Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A nap képe: Együttműködés

A fülkeforradalom óta a népszavazás intézménye vélhetően kényelmetlenné vált, inkább leveleket küldözgetnek Orbánék a Zembereknek. Most éppen alkotmányügyben, ezt a hétvégén tudtuk meg.

Két héten belül tizenkét kérdésből álló kérdőívet küld ki a választópolgárok számára az új alkotmány előkészítésével kapcsolatosan a nemzeti konzultációs testület – tájékoztatta az újságírókat vasárnap Szájer József, a bizottság vezetője.

A kérdőíveket két héten belül kell visszaküldeni a kormány számára – hívta fel a figyelmet a fideszes politikus, kiemelve: a kormány saját apparátusán belül kívánja feldolgozni a válaszokat, így a kezdeményezés a postai költségeken kívül többe nem kerül az államnak.

Ezek a kérdések, amit hamarosan mindenki megkap a postaládájába:

1. Az új alkotmány csak az állampolgári jogokat vagy a kötelezettségeket is deklarálja-e?

2. Korlátozza-e az új alkotmány az állam eladósodását?

3. Vegyen-e védelem alá olyan közös értékeket az új alaptörvény, mint a család, a munka, az otthon, a rend és az egészség?

4. Járjon-e szavazati jog a kiskorú gyermekek után?

5. Engedje-e az új alkotmány a gyermeknevelés költségeinek megadóztatását vagy sem?

6. Az új alaptörvény vállaljon-e kötelezettséget a jövő nemzedékek után?

7. Az új alkotmány fejezze-e ki a határon túl élő magyarsággal való nemzeti összetartozás értékét?

8. Az új alaptörvény védje-e a Kárpát-medence természeti sokféleségét?

9. Az új alkotmány védje-e fokozottan a nemzeti vagyont?

10. Az új alaptörvény szerint kizárólag átlátható gazdasági hátterű társaságok számára legyen-e nyitva az állami forrásokhoz való hozzájutás?

11. A bíróságok számára legyen-e mód a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabására?

12. Az új alaptörvény szankcionálja-e a parlamenti bizottságok előtt való meg nem jelenést?

 

Ezen a bejelentő sajtótájékoztatón lőtte Soós Lajos (MTI) azt a fotót, ami gyönyörűen szimbolizálja a magyar politikára jellemző kutyakomédiát. Gerinc és küzdelem, pártok és elvek, oldalak és emberek. Íme!

 

Szili Katalin felkérését néhány nappal ezelőtt azzal magyarázta Szájer József, hogy a volt házelnök egy olyan környezeti, környezetvédelmi és szociális szempontot jelenít meg a testületben, amely "minden magyar állampolgár számára fontos". Szili Katalin "szövetségesünk" abban, hogy új alaptörvényre van szükség – fűzte hozzá akkor.

A Nemzeti Konzultációs Tagjai rajta kívül még: Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke, Csák János, Magyarország londoni nagykövete, és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Mi ez, ha nem a valódi, hamisítatlan NER?

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás