Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Az Egyenlítő-blog szót fogad a szociknak, pártirodai szavaztatással akar nyerni a Goldenblogon, és fél a Kétfarkú Kutyától – részletek a levlistájukból

Az Index írta meg tegnap délután, hogy a köztudottan baloldali, de elvileg pártfüggetlen Egyenlítő-blog több alkalommal kapott szerkesztői utasításokat Török Zsolt MSZP-szóvivőtől, akinek szavait Oroszvári Péter, a párt ifjúsági tagozatának egykori elnökhelyettese továbbította az Index-cikk megjelenéséig nyilvános Egyenlítő-blogos levelezőlistára, amelyre az ÁtlátszóOktatás-blog bukkant rá az interneten.

egyenlito1.jpg

A levelezésből továbbá kiderül, hogy az Egyenlítő-blog minden, sőt bármi áron meg akarja nyerni az idei Goldenblogot, nem egészen tiszta módszerek bevetésére is készek. Szerveznek szavaztató Facebook-eseményt, mennek MSZP-s rendezvényekre, a Jókai utcai MSZP-székházba és vidéki pártirodákba szavazatokat gyűjteni, önkénteslányaik pedig tabletes szavazást csinálnak blogos pólóban. Sokat foglalkoznak a levlistán a velük szoros versenyben lévő (hol mögöttük maradó, hol őket megelőző) Átlátszó-bloggal, amelynek sikerét a Magyar Kétfarkú Kutyapárt támogatásának tudják be, és épp ezért nyugodt hangvételt kérnek annak elnökével, Kovács Gergővel, vagy bármilyen atlatszo.hu-s munkatárssal folytatott beszélgetésekben. Kiderül továbbá az is, hogy céljuk a minél több Facebook-lájk és -rajongó összegyűjtése, nyomoréknak tartják a Kettős Mérce-blogot („Daráljuk le.”), zavarta őket a kamu Puch-profil és a „verókozás”, képkészítésben pedig az MKKP valamint az Átlátszónak bedolgozó önkéntesek nyomába sem érhetnek.

Az Egyenlítő-blog így kommentálta az Index-cikket Facebookon:

etvfb.jpg

Azért mutatjuk a részleteket.

Németh Gábor, Oroszvári Péter, Török Zsolt

Németh Gábor korábban az MSZP ifjúsági tagozatának, a Societasnak budapesti alelnöke volt, most csak simán tagja. Sokáig ő volt az Egyenlítő-blog főszerkesztője, ám a levlista szerint az ezzel járó feladatokat májusban átadta „Csaninak”, azonban a blogon továbbra is Németh marad főszerkesztőként megnevezve, mert van ügyvédje és rutinja a jogi megkeresések kezelésére.

„Nem kérdéses, hogy én ahogy a múltban, a jövőben is az MSZP-re szavazokmondta Németh – Még ha másként is értelmezhetők a levelek, a politikusok csak ötleteket adtak, nem szerkesztették a blogot.”

ETV33.kicsi.png

Oroszvári Péter, a párt ifjúsági tagozatának egykori elnökhelyettese dicséretet írt a szerzőknek („Gratula mindenkinek aki a hétvégén rádobott egy lapát földet a NER sírjára. Az Egyenlítő ezen a hétvégén újra a régi fényében csillogott.„), és határozott szerkesztési utasításokat is adott („kicsit álljunk le az LMP ekézésével”, „Kérnék mindenkitől egy írást, Bajnai: Együtt? címmel”) nekik. Oroszvári szerepét Németh azzal magyarázta, hogy ő legjobb barátja, ezért van kapcsolatban a bloggal. OP-nek amúgy nem jósolunk nagy jövőt a Pártban, mert írt olyan levelet is, miszerint nem biztos, hogy Mesterházy a jövő.

Török Zsolt elmondta, hogy nem kifejezetten az Egyenlítőnek adott témaötleteket, hanem mint sok politikus teszi, lapok egész sorának küldi az információkat. „Régebben a Hír TV-nek is küldtem ötleteket, de soha nem jelentették meg azokat.” A szóvivő elmondta, hogy nincs a levelezőlistán, valaki egyszerűen forwardolta (továbbította) a levelét. (Ez valóban így tűnik a levelek alapján.)

Goldenblog

Az Egyenlítő-blogosok mindenre, sőt bármire hajlandóak az idei blogversenyen elért győzelemért. OP egyenesen a jövő évi választások első körének tartja egyik levelében, egy másikban viszont felhívja a néhány elrontott kép miatt civódó társai figyelmét, hogy „ez csak egy verseeeny”.

Részletes stratégiát dolgoztak ki a siker érdekében: mennek MSZP-s rendezvényekre, a Jókai utcai MSZP-székházba és vidéki pártirodákba is szavazatokat gyűjteni, önkénteslányaik pedig tabletes szavazást csinálnak blogos pólóban, de szükség esetén a hirdetést is nagyon gyorsan be tudják vetni, mert a szövege már kész. (a kép kattintva nagyobb)

egyenlito_gblog_kicsi.jpg

Mindez az egykori főszerkesztő szerint szintén nem azt jelzi, hogy szabad bejárásuk lenne a pártszékházba és a pártirodákba, mivel szerinte ezekre a helyekre bárki bemehet, akár aláírásokat gyűjteni.

„Ezeken a helyeken mindenféle rendezvényt tartanak, ruhavásárt, előadásokat, és ezeken terveztünk gyűjteni.” – mondta, hangsúlyozva, hogy a blog pénzt sem kap a szocialistáktól. „Irodánk sincs, mindenki otthonról dolgozik. Azt sosem tagadtuk, hogy a párt ifjúsági szervezetéből váltunk ki, és azóta csak kommunikáció van az MSZP-s politikusokkal, de utasításokat nem kapunk.”

Sokat foglalkoznak az Átlátszó-bloggal is a levlistán, akik szerintük „hazajöttek, kampányoltak kicsit, és jönnek föl”. Ugyanakkor azt is írják az elején az Átlátszóról, hogy „Ha nem baszogatjuk őket, nem adunk nekik szavazó-link ötleteket, akkor verhetőek.” Hat nappal később azonban már nem volt ilyen magabiztos a levlista hangvétele, mivel észrevették, hogy a Kétfarkú Kutyapárt megosztja az Átlátszó szavazásra felhívó Facebook-képeit. Ezért kiadták az utasítást, hogy ha bármikor feltűnik az oldalukon Kovács Gergő MKKP-elnök, vagy bárki az Átlátszótól, ne kezdjen el velük senki durván vitázni, mert ha Gergő „besértődik, onnantól minden nap napi több átlátszós szavaztatást tolhat a kutyapárt 83ezres fb-oldalán, ami ellen nincs ellenszerünk.”.

Augusztus elején feszültség volt a Egyenlítő-blog szerkesztői között amiatt, hogy egyikük a Facebook-on megosztotta a rivális Átlátszó postját a Közgép és társai által közbeszerzésen nemrég nyert 75 milliárdról. G.M., a „tettes” a következőképp védte magát: „Az Átlátszót én tettem ki, egyébként gondosan nem az eredeti képpel (mert azon jól látszó Átlátszó-vízjel van, hanem találtam egy név-feliratost). Ezt a jó kis Simicska-infót nem volt szívem kihagyni, egyébként régi tapasztalat, hogy a fb-postok önmagukban élnek, és az olvasóknak csak kis része foglalkozik a linkkel meg az eredeti cikkel.” 

A levelezésből kiderülő legszomorúbb információ egyébként az, hogy az eddig jónak tűnő, ám 2010-es indulása miatt gyanús Ténytár-ról bebizonyosodott, hogy az övék, a szociké * (a Városszíve-blogot meg a barátaik csinálják). OP írja egyik goldenblogos levelében az Egyenlítő-blogos levlistára, hogy „Leszavaztam…Fuck, a Ténytár is ebben a kategóriában van. Kár, pedig jó lett volna azzal is nyerni egyet :DDD”

Friss: * A Ténytár lentebb közli, hogy nincs közük a szocikhoz. 

 

(katt a galériára, az egyes képeknél jobb egér –> kép megnyitása, és máris olvashatók nagyban a levelek)

Megosztás