Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Tállai könnyezett örömében

A múlt csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a költségvetés általános tartalékából a kormány 400 millió forintot ad az NB I-be frissen feljutott Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. fejlesztésére. A Mezőkövesd társadalmi elnöke Tállai András, a belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.

Zero remek infografikája már körbejárt a neten, úgyhogy ideje „haza” is kitenni:

Az élvonalbeli induláshoz a következők kellenek: ötezer fős lelátó, ebből legalább ezer ülőhely; külön bejáratú vendégszektor; ezer vendégenként tíz WC; új beléptetőrendszer; világítás. Jelenleg a mezőkövesdi pályán ezek közül egyik sincs meg, de a TAO-pénzeknek és az állami támogatásnak köszönhetően meglesznek.

Tállai még február végén beszélt a csapat felújítással kapcsolatos terveiről, és arról, hogy ha esetleg nem készül el a világításuk időben, akkor Diósgyőrben játszanák hazai meccseiket. „A vészhelyzet azonban csak egy-két hónapig tarthat, néhány találkozót érinthet. Ez az egész életem nagy álmának megvalósulását jelentené, ezért azt mondom, hogy bár már itt tartanánk.” nyilatkozta.

Feljutott a Mezőkövesd az NB I-be, tehát élete nagy álma teljesült, emiatt még könnyezett is örömében, pluszpénzt is kap a kormánytól, és nem érti Tállai, hogy miért foglalkoznak ezzel az emberek.

tallai.jpg„Semmi szokatlan nincs abban, ha a kormány egy kiemelkedően sikeres csapatot támogat” – mondta az Origónak Tállai András, aki nem is érti, miért érdeklődnek annyira az újságírók csütörtök óta. A fideszes államtitkár azt állítja, ő maga „szemernyit sem lobbizott” sem a miniszterelnöknél, sem más kormánytagoknál, a támogatási kérelmet a csapat nyújtotta be. Orbán Viktor és közte mindössze annyi szó esett a feljutásról, hogy a kormányfő gratulált a csapat sikeréhez.

„Utálom, hogy mindig mindenhol összefüggést sejtetnek, hogy biztos a fideszes államtitkár intézte el. Hát nem, én ennek a klubnak már akkor tagja voltam, amikor a Fidesz még nem is létezett, és már akkor – 15 éve – az elnöke, amikor még semmilyen tisztséget nem töltöttem be” – dohogott a politikus, aki egyébként 2002-től 2010-ig a polgármestere is volt Mezőkövesdnek. A támogatási igény Tállai szerint egyébként „messze magasabb” volt a kormány által megítélt 400 millió forintnál, de hogy pontosan mennyi, azt nem árulta el.

Viszont a hajdúsámsoni köznevelés feltételeinek megteremtésére, vagyis iskolaépítésre a Zsóry FC-nek megítélt 400 millió forintnál csak picit magasabb összeg, 475 millió jutott.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás