Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Egy igazi hungarikum: az ÁNYK

Elfelejtettem az 1+1%-ról nyilatkozni, gyorsan utánaolvastam, és azt írják, hogy ügyfélkapun keresztül még be lehet adni. Meg is örültem, mert van ügyfélkapu kódom.

Screenshot_00966

Ha van a Földön pokol, akkor az ÁNYK – Általános nyomtatványkitöltő program megrendelői, készítői, jóváhagyói remélem ott sülnek ropogósra.
Ez egy JAVA alapú, telepítést igénylő alkalmazás, ami a létező legszarabb programok legszarabbika.

Így néz ki:
Screenshot_00971
Első lépésként sikerült feltelepíteni:

Screenshot_00965
Kaptam egy ikont az asztalra.
De nem indul el.
Felvillan egy fekete ablak egy pillanatra, és annyi.
A súgókból hegyek állnak a NAV honlapján, természetesem mind pdf-ben.

Ahogy egy blogon írják:
„A problémát az okozza, hogy az ÁNYK Java nyelven íródott. Senki sem fejleszt „tiszta” Java-ra, mert nem lehet biztonságosan elindítani a „tiszta” Java programot. Emiatt aztán az ÁNYK-n kívül a világon nem létezik más, felhasználóknak készített program, ami „tiszta” Java nyelven készült. A felhasználók ugyanis az életben nem tűrnék el, hogy egy program néha elinduljon, néha meg nem. Az ilyen programot senki sem venné meg, ezért aztán ilyen program nincsen. A probléma második része az, hogy az ÁNYK-nak nincsen install programja sem, ezért nem lehet leszedni a számítógépről és újratelepíteni.”

És tényleg:

Screenshot_00968

Ügyfélbarát, egyszerűbb állam, söralátét, államreform – ezek a szavak jutottak az eszembe.

Egy Ausztráliába kiköltözött ismerősöm megosztotta, hogyan is működik az adóbevallás náluk:

Ha egyéni adózó vagy, a regisztrációval együtt kb. 20 percbe kerül az adóbevallás kitöltése. Papír alapú nincs, számítógépen, ipaden, illetve okostelefonon (!) lehet kitölteni és beküldeni. Könyvelő, adószakértő nem kell hozzá, egyszerű, logikus, csak ikszelgetni kell, mivel az adatokat mar a munkáltató jelentése alapján kitöltötték helyetted. Maga az adminisztrációs átfutási idő kb. 5-6 nap, nekem ennyi idő után jött meg a számlámra az adó-visszatérítés.

És azon még én is igencsak meglepődtem. Kiderült ugyanis, hogy mivel csak részmunka időben dolgoztam (4 óra naponta, a költözés miatt azt is jó pár hónap kihagyással) a magam 22.000 dollárnyi (=4,9 millió ft.) éves jövedelmemmel alacsony jövedelmi kategóriába tartozom ezert az éves adókötelezettségem 170$ (=39 ezer ft.)! Ez az összes adó, nyugdíj, stb, járulékot tartalmazza, a többit mind visszakaptam. Szóval kevesebb, mint az éves fizetésem 1%-át tartotta meg állambácsi, erről küldték a részletes beszámolót, hogy mire is költötték.

Ezt a levelet kapta meg, és felvázolták szépen, hogy a 170 ausztrál dollárnyi adóját mire is költik:

10615778_10153194307594762_1568513710_n2014-ben vezette be az ausztrál kormány, a levélben feltüntetik az adott évi és az előző évi államadósságot is, az átláthatóság növelése érdekében vezették be, hogy az  adófizetők lássák, hogy mire költik az adójukat a kormány.
The tax receipt provides a breakdown of how your tax has contributed towards government expenditure. It also includes information on the level of Australian Government gross debt for the current and previous years. This is a new government initiative to increase transparency on how and where the government spends taxpayers’ money.”

Nálunk csak ilyen levél érkezik az államtól …

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás