Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A törvény ingatag

Aprócska történet, de benne van az egész kormányzás.

A kormány 2011. december végén fogadta el a leginkább a Barroso-levél miatt ismert, ún. stabilitási törvényt, ami többek között kimondja (47.§ (6) bekezdés), hogy 2013-2015 között a költségvetési hiány nem lehet nagyobb a 2011. áprilisi konvergenciaprogramban (29.oldal) meghatározottnál.

hiány.jpg

„A stabilitási törvény a gazdaságpolitika egyik legfontosabb kerettörvénye a következő évtizedekre.”jelezte Matolcsy György a stabilitási törvény záróvitájában, és a kormányoldalon is büszke cikk dicsekedett vele.

Aztán jött a 2013-as költségvetés, amely viszont 2,7 százalékos hiányt állapít meg, vagyis a kormány a saját korábbi törvényét szegné meg egy másikkal. De természetesen no problem, miután az Origo hírt adott erről, és megkérdezte az NGM véleményét is az ügyről, megszületett a megoldás. Banai Péter Benő, a minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára  pénteken az MTI-nek elmondta, a salátatörvény fogja tartalmazni a stabilitási törvény azon részének módosítását, amely a 2013 és a 2015 közötti deficitcélok meghatározásáról szól.

Így is történt, 7-én pénteken benyújtották, és kivételes sürgős tárgyalásban hétfőn elfogadták a salátát, amelyben a költségvetési hiányt 3%-ban maximalizálták. Az indoklásban a megváltozott makrogazdasági környezetre hivatkoznak, ám ez a „módosítják a stabilitási törvényt” abszurditásán mit sem enyhít. Elvégre nem túl jó üzenet az, ha már a stabilitási törvény is ingatag.

matolcsy.jpg

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás