Schmidt Mária 10 legdurvább Amerika-ellenes kirohanása
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke vasárnap az ATV-ben elismerte, hogy korábban értesült az öszödi beszédről, egy „miskolci fiú” hívta föl, és telefonon bejátszotta neki. A műsorban többször is elmondta, hogy véleménye szerint nem is lehetett kérdés, hogy a miniszterelnök beszédét a sajtóhoz el kell juttatni.
Aztán aludt rá egyet és másnap a Kossuth Rádióban már tagadta, hogy ismerte volna a beszédet, ekkor azt mondta, csak arról tudott, hogy „van egy ilyen”.
Óriási figura ez a Lajos!
Pedig ugye nem mindegy hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetősége a birtokába jutott felvételt miért nem sajtótájékoztató keretén belül hozta nyilvánosságra, miért futárokkal, titokban juttatta el a sajtóhoz, hogy aztán eljátsszák a teljesen megdöbbent és aggódó demokratákat …
De vajon hogy került a választási kampány témái közé egy 8 évvel ezelőtti ügy, amikor Pintér Sándor belügyminiszter is megmondta, hogy „lényegtelenek az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményei, mivel azzal nem követtek el bűncselekményt.” ?!
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Megkérdeztük a chatbotot, mit gondol hazánkról. Nem sok jót sajnos.
És közben a baloldalt szidják, mert tüntetni és "lázítani" akart. Tragikomikus helyzet a kalocsai kórház környékén.
Majd az állam kifizeti a hiányt, hiszen állami cég.