Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

„The crisis is over” – Tényleg, Gyuri?

Édes Istenem, köszönöm!
Annyi csodálatos Heti Válasz publicisztika, gazdasági fórumon tartott emlékezetes felszólalás után (simplicity, agysebészet, a siker láthatatlan) végre úgy látszik kezd beindulni Gyuri nemzetközi felemelkedése is. Most már a jó isten sem menti meg attól, hogy nemzetközi mém legyen.

gyuri2.jpgMatolcsy interjút adott a CNN-nek, úgy látszik már hajlandóak vagyunk leülni a puccsistákkal is. Gyurit Richard Quest kérdezgette, aki profi újságíró, 25 éves pályafutása alatt dolgozott a BBC-nél, majd 2001 óta a CNN riportere. 

Angol tudás nélkül is tökéletesen szórakoztat a videó, elég Matolcsy arcát, mimikáját és felejthetetlen szemjátékát figyelni:

The crisis over –  a válságnak vége (00:39), indította bivalyerősen a beszélgetést Gyuri.

21694100.jpg– Quest: A magyar gazdaság több mint egy százaléknyit zsugorodott az első negyedévben, ami a legrosszabb mutató az unióban.
– Matolcsy: viszont a tavalyi év utolsó negyede az egyik legjobb volt az EU-ban. Ez egy átmeneti időszak a magyar gazdaság számára. A jövő évben, hadd mondjam így: erős gazdasági növekedési mutatóval fogunk rendelkezni. Ez az év egy kicsit rizikós, ebben igaza van. (This year is a little bit risky.)

– Quest: A magyar kormány túlságosan innovatív és túlságosan kreatív, és hogy sok közgazdász szerint a magyar gazdaság rossz úton halad.
– Matolcsy: A kormánynak nem konvencionális, sőt, nem ortodox eszközök felhasználásával sikerült megvalósítania egy sikeres konszolidációs programot.

– Quest: Súlyosan tévednek-e azok, akik szerint Magyarország gazdasági katasztrófa felé halad?
– Matolcsy: Teljes mértékben. Ez képtelenség. Ez képtelenség. A magyar tündérmese, avagy a magyar példa egy éven belül sikeres lesz. (02:27)

Pólóra nyomtatnám, annyira szép:
„The Hungarian fairytale or the Hungarian example will be a succesful one in a year time.

– Quest: Magyarországnak meg kell hátrálnia a központi bank kérdésében, és ezt minél hamarabb teszi meg, annál előbb száll le mindenki önökről.
– Matolcsy: A magyar központi bank száz százalékig független.

– Quest: A növekedés üteme lassú, a munkanélküliségi ráta magas, és hogy a deficitet csak füst és tükrök segítségével lehetett csökkenteni, és hogy az egykulcsos adó csökkentette az adóbevételeket.
– Matolcsy: „All coins have two side” – válaszolt lényegretörően Matolcsy a tényeket tartalmazó kérdésre.

Gyuri egy igazi hungarikum, én betenném a Nemzeti Értékek Piramisába.
Még több interjút, csak bátran, Neked van igazad, ne add fel!!!

Az egyik olvasót máris megindította ez a szomorú-szép mese, íme Gyuri bácsi, a jótündér keresztapánk:

matolcsy_1.jpg

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás