Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Pécs stílusos búcsúja az EKF-től

2010-ben Pécs volt Európa kultúrális fővárosa, javarészt emiatt lett a blog kedvenc városa. Több postot írtunk a nagyszabású tervekről, az elköltött pénzekről, a hányatott sorsú beruházásokról, az egész nyomorult fellengzős álomról.

Az év a végéhez közeledik, a magyar város átadja a stafétabotot (láncot) Tallin és Turku kezébe, majd háromnapos fesztivállal ünnepli, hogy komolyabb (hírverést kapott) blama nélkül átvészelték az egészet.

Azért egy örömteli dolog jutott a végére is: december 16-án átadták az egyik nagyberuházást, a nagyjából 6 milliárdból épült Kodály Központot!

Amiben egyébként nincs orgona, mert nem futotta rá: "az építkezés során keletkezett pluszköltségeket úgy biztosították, hogy kispórolták a koncertteremből ezt a monumentális hangszert – ami az akkori tervek szerint 200 millió forintba került volna." A vakbélgyulladásban meghalt 20 éves fiú szülei építik meg, az ő emlékére, saját költségükön.

Ehhez nem lehet mit hozzáfűzni……

 

"Este hat órakor Schmitt Pál köztársasági elnök, Páva Zsolt Pécs polgármestere és Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára közösen vágták át a ház bejáratánál a nemzeti színű szalagot.

Az ünnepi műsort Páva Zsolt e szavakkal nyitotta meg: – Ez az épület szimbóluma annak, hogy egy gazdag kultúrtörténettel rendelkező városnak is szüksége van megnyugvásra, gazdagodásra. Pécs ugyanakkor a hangversenyterem kapcsán megmutatta, hogyan kell megvalósítani álmainkat, munkával, kitartással, összefogással.

Réthelyi Miklós, Nemzeti Erőforrás Miniszter azt emelte ki, hogy a koncertközpont ma még csak mecseki építészeti jel, de hamarosan közös emlékeink otthonává válik. Ebben a kulturális labirintusban mindig más művésznél lesz a fonál, amelynek segítségével eligazodhatunk az élmények zegzugos csarnokában."

Vagyis 2 (kettő) héttel az EKF2010 vége előtt sikerült átadniuk egy olyan nagyprojektet, amit a rendezvénysorozat egyik alapkövének szántak, most pedig majd nagy valószínűséggel a nyaku(N)kon fog megrohadni kihasználatlanul, finanszírozási problémák miatt. Tavaszra várom az első ilyen híreket. (Hacsak előtte nem kezd el darabjaira hullani az építmény, mint a három hónapja átadott Tudásközpont)

"Az elfogadott tervek szerint a 11 144 m2 nettó alapterületű épület akusztikai tervezésű nagyterme 999 fő befogadására lesz alkalmas, amely a rendezvény típusától függően a változtatható színpadállásnak megfelelően 928, illetve 880 főre csökkenthető a zenekari igényeknek megfelelően. A nagyterem teljes kapacitása elhelyezhető az épületben található konferenciatermekben és szekciótermekben, melyek befogadó kapacitása 368 főtől 50 főig változó, az igényeknek megfelelően. A földszinten található 368 fő befogadására képes konferenciaterem a konferencia igényeknek megfelelően szekcionálható lesz, az első emeleti 287 fős konferenciaterem pedig balett próbateremmé alakítható és maga az épület alkalmas táncszínházi produkciók befogadására is. Az épületben különálló, állandó termet biztosítunk a nagyzenekari próbáknak is.

Az épület országosan is egyedülálló multifunkcionalitását a nézőtér teljes területének emelhetősége biztosítja; annak síkba hozásával akár 1000 fős reprezentatív rendezvények is befogadhatók (pl. bálok, fogadások).

Az épület a hangversenytermen, a konferenciatermeken, valamint az 5, összesen 349 fő befogadására képes szekciótermeken kívül magában foglalja a Pannon Filharmonikusok, illetve a Pécsi Kulturális Központ irodáit, a Pannon Filharmonikusok zenekar működéséhez szükséges további szokásos termeket (pl. hangszertárat), a közönség számára fenntartott tereket – kávézó, könyvesbolt, fogadótér, stb., valamint mindezek kiszolgáló helyiségeit."

 


– Kodály…..na igen, így kell egy intézményt elnevezni…

– Csupa ünnep ez az új munkám….átadás, szalagvágás, mosoly. Kösz, Viktor!

– Igen kislány, tudom, hogy hányadika van…

– Látjátok? Megcsináltuk! Pécs 2010!

– Pali bazmeg, látod mekkora? Szerinted miből fizetjük majd a rezsit?
– Óóóóó…..

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás