
Schmidt Mária 10 legdurvább Amerika-ellenes kirohanása
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Augusztus utolsó hete van, hamarosan kezdődik az iskola. A gyerekek sem túlzottan örülnek, a szülők pedig még kevésbé, hisz az esemény jelentősen megterheli a család kasszáját.
"A Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója szerint alsó tagozaton hat-hét ezer forintból minden tantárgyból összeválogatható a megfelelő tankönyv, munkafüzet; ez a felső tagozaton inkább 7-9 ezer forint. Középiskolában már a tízezer forintot is meghaladja a könyvcsomag ára – mondta Kiss János Tamás.
Ezek a legolcsóbb tankönyvárak. De hogy a gyerekeknek az olcsóbb, vagy drágább könyveket veszik meg, azt nem a szülők döntik el, hanem az iskolák. Azt ugyanis a tanárok döntik el, hogy miből akarnak tanítani" – Hírszerző
Ehhez jönnek még a tanszerek: füzetek, borítók, tollak, ceruzák, radír, iskolatáska, tolltartó, tornacucc, persze a gyereknek nem a valuegazdaságos tetszik, hanem a rajzfilmfigurás meg az Adidas, úgyhogy nyugodtan lehet számolni 10-20 ezer forinttal.
Na ezt a gondterhelt időszakot használja ki Patay Vilmos, Dombóvár fideszes polgármestere, hogy kampányoljon kicsit az Zembereknek. Tolltartót oszt az elsős gyerekeknek, ahogy jó földesúr szórta régen a filléreket.
(kattintva nagyobb)
Szűkszavú, ám magabiztos kommentár Pataytól személyesen:
"Azt ugyanis Patay Vilmos nem tagadja, hogy – az önkormányzati választásra készülve – kampánycéllal veszi a tolltartókat.
Megkeresésünkre elmondta, ötmilliós, szabad felhasználású polgármesteri keretéből költ erre a célra 200 ezer forintot.Az ötlet nem tőle, hanem párttársától, Szita Károlytól származik: Kaposvár első embere évek óta tolltartóval „lepi meg” városa iskolakezdőit. Ha Patayt ősszel újra megválasztják, akkor négy évig Dombóváron is szokássá válik a polgármesteri tolltartó-ajándékozás.
Egyébként Patay, amikor tavaly októberben időközi választáson indult a polgármesterségért, megajándékozott száz elsőst egy-egy zsebszámológéppel. Saját pénzéből vásárolta a masinákat, ám alig száz forintért jutott hozzá a Fidesz-emblémával díszített, narancssárga kisgépek darabjához. Így – Patay szerint – szóra sem érdemes ez az áldozat.
A párt aktivistái által számba vett elsősöket otthonukban látogatta meg Patay, s a gép átadása bevallottan apropó volt ahhoz, hogy a jelölt beszélgetni tudjon a gyerekek szüleivel, nagyszüleivel, vagyis a választókkal. A polgármesterségért újra harcba szálló politikus hozzátette: megérti, ha az MSZP kampányfogással vádolja mindezért, ha a szocialisták tennék ugyanezt, ő is hasonló váddal kínálná meg őket."
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Megkérdeztük a chatbotot, mit gondol hazánkról. Nem sok jót sajnos.
És közben a baloldalt szidják, mert tüntetni és "lázítani" akart. Tragikomikus helyzet a kalocsai kórház környékén.
Majd az állam kifizeti a hiányt, hiszen állami cég.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!