Bizony, Orbán Viktor nem most tartott először úgy évértékelő beszédet, mint frissen megválasztott miniszterelnök. 1999. február 4-én szintén hasonló helyzetben beszélt, de akkor még nem volt se kétharmad, se fülkeforradalom, és ne felejtsük el, hogy nem volt még több ezer milliárd EU-s támogatás, de volt az EU-s átlagnál gyorsabban fejlődő gazdaság.

Érdemes elolvasni, hogy milyen témák voltak a legfontosabbak akkor Orbán Viktornak. Hát igen, sok minden nem változott az elmúlt 12 évben: új gazdaságpolitika, hatalmas államadósság és annak a kamata, gyermekek utáni adókedvezmény, iskolalátogatáshoz kötött a családi pótlék, népességfogyás, inaktívak nagy száma, új közoktatási törvény, drogmentes Magyarország, közmunkaprogram, ne segélyből éljenek az emberek, sürgősségi betegellátás …

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Sajnos, a beszédet átolvasva úgy érzi az ember, hogy egy lépést sem sikerült előre lépni, sőt, inkább minden még rosszabb lett.

Orbán évértékelő beszéde 1999-ben, részletek. (No, igen, akkor még tudott konkrétumot is mondani évértékeléskor, 2011-ben már csak annyi jutott, hogy bla-bla-bla (ásít) …)
 

"… engedjék meg, hogy elmondjam, miként gondolkodik a polgári koalíció kormánya magáról a kormányzás értelméről.

Mi úgy hisszük, a kormány feladata több mint az államapparátus igazgatása, a folyó ügyek, az ország napi gondjainak megoldása. A kormány maga elé tűzött célja, elhatározott szándéka az, hogy a polgárok, közösségeik és az ország egésze előtt egy kormányzati ciklust messze meghaladó távlatokat nyisson. Ennek érdekében igyekszik mozgósítani az országban, az ország lakóiban rejlő erőforrásokat. Bizonyos vagyok abban, s a kormány minden tagja bizonyos abban, hogy ehhez szilárd értékekre, világos célokra és közös akaratra van szükségünk.

Alig fél éve annak, hogy a polgári koalíció kormánya megalakult. Az első lépések körül bábáskodva sokan bíztattak bennünket, s ugyanakkor aggódtak is, vajon nem vágtuk-e túl nagy fába fejszénket, vajon képesek leszünk-e úrrá lenni azokon a nehézségeken, amelyekkel mindannyiunknak nap-nap után szembesülnünk kellett.

Bizonyosak voltunk abban, hogy élnünk kell a lehetőséggel, hogy a körülmények hatalma közös akarattal legyőzhető. Amikor vállaltuk a kormányzás felelősségét, azt mondtuk ki ezzel – amiben titokban minden család, minden polgár reménykedett –, hogy van jövője ennek az országnak, ennek a nemzetnek, hogy van jövője mindazoknak, akik készen állnak, hogy mindent megtegyenek saját személyes vágyaik, terveik valóra váltásáért.
Az eddig elért eredmények tükrében úgy látom, hogy azok mérték fel helyesen lehetőségeinket, akik bíztattak bennünket. Sorra születnek azok a döntések, amelyek önmagukért beszélnek.

A polgári koalíció kormánya 1998 júniusában gyökeresen új gazdaságpolitikát hirdetett meg, melynek középpontjában a gazdasági növekedés áll. S bár a közgazdászok elemzései, tanulmányai a magunkfajta laikusok számára nem mindig érthetőek, annyit mindenképpen mondhatunk, hogy a gazdaság fő mutatói 1999-ben rendkívül kedvezően alakulnak. Magyarország gazdasági növekedése az Európai Unióénak kétszerese. Az előző évhez képest tíz százalékkal nő a várhatóan versenyképes magyar áruk kivitel.
A fiatal magyar demokrácia első kilenc éve után először 1999-ben csökken az ország által egy év alatt megtermelt javak értékének 60 százaléka alá az államadósság. Ezzel elérjük a legfejlettebb európai államok ajánlott adósságmutatóját. A keresetek vásárlóértéke 1999-ben 3,6 százalékkal, a nyugdíjaké több mint négy százalékkal emelkedik. Ebben az évben az inflációt, a pénzromlás ütemét egy számjegyűre zsugorítjuk.
A kedvező gazdasági mutatók mellett 1999-ben javul a költségvetés egyensúlyi helyzete is. Javul annak ellenére, hogy a rendkívül pazarló társadalombiztosítási rendszer, a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank állapotának rendezése összesen 240 milliárd forintjába került az adófizetőknek.

Költségvetésünk bevételi oldala ugyan komoly javulást mutat, de kiadásainkat még mindig nem tudja fedezni, mert tovább kell cipelnünk hátunkon a múltat, a korábbról maradt hatalmas államadósság súlyát. Szerencsésebb országok minden évben a többletet osztják szét az emberek között, mi pedig még mindig a hiányt.
Nehéz elképzelni, de az ország 1999-ben a korábban felvett hitelek kamataira 769 milliárd forintot kényszerül költeni. Minden hetedik megkeresett forintunkat erre az adósságra költjük. Óriási összegről beszélünk. Ennyi pénzből egyetlen év alatt befejezhetnénk autópályáink építését, kétszeresére emelhetnénk a közalkalmazottak bérét, vagy egy csapásra megduplázhatnánk mindenki nyugdíját.
Egyszerre kell biztosítanunk a gazdasági növekedést és javítanunk az életszínvonalon. A mérleg nyelve egyik irányban sem billenhet el. Ezért 1999-ben is különösen megfontoltan kell gazdálkodnunk. A gazdaság növekedése évek hosszú sora alatt hozza meg gyümölcsét. Ezzel szemben mindannyiunk mindennapi életét már 1999-ben érezhetően befolyásolja az, hogyan gondolkodik a polgári koalíció kormánya a családok, a polgárok életszínvonalának javításáról. Sokan önök közül már saját személyes életükben is érezhetik az eddig megszületett intézkedéseink hatását. Ez az élményük 1999-ben sokkal határozottabb formát ölt majd.

A polgári koalíció kormányának az a meggyőződése, hogy a legszegényebbek helyzetének tartós javulását csak akkor érhetjük el, ha azokat a családokat is megerősítjük, amelyeknek a tagjai dolgoznak, akik a vállukon viszik az ország gondját, és akik magukra vállalják a gyereknevelés örömteli terheit is.
Az ország tudja, meggyőződésünk szerint, a saját nehezebb sorsú polgárait segíteni, ahol az ott élők túlnyomó többsége tisztes megélhetési lehetőségekkel bír. A kormányt ez a meggyőződés vezette, amikor meghozta társadalompolitikai döntéseit. Így a következőképpen döntöttünk: igyekszünk segítséget nyújtani a szükséget szenvedőknek. Ezért választottuk a nyugdíjtörvény esetében azt a megoldást, amely lehetővé tette, hogy a legkisebb nyugdíjjal rendelkezők illetményét 1999-ben annak akár negyedével emeljük.
A szegények támogatása mellett ugyanakkor jelentős összegeket juttattunk a dolgozó és gyermeket nevelő szülőknek is. Elsősorban azoknak a lehetőségeit szeretnénk bővíteni, akik dolgoznak és gyermeket is nevelnek. Meggyőződésem, hogy ők vállalják a legtöbbet Magyarország jövőjéért. Ezeknek a családoknak a támogatása – a mi felfogásunk szerint – közös jövőnkbe való biztos és szavatol megtérülő befektetés.

Ezért:
Először: 1999-ben már nem kell tandíjat fizetni.
Másodszor: 1999-ben az adók és a járulékok alacsonyabbak lesznek.
Harmadszor: minden gyermek után adókedvezmény jár. Ha az egyik szülő nem tudja a teljes kedvezményt kihasználni, a másik szülő is felhasználhatja azt.
Negyedszer: akik lakást építenek, az áfa egy részét visszaigényelhetik.
Ötödször: 1999-ben minden gyermek után alanyi jogon jár a családi pótlék. Alanyi jogon jár, de elvárjuk, hogy a támogatást kapó szülők eleget tegyenek törvényi kötelezettségüknek és iskoláskorú gyermekeiket valóban járassák iskolába. Iskoláskorú gyermekek esetében ugyanis csak ekkor kapják meg a támogatást.

A mikor e döntéseink mozgatórugóit igyekszem megvilágítani, két fontos dologról kell tájékoztatnom önöket. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése arról beszél, hogy Magyarországon még soha nem volt ilyen magas a nyugdíjasok, tanulók, különböző segélyekből élők, egyszóval azoknak az aránya, akiket a statisztika inaktívaknak nevez. A legfrissebb adatok egészen szomorú eredményeket mutatnak. Először fordul elő, hogy a hatvan évnél idősebbek száma meghaladta a gyermekek, a fiatalok számát hazánkban.
Nem tudom, elgondolkodtak-e már azon, hogy jelenleg Magyarországon alig hárommillió-hatszázezer dolgozó ember gondoskodik tízmillióról. Ha nem történik gyökeres változás, húsz év múlva már minden egyes dolgozónak két nem dolgozóról kell majd gondoskodnia. Nincs olyan gazdag ország a világon, amely ilyen terhet képes lenne tartósan elviselni.
A KSH néhány nappal ezelőtt megjelent jelentése egy másik fájdalmas hírt is tartalmaz. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy Magyarország népességének fogyatkozása minden eddigit meghaladó méretet öltött. Az eddig sem szívderítő adatok után az elmúlt évben mélypontra jutott az újszülöttek száma. Soha Magyarországon még nem született ilyen kevés gyermek, mint az elmúlt évben.
Ez a szívszorító jelenség hosszú távon olyan mértékű népességfogyást jelez, mely, ha jelentős fordulat nem következik be, a magyar társadalom olyan fokú elöregedéséhez vezet, ami veszélyezteti az ország jövőjét. Magyarország a nagyszülők országává válik – az életüknek igazi értelmet adó unokák nélkül.
Ezért kell 1999-ben  a kormánynak a leghatározottabban cselekednie. Határozottan cselekednünk, de nem rombolnunk – ahogyan az a Bokros-csomag idején történt. Amíg polgári kormánya van hazánknak, nem fordulhat elő, hogy gyerekek, családok, nyugdíjasok jövőjét áldozzák fel csak azért, hogy jelezzék a külvilágnak, hibátlanul fel tudják mondani az éppen divatos közgazdasági leckét.

Oktatásra összesen 34 százalékkal többet fordítunk, mint amennyi az elmúlt évben rendelkezésre állt. A pedagógusok kiemelt béremelést kapnak. A tankönyvek árának csökkentése érdekében azok áfáját eltöröltük. A tengeri kígyóként húzódó egyetemi integrációt 1999-ben lezárjuk. Új korszakot nyitunk a felsőoktatás történetében: ötvenmilliárd forint értékű, ötéves átfogó fejlesztési programot indítunk el. 1999-ben lezárjuk a nemzeti alaptantervről szóló vitákat, és benyújtjuk a közoktatási törvény módosítását.
Azt akarjuk, hogy az iskola a legbiztonságosabb hely legyen gyermekeink életében, hogy ne kelljen aggódnunk értük, amikor reggel elbúcsúzunk tőlük. Ezért határozottan és szigorú törvénnyel még időben megakadályozzuk, hogy fiaink, lányaink a kábítószerek áldozataivá váljanak. Van, amit az életben ki kell próbálnunk, hogy eldönthessük, szükségünk van-e rá. A kábítószer szerintünk nem tartozik ezek közé. Mi felnőtt fejjel el tudjuk utasítani a kábítószert, mert tudjuk, hogy aki a droggal kacérkodik, az az ördöggel cimborál. De a gyermekeink védtelenek. A drogok fogyasztása csak akkor lehetséges, ha azok kaphatók. Ezért aki a kábítószer-ellenes törvényeket támadja, az egyben pártolja a drogkereskedelmet.
A drog és a bűnözés ördögi kör, s ez az ördögi kör mindannyiunk biztonságát veszélyezteti. Tisztában vagyunk azzal, hogy a drog fogyasztása teljes mértékben nem szüntethető meg. De a kérdésre – kábítószer vagy élet – világos választ kell adnunk. És mi azt mondjuk: a kormány az élet oldalán áll. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, mint egy drogmentes Magyarország megteremtését. Ezért 1999-ben szigorú kábítószer-ellenes törvényt léptetünk életbe.

Tíz éve birkózunk mindannyian a tömeges munkanélküliséggel. Emberek százezreinek nincs munkája Magyarországon. Az eddigi segélyezés nem bizonyult megfelelőnek a gond megoldására. A mostani kormánynak az a célja, hogy segély helyett inkább esélyt teremtsünk a munka világába való visszatérésre. Ezért 1999-ben az árvízvédelmi gátak építését javarészt közmunkából oldjuk meg. Új közmunkaprogramot dolgozunk ki, amelyet a következő költségvetési évben jelentős támogatással fogunk megvalósítani. Ettől a programtól azt várjuk, hogy hazánkban egyre kevesebben éljenek segélyből, és minél többen munkából.

A  kormány úgy döntött, hogy 1999-ben megindítja azt az autópálya és gyorsforgalmi útépítő programot, amelynek eredményeképpen tíz év alatt 600 milliárd forintot ruházunk be. Az építkezések már szeptemberben megindulnak. Újra épülnek hidak a Dunán. A szekszárdi és az Esztergomot Párkánnyal összekötő híd építését 1999-ben megkezdjük.

Azt szoktuk mondani, az egészségnél nincs nagyobb kincsünk. Nos, ennek a kincsnek az őrzésében az elmúlt évtizedben nemigen jeleskedtünk. Az egészségügy olyannyira elhanyagolt ágazat volt eddig hazánkban, hogy a kormánytól sokkal komolyabb átgondolást igényel, mint más feladatok. Azok, akik eddig kísérletet tettek megreformálására, kudarcot vallottak. Olyan tapasztalatokat szereztek, mint az egyszeri ember a lóval: elöl harap, hátul rúg, középen meg kényelmetlen. Nekünk is be kell látnunk, hogy az egészségügy gondjainak csak csekély része orvosolható azonnal, legtöbbjük csak néhány éven belül oldható meg.
Mégis: néhány fontos intézkedésről már most beszámolhatok az ország nyilvánossága előtt. Először 1999-ben a sürgősségi betegellátást szervezzük újjá. Arra a célra, hogy az ország bármely településén minden sérült vagy beteg ember néhány percen belül megfelelő, gyors ellátásban részesülhessen, a betegszállítást is beleértve 1999-ben összesen 7 milliárd 700 millió forintot fordítunk. A családi orvosi rendelők küszöbön álló teljes körű magánosításához hetvenmilliárd forintos hitelgarancia-alapot különítünk el. Gyermekeink, az iskolások számára három új védőoltást vezetünk be. Az idén előkészítjük, a 2000. évben pedig megkezdjük a serdülőkorú lányok nőgyógyászati szűrővizsgálatát.
Vannak azonban ezeknél sokkal nehezebben megoldható, mélyebb feltárást igénylő gond is a magyar egészségügyben. Ilyen az évek óta húzódó kórházcsődök esete. A kórházak átvilágítását megkezdtük. Az egészségügyi rendszer átfogó, alapokat is érintő reformja – remélem – egy következő évindító beszéd egyik sarok¬köve lesz.

Magyarország ma szabad ország. Sorsa a mi kezünkben van. Mi választjuk azokat, akik törvényeinket alkotják. S bizony mi vagyunk azok, akik arra hivatottak, hogy betartsák e törvényeket. Így hát, amikor adócsalásról, korrupcióról, törvénytelenségről beszélünk, nem hivatkozhatunk többé a körülmények hatalmára. Pedig önök is tudják: gyakran éppen ezt tesszük.
Ilyen az ember. A cipőt hibáztatja, noha a lába a hibás. De otthon, ha semmi sem szorít, és módunk van elgondolkodni a dolgok lényegéről, akkor világosan látjuk, mi az, amire égető szükségünk van.
Tisztességes és becsületes országban akarunk élni. Olyan országban, ahol mindenki szemében erény, ha betartjuk a törvényeket, erény, ha tisztességesen adózunk, és erény, ha világos különbséget teszünk jó és rossz között. Olyan országban akarunk mindnyájan élni, amelyet az adófizető polgár a sajátjának érez.
Az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem mert az övé."