Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A miskolci képviselőnő gyerekekkel farsangol

Miskolci óvodások és iskolások szülei múlt csütörtök este írták meg felháborodva az ÉszakOnline-nak, hogy „Miskolcon 2014. február 7-én több óvoda, általános- és középiskola bevonásával farsangi menetet szervez Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. A farsangi menetre, amelynek útvonalát a rendőrség biztosítja, az intézmények meghívást kaptak. A részvétel ugyan nem kötelező, de az intézményvezetők, az ott dolgozók elmondása szerint, kötelezőként kezelik”

A miskolci Belvárosi Óvodában például ez a kis értesítő került ki a faliújságra:

csöbör.jpg(kép: ÉszakOnline)

 

A szülők programmal kapcsolatos kifogásai közül kiemelném a három legfontosabbat:

– az intézmények, ahogy az óvoda is, szülői kísérethez kötik a gyerekek részvételét, a gyermekek biztonságára hivatkozva, holott egyetlen más esetben sem (Mikulás-vonat, tanulmányi kirándulások) kérik ezt

– a 2014-es országgyűlési választási kampány a választás napját megelőző 60. napon kezdődik, azaz ez a rendezvény már beleesik a választási kampányba

– a köznevelési törvény szerint a nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható

Persze egy farsang nem kampányesemény, de milyen jól mutat majd a fotókon a fideszes képviselőasszony a sok gyerek között, akik tiszta szívvel örülnek a bulinak…..s mindannyiukkal megy legalább egy szülő, akik szintén a tömeget növelik, és talán a szavazatukat is adják majd hálából áprilisban. Mert ugye ha a szülő nem akar menni biodíszletnek, akkor a gyerek sem mehet a farsangra, amire pedig közösen készül a társaival, és biztos nagyon vár, hisz ő még nem lát a cifra maszkok mögé. A szülőknek tehát vagy az elveikre vagy a gyerekük csillogó szemébe kell nemet mondaniuk. Roppant kreatív ötlet, csak épp gyomorforgató.

Csöbör Katalin persze megmagyarázta. Kétszer is, különféleképpen.

Először azt állította, hogy a 2014. február 7-én Miskolcon megrendezésre kerülő farsangi karnevált a Szabó Lőrinc Iskoláért Oktatási Alapítvány szervezi, akik őt a rendezvény fővédnökének kérték fel. Állítását bizonyítandó küldött az ÉszakOnline-nak egy plakátot is, viszont azon nem szerepel, hogy az alapítvány a szervező.

csöbör2.jpg(kép: ÉszakOnline)

Ráadásul a Szabó Lőrinc Iskoláért Oktatási Alapítvány a Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola alapítványa, ám az intézmény – abszolút naprakész – honlapján semmilyen hír sincs az ominózus farsangi karneválról.

Szóval ez így nem túl meggyőző, jött is a B-verzió.

csöbör1.jpgMásodszorra azt mondta Csöbör Katalin, hogy „A szocialisták már megint hazudnak, és képesek lennének egy ártatlan gyermekrendezvényt is tönkretenni. Az MSZP állításaival ellentétben a Fidesz semmiféle kampányt nem szervez óvodásokkal, hanem több helyi oktatási intézmény szervez farsangi karnevált február 6-án és 7-én a miskolci Avason és a belvárosban. A szervezők engem felkértek fővédnöknek, és azt örömmel el is fogadtam. Nem a Fidesz, hanem az MSZP használ fel a hazugságkampányához óvodásokat.”

A véleményemet erről az aljasságról és Csöbör Katalinról inkább nem írom le, mert nincs annál gusztustalanabb, mint mikor egy politikus gyerekekkel jópofizik, csak azt szeretném megkérdezni a tekintetes képviselőasszonytól, hogy mégis miképpen lehet az, hogy fogalma sincs, ki szervezi azt a rendezvényt, aminek elvállalta a fővédnökségét.

Megosztás