Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nem akarták látni, le is tagadták, mi az?

Igen, a miniszterelnök úr meg a többiek. Igen, a falat. Ja nem, a kerítést.

A blog fennállása óta gyűjtjük a seggszáj-rovatban az egymásnak kisebb-nagyobb idő elteltével totálisan ellentmondó nyilatkozatokat az egyre mélyebbre süllyedő magyar politikusoktól, mert csak.

A bevándorlók elleni gyűlöletkampányt még a rezsiharcnál is jobban túltolta Fidesz, így ma sikerült eljutni a bejelentésig, miszerint 4 méter magas kerítéssel zárják le a déli határt 175 kilométer hosszan.

Mondjuk sejteni lehetett, hogy így lesz.

Június 6-án, a Vastagbőr&MKKP-ellenkampány előtt egy nappal jelentette be a külföldi lapoknak folyton helyreigazításokat küldözgető Kovács „eh” Zoltán kormányszóvivő, hogy a bevándorlásügyi konzultációs kérdőívre válaszolók többsége az eddigieknél sokkal nagyobb szigort vár a bevándorlókkal szemben. Már ekkor felmerült bennem a kérdés, hogy szögesdrót lesz a határokon?

Rogán Antal másnap azt mondta, hogy a déli határ törvényi eszközökkel való lezárására készülnek. Erre akkor az volt az első tippem, hogy ezek szerint fal lesz, amit a Market Zrt. fog építeni…és sajnos ma kiderült, hogy ebben a témában sem én vagyok túl cinikus, hanem a Fidesz.

 

Jó, nem fal lesz, hanem tényleg drótkerítés, és nem tudni még, hogy melyik hozzáértő cég nyeri a közbeszerzést, de annak ellenére lesz valami, hogy az utolsó pillanatig tagadták (mondjuk ez már előfordult párszor), és korábban még Orbán Viktor se kimondottan erről beszélt.

„Nem lesz vaskerítés a határon,”egyszerűen nem fogjuk őket beengedni” – mondta a bevándorlással összefüggésben Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Napi Gazdaságnak.”  – 2015.06.09.

„A Tv2 reggeli műsora, a Mokka például szerda reggel ismét Kósa Lajost hívta meg, hátha a Fidesz alelnöke elárul majd újabb részleteket arról, mi készül a déli határokon. Kósa azonban néhány órával Szijjártó bejelentése előtt még mindig tagadta, hogy fizikai határzárra készülne a kormány. A politikus egy szóviccel próbálta elütni az ellenzéki Kerék-Bárczy Szabolcs állítását, hogy új vasfüggöny épül majd a szerb határon. Kósa erre úgy reagált: „Mit aknákkal???? Tankcsapdákkal!!! Érti, Debrecen. Butaságokat mindenki tud mondani.” – Index, 2015.06.17.

Hazánk geopolitikai helyzetével kapcsolatban leszögezte: nem akarjuk látni, hogy új falak épülnek Európában. “Egy értelmes és nyugodt geopolitikát javaslok Magyarország számára.” Hazánkban magyarbarát politika van, ez határozza meg minden cselekedetünket, a politikai szövetségesi mivoltunk az EU-ban és a NATO-ban egyértelmű, nekünk magyaroknak nem érdekünk egy újabb hidegháború.” – a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülése, 2014.11.19.

Mondjuk valóban nem falat építenek, hanem kerítést (AZ NEM UGYANAZ!!), szóval nem hazudott a miniszterelnökúr.

Gratulálunk, és reméljük, hogy lesz annyira tökös, hogy a saját két kezével verje le az első cölöpöt. Persze csakis a magyar nép érdekében, és még véletlenül sem azért, mert politikai tehetsége és eszköztára kimerül a folyamatos ellenségképgyártásban, és hát a bankok, a multik meg a rezsi után most épp a bevándorlókat szemelte ki arra a célra, hogy miután beállította őket közellenségnek, kemény kézzel megvédje tőlük a választópolgárokat, akik majd remélhetőleg hálatelt szívvel szavaznak rá újra, plusz közben legalább nem gondolkodnak olyan apróbb témákon, mint a korrupció, a paksi bővítés, az ügynökakták nyilvánossága, vagy épp a közoktatás meg az iskolák katasztrofális helyzete.

 

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás