Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

„Csepelen elveszik az önkormányzati lakásokat a menekültek” – a polgármestert kérik, hogy mozgósítson

Rendkívüli testületi ülést hívott össze Csepelen a helyi Fidesz csütörtökre. Az egyetlen napirendi pont Ábel Attila és Morovik Attila, a két fideszes alpolgármester indítványa, amiben felkérik a polgármestert, hogy minden lehetséges módon (közvetlen megkereséssel, telefonon, írásban) mozgósítson a népszavazásra, mindezt az önkormányzat költségére.


Az őrület legújabb állomása, hogy szerintük „sok helyen önkormányzati lakásokba költöztették be az illegális bevándorlókat, nem törődve azzal, hogy ott kik laktak korábban. Csepelen 1475 önkormányzati lakás van: uniós kvóta alapján ezek lakóit is az utcára tehetik, helyükre pedig illegális határátlépőket költöztethetnek”.

Az önkormányzati lakás, ahogy a neve is mutatja, az önkormányzat tulajdonában álló lakást jelent.
Arról, hogy ki kapja meg, egyedül az önkormányzat dönt.
Senki más.

Ezt nyilván tudja a 2 alpolgármester is, de valamivel azért rémisztgetni kell

Összesítve az eddigi fideszes/kormánypropagandát az 1200 menekült
– elvenné a cigányok/magyarok segélyét
– elvenné a cigányok/magyarok munkáját
– elvenné/megerőszakolná/bántalmazná a cigányok/magyarok feleségeit, lányait
– elvenné a csepeli önkormányzati lakásokat
– meggyilkolná a magyarokat
– betiltaná a miniszoknyát és a disznóhúst
– elszaporodva eliszlámosítaná az országot
– elvenné a Mátyás-templomot

Ha azt hinnétek, hogy ez az indítvány csak két fideszes magánakciója, akkor tévedtek. Nem az, ők csak végzik a kiosztott feladatot, ugyanis az indítvány benyújtása előtt egy nappal a csepeli polgármester, Borbély Lénárd ugyanezt mondta:

„Csepel sokat tett azért, hogy az itt élők számára élhető környezetet teremtsen. Ennek számos megnyilvánulása van, aminek a helyi lakók élvezhetik az előnyét. Közös érdek, hogy a polgárok szavazataikkal utasítsák el a kötelező betelepítést, és védjék meg a közösségi értékeinket.
Az egyik ilyen szempont a közbiztonság és a létbiztonság. Nem szabad megengedni, hogy olyan állapotok uralkodjanak el, mint jó néhány nyugat-európai országban, ahol nyíltan bántalmazzák a családokat és a nőket. Terjed az erőszak, amelynek legbrutálisabb megnyilvánulása a terrorizmus.
Egy második szempont a szociális biztonság megőrzése. Csepelen 1475 önkormányzati lakás van, ebből 1339 a szociális bérlakás, amelyeket rászorulóknak adnak ki. Nyugaton nemritkán megesik, hogy a helyi lakókat kiköltöztetik a saját bérbe vett otthonaikból, hogy a bevándorlókat elszállásolják. Csepel visszautasítja az ilyen jellegű kényszerbeköltöztetést.
A harmadik szempont szintén a szociális hálót érinti. Csepel évente 192 millió forintot költ a bajba jutott helyi honfitársakra. Ennél több pénzt nem tudnak áldozni a rászorulókra. A bevándorlók ellátása olyan terhet róna az önkormányzatra, amelynek a következménye az lenne, hogy a csepelieknek jutna kevesebb támogatás.
Csepel toleráns, segítséget nyújt azoknak, akik rászorulók. A kényszert azonban elutasítjuk. Szavazzunk nemmel, mert ez szolgálja érdekeinket. Mondom ezt úgy is, hogy háromgyerekes édesapa vagyok” – mondta Borbély Lénárd.

Tegnap az esti órákban holtan találtak egy nőt Kaposváron, meggyilkolták. A tettes a férje volt.
„Nem szabad megengedni, hogy olyan állapotok uralkodjanak el, mint jó néhány nyugat-európai országban, ahol nyíltan bántalmazzák a családokat és a nőket.”
Tényleg nem szabad … ha a családon belüli erőszak megfékezésre csak tizedannyi energiát fordítana a kormány, mint a menekültek elleni gyűlöletkeltésre, akkor több magyar nő élné meg az év végét.

 

Screenshot_02612 Screenshot_02613

 

Előfizetőket keresünk
Támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás