Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Csodás a budapesti olimpia logója

Ez lett a MOB és a Design Terminál közös tervpályázatából. 

 

banner2_mozgo_2

2015. december közepén jelent meg a felhívás, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság és a Design Terminal nyílt pályázatot hirdet a 2024-es budapesti olimpia kisarculatának megtervezésére. A pályázat támogatója a Telekom volt, az első helyezettnek nettó 1 millió forint, a második és harmadik helyezettnek, valamint a közönségdíjasnak nettó 250 ezer forint pénzjutalmat helyeztek kilátásba.

A pályázatok beadási határideje eredetileg január 15. volt, majd meghosszabbították 29-ig. Eredményhirdetés eddig nem volt, legalábbis nyilvánosan nem.

Viszont február 17-ig kellett leadniuk a 2024-es olimpia megrendezésére vágyó városoknak az első körös anyagukat. Természetesen logóval együtt, így kiderült végre, mivel pályázik Budapest.

De előbb lássuk az ellenfeleket:

paris

roma

 

la

 

És akkor következzen a mienk:

bp

 

Nézzük csak, mi is szerepelt a MOB és a Design Terminál tervpályázatának kiírásában:

TARTALMI ELVÁRÁSOK

A pályamunkákkal szemben kötelező tartalmi elvárások: korszerűség, letisztultság, könnyű felismerhetőség, dinamizmus és elegancia. További kulcsszavak: büszkeség, bátorság, jövő, innováció. Fontos, hogy a pályamunka nem emlékeztethet egyetlen korábbi olimpiai logóra sem. A pályamunka készítése során javasoljuk figyelembe venni Budapest olimpiai pályázatának alábbi üzeneteit:

(1) A magyar olimpiai mozgalom hagyománya és eredményei: a Magyar Olimpiai Bizottság, mint a világ egyik legrégebbi nemzeti olimpiai bizottsága, a magyar sportolók elmúlt olimpiákon elért kimagasló eredményei, a sport kiemelkedő szerepe a nemzeti identitásban.
(2) Budapest, mint dinamikusan fejlődő európai nagyváros: Európa hetedik legnagyobb városa, a régió egyik legkedveltebb turisztikai célpontja, kulturális központ és egyetemi város.
(3) Fenntarthatóság: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság „Agenda 2020” reformprogramjának, azaz egy gazdasági, környezeti és társadalmi értelemben is fenntartható olimpia célkitűzésének való megfelelés.”

Korszerűség.
Letisztultság.
Könnyű felismerhetőség.
Dinamizmus.
Elegancia.
Büszkeség.
Bátorság.
Jövő.
Innováció.

Sikerült!

Már megint. Ez is.
Főleg a könnyű felismerhetőség.
Városnevek nélkül is teljesen egyértelmű, hogy melyik a magyar logó. Nem a nemzeti színek miatt. Fekete-fehérben is megismernénk a grafikát.

Gratulálunk az alkotónak!

Versenyt hirdetünk mi is: Tervezzétek meg ti a budapesti olimpia logóját!
A pályamunkákat a [email protected] várjuk, a legjobbakat közzétesszük majd.

 

Frissítés: Cikkünk megjelenése után 2 órával az alábbi közleményt kaptuk a Budapest2024 Nonprofit Zrt.-től:

„2016.02.20. Budapest – A hazai médiában – a skysports.com portálra hivatkozva- több helyen  tévesen jelent meg, hogy elkészült a Budapest2024 olimpiai pályázat logója. Hazánk olimpiai kandidálása kapcsán megjelent, nyílt logó pályázati kiírására bárki jelentkezhetett, január végéig kellett a pályázati anyagokat benyújtani a hazai grafikusoknak, designereknek.  Magyarország és Budapest az egyetlen, amely a fiatal tehetségek bevonásával alakítja ki logóját és arculatát, tudatos döntés, hogy máskor és máshogy jelenünk meg, mint a többi pályázó város. A logó bemutatásának időpontjára vonatkozóan semmilyen előírás nincsen. 100 hazai grafikus több mint 180 logó-tervezete érkezett be, abból a legjobb hat került az utolsó fordulóba és várhatóan pár héten belül kerül kiválasztásra az a logó, amellyel hazánk szerepel az olimpiai pályázat 2017. szeptemberig tartó folyamata során. ”

Támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!
Ügyesen használják a Photoshopot.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás