Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Gyurcsány és az erős erkölcsi normák

Most még tele szájjal röhögünk ezen az emberen, csak nehogy az arcunkra fagyjon a mosoly … iszonyú pofátlanul nyomja a demagóg szöveget, melynek farvizén ügyesen átvenné a hatalmat a pártban:

Gyurcsány Ferenc azt szeretné, hogy az MSZP a hatályos törvényekben megköveteltnél szélesebb nyilvánosságot, nagyobb átláthatóságot biztosítson a gazdálkodásáról, illetve hogy a választott pártvezetők jövedelmi, vagyoni helyzetét vessék össze a valósággal, saját és családtagjaik életvitelével.

Mi lesz veled, Boldvai Laci?!

Az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform vezetői pártszavazást kezdeményeznek, mert nem akarják, hogy "tisztázatlan eredetű pénzek felhasználásának legkisebb gyanúja vetődjön" a szocialista pártra.

Mi lesz veled, Puch Laci?!

A másik szavazásra bocsátandó kérdés azt célozza, hogy a párttagság háta mögött ne lehessen átláthatatlan személyi, hatalmi megállapodásokat kötni. Ezért a Gyurcsány-platform azt javasolja, hogy minden pártvezetőt közvetlenül a tagok válasszanak meg. Gátat vetnének a pártfunkciók halmozásának is.

Mi lesz veled, Mesterházy Attila?!

Gyurcsány egyre keményebb. Vagy legalábbis az arcbőre:

"Új pártot szeretnék formálni az MSZP-ből. Az a célunk, hogy erős erkölcsi normákat építve a feddhetetlenség pártját teremtsük meg. Szigorú szabályokat szeretnénk alkotni a párt gazdálkodására, vezetőinek jövedelmi, vagyoni helyzetének átláthatóságára, ellenőrizhetőségére. El kívánjuk érni, hogy a vezetők közvetlenül a tagságnak feleljenek politikájukért, tetteikért. (…) A politikai fordulat önmagában nem elég, más kultúrájú pártra van szükség.  Feddhetetlen pártra, feddhetetlen politikusokra. Az MSZP-t a közvélemény nagyobb része ma nem ilyennek látja.

Az MSZP morális tekintetben ma nem rosszabb a Fidesznél, mégis magán hordozza a korrupció megalázó bélyegét, a hatalmi mutyik önemésztő terhét. A Demokratikus Koalíció célja, hogy pár éven belül úgy nézzenek ránk, mint Magyarország legbecsületesebb pártjára és politikusaira."

Fussunk végig a sok feddhetetlen (vagy felejthetetlen) néven, íme Magyarország leendő legbecsületesebb pártjának legbecsületesebb politikusai, a krémek krémje:

1     Dr. Baja Ferenc     MSZP
2     Baracskai József     MSZP
3     Dr. Bárándy Gergely     MSZP
4     Boldvai László     MSZP
5     Dr. Botka László     MSZP
6     Burány Sándor     MSZP
7     Ficsor Ádám     MSZP
8     Dr. Garai István Levente     MSZP
9     Gőgös Zoltán     MSZP
10     Göndör István     MSZP
11     Gúr Nándor     MSZP
12     Gyurcsány Ferenc     MSZP
13     Harangozó Gábor     MSZP
14     Dr. Harangozó Tamás     MSZP
15     Dr. Hiller István     MSZP
16     Horváth András Tibor     MSZP
17     Dr. Ipkovich György     MSZP
18     Iváncsik Imre     MSZP
19     Dr. Józsa István     MSZP
20     Juhász Ferenc     MSZP
21     Káli Sándor     MSZP
22     Kiss Péter     MSZP
23     Dr. Kolber István     MSZP
24     Kovács László     MSZP
25     Kovács Tibor     MSZP
26     Dr. Lamperth Mónika     MSZP
27     Lendvai Ildikó     MSZP
28     Lukács Zoltán     MSZP
29     Mandur László     MSZP
30     Mesterházy Attila     MSZP
31     Dr. Molnár Csaba     MSZP
32     Dr. Molnár Zsolt     MSZP
33     Dr. Nemény András     MSZP
34     Nyakó István     MSZP
35     Dr. Oláh Lajos     MSZP
36     Pál Béla     MSZP
37     Pál Tibor     MSZP
38     Puch László     MSZP
39     Dr. Simon Gábor     MSZP
40     Simon Gábor     MSZP
41     Sós Tamás     MSZP
42     Dr. Steiner Pál     MSZP
43     Szabó Imre     MSZP
44     Szabó Vilmos     MSZP
45     Dr. Szanyi Tibor     MSZP
46     Dr. Szekeres Imre     MSZP
47     Szűcs Erika     MSZP
48     Tóbiás József     MSZP
49     Tóth Csaba     MSZP
50     Dr. Tóth József     MSZP
51     Tukacs István     MSZP
52     Dr. Ujhelyi István     MSZP
53     Dr. Vadai Ágnes     MSZP
54     Dr. Varga László     MSZP
55     Varga Zoltán     MSZP
56     Varju László     MSZP
57     Dr. Veres János     MSZP
58     Vitányi Iván     MSZP
 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás