, hogy csípőre tett kézzel toppantanak a lábukkal, és felháborodva közlik, hogy "Márpedig én így nem szülök, mert nekem így nem jó!" ?! Biztos ugyanúgy izgultak, borzongtak, féltek, mint a mai kismamák, de nem hisztiztek, szültek. Ráadásul többet, mint ma. Nem utolsó sorban a magas csecsemőhalandóság miatt.

Mostanság divatos a mécseses, zenehallgatós, videózós, mittudoménmilyen szülés, éppencsak az esemény főszereplőjéről, az újszülöttről esik kevés szó. Sőt, újszülött is sokkal kevesebb van, és talán ez a legfőbb oka annak, hogy azt az 1-2-3 szülésüket néhányan szeretnék minél emlékezetesebbé, filmvászonra illően tökéletessé tenni.

"mindenki úgy születhessen, ahogy neki jó"
Mikor az első gyermekemet várva belecsöppentem a babavárás és a közelgő szülés teljesen új élethelyzetébe, én is megrémültem egy ‘csöppet’. Anyukamagazinokban és netes fórumokon olvastam mások szép vagy éppen kevésbé idilli szüléstörténetét, félve gondoltam arra, hogy ott, azon a csöpp helyen fog kibújni a 3-4 kilós babám, és úgy egyáltalán, mi fog történni, tényleg muszáj-e a gátmetszés, ami az egészből a legborzasztóbban hangzott számomra. Aztán mikor megindult a szülés, a hideg kirázott a kórházi rutintól. Utáltam az előkészítésnek nevezett beöntést, nem volt túl szimpatikus a háromágyas, műtőszerűre neonozott szülőszoba, röhejes volt, hogy a szám kiszáradt, de a homlokomat törölgették vizes ronggyal, és óriási kín volt, hogy bár vajúdás közben bármit csinálhattam, a kitolást már a majrévassal felszerelt ágyon, szigorúan hanyattfekve kellett végigcsinálnom. Nem volt egy leányálom, de kibírtam. Kibírtam szó nélkül, mert csak az járt a fejemben, hogy a baba, akit 9 hónapig a szívem alatt hordtam, rendben, egészségesen megszülessen.

Megszületett. Problémamentes terhesség (ahogy mondani szokták) és 7 óra vajúdás után, fáradtan, kék színűen, hangtalanul. Ránéztek, és már kapták is fel. Rohantak vele a szomszédos csecsemőszobába, ahol azonnal sürített oxigént kapott. Utána felsírt, és abba sem hagyta egészen addig, míg a kőkeményre fehérített lepedővel letakart kórházi ágyon, a tapintatlanul csörömpölő takarítónőre ügyet sem vetve összebújtunk, és elkezdtük tanulni az új, közös életünket.

Ma már nagy. Fáradhatatlanul szaladgál, segít a tennivalókban, hízeleg, visszabeszél, haverjai vannak, és ha előad egy verset/éneket, tapsot követel magának, este pedig mesét. Erős, egészséges hála Istennek. És leginkább a villámgyors kórházi beavatkozásnak köszönhetően.

Példálózhatnak Geréb Ágnes hívei azzal, hogy "bezzeg nyugaton", követelhetik az otthonszülés magyarországi szabályozását, de az lenne a legjobb, ha belátnák azt, amit az Egészségügyi Államtitkárság közleménye nemes egyszerűséggel megfogalmazott.

"Az anya joga eldönteni, hogy gyermekét hol akarja világra hozni, de arra fel kell hívnunk a figyelmet, hogy az otthonszülés biztonságos lebonyolításának szakmai, egészségügyi és tárgyi feltételei nem adottak ma Magyarországon."

 

Ezen a szabályozás sem segít. Akárhány papírra leírhatják, pénz nélkül akkor sem lesz több mentőautó, jobb infrastruktúra. Az ország gazdasági állapotához képest az is egy óriási csoda, hogy az egészségügyi rendszer egyáltalán működik, nem omlott még a nyakunkba, kár teljesíthetetlen utasításokkal terhelni az irattári kapacitásokat.
Az otthonszülés hívei felesleges, és ráadásul roppant unszimpatikus feszültségkeltés, a vészhelyzetben persze sietve igénybevett segítő kéz megharapása ("Jelenlétünkkel szeretnénk kifejezni együttérzésünket mind a tegnap született kisbaba és családja felé, mind afelé a több ezer család felé, akiket kórházi szülés közben vagy következtében ért tragédia.") helyett harcolhatnának egy kompromisszumos megoldásért Mohamed és a hegy példájára. Ne a szülést vigyék otthonra, hanem az otthont a szülészetre, ahogy az már egy ideje elkezdődött. Küzdjenek, demonstráljanak azért, hogy ne csak a budapesti és megyeszékhelyi kórházakban legyen barátságos, alternatívnak nevezett szülőszoba, hanem mindegyikben, és legalább kettő.

Keressenek ehhez pályázati forrásokat, szponzorokat, alkudjanak az intézményekkel, hogy ha kapnak egy helységet, berendezik maguk. Követeljék a hibát vétő orvosok felelősségre vonását, a bábák alkalmazását a szülészeteken, a szakma rugalmasabbá tételét.

De éljenek az orvostudomány által nyújtott biztonsággal, mert csak annak a lelkiismerete lehet tiszta, aki mindent megtett gyermeke leginkább veszélytelen születéséért.