„Egy önmagát finanszírozni képes felsőoktatási rendszerben gondolkodom, ahol az állam minden egyes magyar diák számára, aki az egyetemek által előírt minimális követelményt képes teljesíteni, biztosítja annak lehetőségét, hogy saját maga finanszírozhassa a tanulását úgy, hogy az a diáknak ne jelentsen vállalhatatlan megterhelést, és az igénybe vett erőforrásokat hosszú lejáratban kelljen majd visszaadnia” – nyilatkozta még a nyáron Orbán Viktor, és többekkel együtt megmosolyogtam, hogy már megint milyen bolondságon töri a fejét. Aztán láttuk, hogy a Széll Kálmán terv 1-ben és a  Széll Kálmán terv 2-ben is nyestek egyet-egyet a felsőoktatás állami támogatásán, a 2012/2013-as tanévre lecsökkentették a 100%-ban államilag támogatott férőhelyek számát 53 ezerről 38 ezerre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezete szerint pedig már csak 10 480 diák tanulhatna ingyen 2013 szeptemberétől, 46 330-an részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben tanulhatnának, nekik a képzés árának felét kell kifizetni. A részösztöndíjas képzés már most is nagy sikert aratott a fiatalság körében, 15 550 helyet hirdettek meg, de mivel alig volt jelentkező, a keretszámot levitték 5500-ra, végül 1961 részképzős hallgató kezdte meg az évet. A nagy sikerre való tekintettel most megtízszerezik a keretszámot. Ez a részképzés nagyon rafinált megoldás: a képzés költségeinek felét a hallgatók, a másik felét az állam állja , például egy mérnökinformatikus szakos hallgató például 300 ezer helyett 150 ezer forintot fizet szemeszterenként, viszont nekik is alá kell írni a hallgató szerződést a „röghözkötéssel” együtt.

Két év alatt megszüntetni az az államilag támogatott férőhelyek négyötödét biztos egy olyan felsőbb szintű nemzetpolitikai lépés, amit mi, egyszerű állampolgárok nem tudnánk felfogni a szerény képességeinkkel, így el sem magyarázzák nekünk. Ja, de mégis: dehát ott a Diákhitel2!

Természetesen tandíj nincs, csak képzési hozzájárulás van, és amúgy is, ott van a Diákhitel 1 és Diákhitel 2. Aminek a kamattámogatása persze a költségvetés problémája lesz. Nem most, majd. Ha már nagyon felfut a hitelezés. Hogyan toljuk át a kupac szart a következő kormánynak – láttunk már ilyet, nem először fordul ez elő.

„A Fidesz mindig is úgy kezelte a diákhitelt, mint egyfajta fordított tandíjat: vagyis a hallgató fizesse a képzési költségeit, de ne akkor, amikor nincs jövedelme, hanem utólag.” – nyilatkozta egy fideszes szakpolitikus.
„A tandíj az a fizetendő összeg, amelyet ha a diák nem tud letenni, nem járhat iskolába. Ezzel szemben a diákhitel olyan rendszer, amellyel mindenki járhat iskolába, a tanításának költségeit az állam előre kifizeti, a visszafizetést pedig halasztottan, nagyon alacsony kamattal teszi lehetővé. A tandíj és a diákhitel nem keverendő össze. Meg fogják látni, a végén több magyar diák jár majd iskolába az új rendszerben, mint járt a régiben” – mondta Orbán egy interpellációra adott válaszában októberben.
2008-ben még teljesen máshogy nyilatkozott a felsőoktatásról Orbán (videó és a másik videó): „a továbbtanulás lényegében pénzkérdéssé vált, akinek van pénze az továbbtanul.”

Pedig Matolcsy megírta a múlt héten, nekünk nem kell foglalkozni a digitális iparral, hagyományos módon kell gyártanunk, termelnünk, az egész ország legyen egy nagy összeszerelő-csarnok, legyünk mi Európa Kínája. 
Kellenek a gyártáshoz, összeszereléshez diplomások? Nem kellenek.
Na, pontosan ez látszik az előzetes keretszámokból.

(Forrás: Mi a szocializmus? diafilm, 1962)

Pedig. 

– Az Európa 2020 a következő évtizedre szóló európai uniós növekedési stratégia, melynek keretében Magyarország vállalta, hogy a 30 és 34 év közötti lakosok legalább 30,4 %-a felsőfokú végzettséggel rendelkezzen. 2010-ben ez az arány nálunk 25,7% volt, míg az EU átlag 36%.
– Az OECD 2012-es tanulmánya szerint Magyarország az ötödik helyen áll azon a listán, ami a felsőoktatásba fektetett pénz megtérülési arányát vizsgálta. Magyarországon a diplomások „társadalmi haszna” az egyik legmagasabb a csoportban az általa befizetett adók és az utána fizetendő kevesebb szociális juttatás miatt.
– A  felsőoktatásra a GDP 1,1 százalékát fordítja a 27 tagállam. Nálunk ez 2010-ig 1% körül mozgott, azóta folyamatosan csökken.

2013-ben a tervek szerint az állam 27 milliárddal, 135 milliárdra csökkenti a felsőoktatás állami támogatását. Ez az egész nem szól másról, mint erről a 27 milliárdról. De például az utazási kedvezményekhez meg a nyugdíjasok ingyenes utazásához nem mernek hozzányúlni, pedig az még a saját bevallásuk szerint is évi 100 milliárd forintba kerül.
Prioritások, you know.

135 milliárd. Ennyi jut a teljes magyar felsőoktatásra.