Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Hihetetlen, de itt tartunk még 2013-ban is

Szokatlanul korán, már egy évvel előbb elkezdődött a 2014-es választási kampány, de sajnos a hangvételben semmi előrelépés nem történt.

Bajnaiék egy héttel ezelőtt előálltak egy faék-egyszerűségű képpel, ami azt ábrázolja, hogy Gordon idejében 265 forint volt egy euró, most meg 304, az összehasonlítás alatt pedig a nagybetűs felirat: „a többi csak duma”. Vasárnap előrukkoltak ennek – gondolom a húsvét kedvéért aktualizált – tojásos verziójával, ami annyira röhejes, hogy azonnal mém lett belőle, különböző mutációi azóta ellepték az internetet.

tojás.jpg

Tehát Gordon, aki 2009-ben is szakértői, nempolitikus miniszterelnöknek lett beállítva, és most is változást hozó igazságosztóként promózza magát, csak nem bírta megállni, hogy a legegyszerűbb taktikához nyúljon, és a kádárjánosi reflexekre építő kampányba kezdjen. 1 darab tojás! Brutál!

A helyzetet súlyosbítja, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten is.

Porig lehetett volna alázni Bajnait a KSH-táblázattal, és a belőle készült MTI-fotóval, csak annyit kellett volna aláírnia a Fidesznek, hogy „Bajnai hazudik”, oszt csókolom. Ugyanis 2009-ben nem 28, hanem 31 forintba került egy tojás.

tojás2.jpg

Na de minek az ész, az érvek, pláne együtt a kettő egy kampány kapcsán, mikor Magyarországon köztudottan a legtöbb embernek érzelmi kérdés a választás; ráadásul van egy bejáratott, a szavazótáborba kellően belesulykolt jollyjoker, ami mindig, mindennel kapcsolatban elegendő számukra?

Szóval a Fidelitas inkább ezzel a válasszal rukkolt ki:

fidelitas.jpg

Tehát bármennyire is hihetetlen, de itt tartunk 2013-ban is. Ennyit tudnak mondani.

Választási kampány = populizmus + hazugság + idiótaság. Mindenütt.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás