Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Rekord: négy óra alatt a blogregisztrációtól az MTI-hírig

Ha nem lenne egészen elképesztő a történet, akár egy blogreklám is lehetne: kezdj egy blogolni, a határ a csillagos ég!
A kedves user szerdán létrehozott egy új nicknevet, elindított egy blogot, 10:36-kor kitett egy posztot ami 14:20-kor megjelent MTI-hírként.
  Blogger legyen a gáton, aki ezt utánacsinálja, sajnos nekünk több ezer poszt és 4,5 év után sem jött össze, nem jutottunk el soha az MTI-hírig.
Nagyon tud ez a napraforgo966!

A „blogger” persze nem az időjárásról írt, hanem egy egészen sunyi lejártóposztot készített Ángyán Józsefről. Ángyán, a lemondott államtitkárt az oligarchák miatt távozott, és azóta sem tart lakatot a száján, többek között a hétvégén az FN-nagyinterjúban mesélt érdekes dolgokat.

„Budapest, 2012. május 2., szerda 14:10 (MTI) – A napraforgoblog szerint Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára azért távozott a tárcától, mert „két haverját” felmentette Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.” – írta az MTI, majd pontról-pontra idézte a blog „állításait„.

A Kettős Mérce blog rákeresett de semmilyen napraforgó blogot nem talált, így az MTI 16:31-kor kiadta újra a „hírt”, de már linkelve a blog címét.

A lejáratókampány nem egy bonyolult dolog, persze okosan kell csinálni, nem így …de úgy látszik, ezek csak erre képesek.

Valamelyik nagyokos agytröszt kitalálta, megcsinálta a blogot, a linket meg átküldte az MTI-nek és valószínűleg egy telefon is ment, hogy legyen lehozva MTI-hírként. Még az is lehet, hogy jól megdicsérték egymást, hogy mennyire kurva jól csinálták ….

Az MTVA azonban évi 70 milliárd adóforintból gazdálkodik, én pedig nem szeretnék semmilyen lejártókampányt finanszírozni….

belénessy.jpgBelénessy Csaba MTI-vezér egyelőre csak annyit nyilatkozott az ügyről, hogy „a napraforgo blog létezik és mi úgy ítéltük meg, hogy az MTI által idézett írásnak hírértéke van. Ezt támasztja alá a Vidékfejlesztési Minisztérium nyilatkozata is. Reméljük, hamarosan közölhetjük Ángyán József volt államtitkár véleményét is.

„Hírértéke van” … ez alapján az MTI-nek sűrűn kellene szemléznie a blogok tartalmát, de mégsem születnek blogbejegyzésekből MTI-hírek.
Természetesen semmilyen más fideszes képviselőt vagy miniszert, államtitkárt mocskolódó blogbejegyzésnek nem lenne soha „hírértéke” az MTVA-nál, érdekes módon az Ángyánt támadó bejegyzés pár órán belül az lett ….

Az LMP tiltakozó levele mellett szerencsére Ángyán sem hagyta magát, és nyílt levelet írt Belénessynek:

„Az MTI 2012. május 2-án 14 óra 20 perckor közreadott egy engem lejáratni szándékozó koncepciós irományból kreált hírt, amelyet visszautasítok. Az abban foglaltak minden alapot nélkülöznek, egytől egyig szemenszedett hazugságokat tartalmaznak. Visszautasítom továbbá azt az eljárásmódot, ahogyan az MTI, az ország közpénzekből fenntartott hírügynöksége egy hivatalosan nem létező blogon ma megjelentetett első és egyetlen bejegyzésből „példás” gyorsasággal, néhány óra leforgása alatt országos hírt kreált anélkül, hogy a bejegyzés tartalmát bármilyen módon ellenőrizte volna.

Követelem, hogy a jó hírnévhez való jogom durva megsértését helyesbítő közlemény azonnali kiadásával korrigálják, s erre külön hívják fel azon sajtóorgánumok figyelmét, amelyek az Önök hírét átvették! A helyesbítő közleménnyel egyidejűleg az MTI jelen levelemet is hozza nyilvánosságra!

Követelem továbbá, hogy indítsanak azonnali vizsgálatot annak kiderítésére: hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen „1 napos blog” első és egyetlen bejegyzése vezető hírré válhatott az MTI-nél, különös tekintettel arra is, hogy ki vagy mely intézmény volt a „figyelemfelhívó hírforrás”! Elvárom, hogy a vizsgálat eredményeiről engem informáljanak és a közvéleményt tájékoztassák.”

Egyre csak szaporodnak az anomáliák az MTVA háza táján, hétfőn kiderült, hogy Ipkovich György MSZP-s képviselő magyar hangja Schiffer András (LMP), az MTVA szerint Schiffer félreértette a dolgokat, ez nem cenzúra volt, hanem „hallgatóbarát szerkesztői eljárás”.

És végül egy friss hír:
Politikailag elfogultnak és bizonyítékok nélkülinek tartja a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Freedom House jelentését, amely szerint Magyarországon csak részben szabad a sajtó.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás