Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Aláírod vagy kirúgnak

Május 17-én jelentette be az EMMI, hogy létrehozzák a Magyar Pedagógus Kart, ami az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok önkormányzattal rendelkező köztestülete lesz. A Kar feladata az etikai kódex megalkotása és a pedagógiai célú közösségi szolgálat megszervezésének ellenőrzése, valamint az ezzel kapcsolatos tanácsadó, információs tevékenység működtetése.

„A testület legalább ilyen fontos hivatása, hogy állást foglaljon az ágazat munkáját szabályozó törvényekkel, jogszabályokkal kapcsolatban.  Az oktatást irányító miniszter szakmai partnereként jogszabályok készítését, módosítását maga is kezdeményezheti.

Jelenleg több mint 160 pedagógusszakmai szervezet működik ismeretlen taglétszámmal és különböző aktivitással.
A megfelelő felhatalmazással, egyértelmű támogatottsággal rendelkező Kar garanciát jelent majd arra, hogy szakmai kérdésekben a pedagógusok tényleges véleményének felhasználásával születnek meg a döntések.

Az Emmi öt pedagógus szakszervezettel megállapodott abban, hogy elfogadják a Magyar Pedagógus Kar felállítását. Rögzítették az érdekvédők azon kívánságát, hogy a testület kizárólag szakmai feladatokat lát el. A testület létrehozásának hírére elindult politikai támadások jól jelzik, milyen nagy szükség van a Karra. A leghangosabban tiltakozók  korántsem képviselik a pedagógus társadalom többségét.”

Tehát itt is alkalmazták a szokásos „magyarázatot”, miszerint akinek nem tetszik, az rosszat akar.

A pedagógusok számára egyébként kötelező a Magyar Pedagógus Kar tagjának lenni, vagyis ahogy Hoffmann mondta: automatikus a tagság.

A napokban íratják alá velük a kinevezéseik módosítását, amelynek tartalmazza az új bért, és a dokumentum alján pedig szerepel, hogy a tanár 2013. szeptember 1-től a Magyar Pedagógus Kamara tagja.

Arról még nem lehet konkrétumot tudni, hogy ez mit takar, ugyanis az MPK jelenleg még nem létezik, csupán az előkészítő bizottsága alakult meg szeptember 12-én. „A jogszabály szerint a 2013. szeptember 1-ei hatálybalépését követően 8 hónap áll a bizottság rendelkezésére a Nemzeti Pedagógus Kar szervezetének megszervezésére.”

De a pedagógusok tagsága kötelező. Néhányan a HVG-nek meséltek az ezt tartalmazó módosítás aláírásának, aláíratásának körülményeiről. A Klik az iskolaigazgatókra testálta ezt a feladatot, és ők kötelesek az aláírást megtagadó pedagógusokról jegyzőkönyvet felvenni.

Elém tették, aláírtam. Volt választási lehetőségem? Örülök, hogy van munkám. 8 éve dolgozom.”

Tegnap aláírtuk a kinevezés módosítását, de csak azért, mert megfenyegették a dirit, hogy ha nem, akkor fegyelmit kap.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amely nemrégiben jelentette be, hogy sztrájkot készít elő (ami az EMMI-nek nem tetszik) a pedagógusok megnövekedett munkaterhei miatt, küldött nekünk egy ilyen kinevezés módosítást. Nagyon komoly hivatalos dokumentum, az alján van pár sor az MPK-ról, szinte csak úgy mellékesen. Összehasonlításképpen kaptunk egy januári kinevezést is.

jan1.jpg

szept1_1.jpg

szept1_2.jpg

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás