Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Úgy szavaztunk, hogy nem szavaztunk

Hát kérem szépen, az ország kellemesen beleszart az önkormányzati választás urnájába, ahonnan azért előtte kivették a gyereket.

A legkreatívabb kampánycsendsértést EVER a Terézvárosban követték el (különdíjat neki!), ahol egy kihangosított mobiltelefont dobtak be az urnába, ami Gyurcsány öszödi beszédet "sugározta" …
 
Szintén különdíjas a Magyar Rádió vezetősége, aki a Legfelsőbb Bíróság döntése után kénytelen-kelettel leadta a Jobbik hirdetését, de a hirdetés előtt és után is beolvasták, hogy azért nem szerkesztették korábban adásba a hanganyagot, mert úgy gondolják”, hogy annak egyes állításai alkotmányos értékeket sértenek, így azokat a közszolgálati rádió jogszerűen nem sugározhatja. Felidézik, hogy előbb az OVB, majd az LB kötelezte a hirdetés sugárzására a rádiót, és „tiszteletben tartva a bíróság, mint a jogállam egyik elkülönült hatalmi ága jogerős döntését”, a rádió „nem tehet mást, mint sugározza” a Jobbik fizetett választási hirdetését. Az OVB egyhangúlag úgy döntött, hogy ez jogsértő volt …. de akkor mi van? Jogsértő volt, oszt’ csókolom … nincs semmilyen következménye. Mondjuk egy jogállamban egy ilyen tudatos jogsértés után semmilyen közszolgálati rádióban vagy tévében nem dolgozhatna, aki ezt kitalálta és engedélyezte …

Este 17:30-ig a választók 41,7% ment el szavazni.

Úgy szavaztunk, hogy nem szavaztunk …

Én sem mentem el szavazni, ez volt az első választás, népszavazás, amit kihagytam, pedig a NATO-népszavazáskor "kezdtem".

Az önkormányzat a legnagyobb mutyitelep a földön, velejéig rohadt az egész rendszer, senkiházi, képzetlen emberek kezébe túl nagy hatalom kerül, meg a milliárdos önkormányzati vagyon. Nem mindegy, hogy ki teszi el a 10%-ot? Kinek a haverjai jelentkeznek az alibi-pályázatokon? Jó szívvel a Fidesznek ennél több hatalmat nem adhat az ember, jó szívvel a Jobbiknak ennél több hatalmat nem adhat az ember, jó szívvel az MSZP-nek semmilyen hatalmat nem adhat az ember, LMP-vel meg maximum söröznék a Gödörben, de hatalmat nem adnék nekik.

Ai tényleg különös, hogy a mindig aktív Budapest sehol sincs … Buda még hozza a 40% körüli részvételt, de Pest 40% alatt van …

Szerencsére Szanyi Kapitány segít a megfejtésben, szerinte fővárosban a legnagyobb az „ébredés” az emberekben, az emberek „megrendültek, kiváró helyzetben vannak” a Fidesz által „fülkeforradalomnak” nevezett jelenség elmaradt.

Így Tibor, Budapest végre felébredt, és nem szavazott rátok, de úgy néz ki, hogy senkire sem …
 

Megyei jogú városok és a kerületek polgármester-választási eredményei itt.
Egy szemem Miskolcon, Ózdon, Szegeden, Újbudán és Terézvároson …

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás