Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Szaniszló Ferenc és az időzített bomba

Szaniszló Ferenc nagyot ment tegnap az ECHO TV-n, a Világ-panoráma adásában. A meghívott vendéggel, Dr. Drábik János közíróval együtt mindent rejtélyt megoldottak.
Hogy kicsoda Drábik János? Elég végigfutni a megjelent könyvein, cikkein …

Már a beharangozó is nagyon izgalmas:

Rövid időn belül már a második rejtélyes maláj utasszállító katasztrófa, mely sok szempontból gyanús. Fel kell tenni a kérdést, hogy a repülőgép irányítás miért engedte a kelet-ukrajnai háborús terület légterébe az utasszállítót? Az is kérdéses, hogy valóban egy földről kilőtt rakéta vagy egy a gépen elhelyezett időzített szerkezet miatt zuhant le a repülőgép. Amennyiben egy rakéta okozta a katasztrófát, akkor mindenképp számolni kell azzal, hogy Oroszországnak köze volt a katasztrófához. Az eset hasonló a dél-koreai gép szerencsétlenségéhez, mely letért útvonaláról és egy titkos szovjet térség felé keveredett, erről később kiderült, hogy letérítették útjáról. Akkor a cél az volt, hogy a Szovjetunót lejárassák és elszigeteljék. A mostani katasztrófa ráadásul ”véletlenül” a BRIC, az új világrendet akaró államok történelmi csúcstalálkozója után történt, melyen részt vett Oroszország, Kína, Brazília, India, és Dél-Afrika, akik a világ népességének felét adják.”

A músor első öt percében aztán sorra kerül mind a két maláj gép:
Szándékosan eltérítették!
Időzített bombát tettek a gépre!
Hogy éppen ott robbanjon fel!
Mindenkinek van ám ilyen rakétája!
Ukrajna már amúgy is lelőtt egy utasszállító gépet korábban!

 

 

A teljes adás itt nézhető meg.

Eggyel fokkal jobb volt a Magyar Nemzetben Stier „Moszkvában végzett” Gábor, aki szerint nem biztos hogy az USA lőtte le a gépet …

Átlátszó blog: Az öt legérzéketlenebb reakció az MH17 tragédiára

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás