Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Egy tagadás, egy állítás

Az igazmondó Farkas Flóriról szóló posthoz írtam kommentben, hogy "Szerintem most azt fogja játszani, hogy nem történt semmi. Amnézia :)"

Nos, ennél egy picit tovább mentek, egészen a konkrét tagadásig.

Igaz, ezt a nehézsúlyú feladatot már nem Flóri, hanem Balogh Zoltán felzárkóztatási államtitkár vállalta magára, akivel együtt ültek azon a bizonyos brüsszeli sajtótájékoztatón és a MTV-ben is.

MTI-közlemény:

"Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság: elutasítjuk a hátrányos helyzetűek szembefordítására irányuló törekvéseket

Budapest, 2011. május 31., kedd – Visszautasítjuk azokat a múlt héten megjelent tudósításokat, melyek azt a látszatot szeretnék kelteni, mintha a kormányzat bárkit származása alapján, alanyi jogon kívánna plusz támogatásban részesíteni.

Ilyet sem az Országos Roma Önkormányzat elnöke, sem más kormányzati szereplő nem mondott vagy nyilatkozott. A 2011. december 27-én elfogadott, 1315/2010. számú,  a szegregált lakókörnyezetben mélyszegénységben élők komplex lakhatási és képzéssel egybekötött munkaerő-piaci modellprogramjának koncepciójáról és a kapcsolódó intézkedésekről” szóló kormányhatározat világosan rögzíti azokat a feltételeket és azt az elvárt teljesítményt, melynek alapján bárki (származásától függetlenül) részt vehet a komplex modellprogramban. 

A résztvevők elsősorban új vagy felújított lakóépületben való elhelyezésben részesülhetnek, további támogatott képzések és munkalehetőség biztosítása mellett. A résztvevők számára a kötelmek elmulasztása a programból való kiesést eredményezheti. Kizárólag olyan családok juthatnak jobb lakókörülmények közé, amelyek munka-, tanulási és/vagy közösségi teljesítményében növekedés tapasztalható, és ez a helyi közösség számára is megismerhető.

Budapest, 2011. május 31.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság"

 

Igen, gazdagabbak lettünk egy új infóval: 2010. december 27-én megszületett a 1315/2010 számú kormányhatározat "a szegregált lakókörnyezetben mélyszegénységben élõk komplex lakhatási és képzéssel egybekötött munkaerõ-piaci modellprogramjának koncepciójáról és a kapcsolódó intézkedésekrõl".

Nem röstelltem előtúrni a Közlönyből, íme:

 

Aki kiolvassa belőle a közleményben elmondottakat, az…. az…. az egy zseni!
Várjuk a jelentkezését!

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás