
Schmidt Mária 10 legdurvább Amerika-ellenes kirohanása
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
A Polgári Magyarországért Alapítvány a Fidesz pártalapítványa, elnöke Balog Zoltán miniszter.
„A PMA 2005-ben hozta létre a polgári oldal életműdíjának is tekinthető Polgári Magyarországért Díjat. Az alapítvány minden évben egy olyan személynek vagy közösségnek adományozza az elismerést, aki, amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget. A Polgári Magyarországért Díj egy plakettből és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege nettó két millió forint.„
Az eddigi díjazottak:
– 2005: Mádl Dalma
– 2006: Dr. Schmidt Mária, F. Kovács Attila és Kovács Ákos megosztva
– 2007: Ékes Ilona és Dr. Gaudi-Nagy Tamás megosztva
– 2008: Kopp Mária és Skrabski Árpád megosztva
– 2009: Lezsák Sándor
– 2010: Wilfried Martens
– 2011: Duray Miklós
A Hvg kitette a PMA idei díjátadójára invitáló meghívót, melyből kiderül, hogy a 2012. évi díjazott
A Békemenet főszervezője Csizmadia László.
A Békemenetre szóló felhívások legfőbb kibocsátója a Civil Összefogás Fórum, melynek elnöke és egyik szóvivője Csizmadia László.
Szintén Csizmadia László az elnöke a Nemzeti Együttműködési Alapnak (NEA), amely nem sajnálta az állami támogatást a kormányközeli civil szervezetektől, ahogy azt az Átlátszó cikkében olvashattuk nemrég.
A NEA elnökét a területért felelős miniszter nevez ki, aki a döntés idején még Navracsics Tibor volt, de azóta a terület átkerült az Emberi Erőforrások Minisztériumához, vagyis Balog Zoltánhoz.
Most pedig Balog Zoltán kitünteti Csizmadia László Békemenetét.
Hát van ennél szebb?
Természetesen nem irigyeljük a Békemenettől a Fidesz-alapítvány díját, megdolgoztak érte. A 2 milliót sem sajnáljuk, jól tudjuk, hogy elenyésző ez az összeg a Gyurcsány&Bajnai-ellenes kampány költségeihez képest, hisz óriásbannereken, BKV-buszokon, és füzetkével is harcolnak a Fidesz-kormányért.
De azért csak gusztustalan ez az egész. Viszont soha ennél igazabb nem volt ez a januári transzparens.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Megkérdeztük a chatbotot, mit gondol hazánkról. Nem sok jót sajnos.
És közben a baloldalt szidják, mert tüntetni és "lázítani" akart. Tragikomikus helyzet a kalocsai kórház környékén.
Majd az állam kifizeti a hiányt, hiszen állami cég.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!