Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A nemzet tolla

Ezzel a Pali bá’-val nem lehet betelni … nem tudom, ér még rajta gúnyolódni? Vagy már nem? Pedig olyan "szorgalmas" a drága …

Az nem volt elég, hogy időközönként részt vesz a kormányüléseken, most már azt találta ki, hogy a Parlamentben írja alá a megszavazott törvényt, rögtön a megszavazása után.

Végül is megmondta, hogy a törvényhozás motorja kíván lenni …

Schmitt legutoljára a magánnyugdíj-pénzek "kölcsönvételét" lehetővé tevő jogszabály aláírására ment be a Parlamentbe, alig egy órával azután, hogy a kormánypárti többség elfogadta a törvényt.

A hírek szerint a Parlamentben egy kis zavar is támadt, hogy hova zsuppolják be a tekintetes elnök urat, végül a házelnök, Kövér Laci irodájába "helyezték el", és a törvény megszavazása után 1 órával már alá is írta a törvényt.

Ez igen, bravó Pali! 60 perc, ez abszolút rekord. Igaz is, minek megvárni, amíg a futár felviszi a Sándor-palotába? Minek kihasználni a törvényben előírt határidőt, mikor úgysem rágod át a törvényt, nem vitatod meg, nem konzultálsz róla senkivel? Nem kell a színjáték, csak bátran, őszintén.

Mondjuk így a Sándor-palota sem kellene, csak találnak neked a Parlamentben egy lyukat, ahova beköltözhetsz, így minden törvényt szélsebesen alá tudsz írni, szerintem ez a 60 perc is lejjebb szorítható!

Sőt, Pali bá, az lenne a legfrankóbb, hogy miután aláírtad a törvényt, személyesen vinnéd el a nyomdába, tördelnéd be a Magyar Közlönybe, nyomtatnád ki, és lóhalálába vinnéd el urad és parancsolódhoz, Orbán miniszterelnök úrhoz! Biztos megsimogatná a fejedet, és talán kapnál egy gömbrágót is, hogy ilyen ügyes vagy ….

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás