Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Adj fel egy csekket a csekkek ellen!

Van ugye ez az Orbán Viktor által a rezsiharcosoknak írt levél, melyben közli, hogy ezután „Magyar Csapat” néven futnak majd neki a közműszámlák elleni harcnak (egyébként Angela Merkel pártjának is van csapata, annak Team Deutschland a neve). Az egy dolog, hogy a Magyar Csapat az olimpiára utazó küldöttség neve már nagyon régóta, tehát tulajdonképpen ellopta tőlük a Fidesz, de persze ebben semmi kivetnivalót nem találnak a párthű MOB-osok, például Kemény Dénes sem, aki úgy reagált a HVG megkeresésére, hogy „az áthallás kétségtelen, de szerinte ez „akkor lenne gáz, ha a politika csak akkor beszélne a sportról, ha abból a hasznát látja. Márpedig a költségvetési pénzek vagy akár a tao-források biztosításán keresztül a politika sokat is adott a sportnak”. Hát ennyi, ez már tényleg a legkevesebb ebben a történetben.

Ami sokkal komolyabb, hogy a korábbi rezsilevelekhez hasonlóan ezt is több halott megkapta, köztük egy olvasónk 1969-ben elhunyt édesapja, aki sosem lakott az ő mostani lakcímükön, ahova a levél jött. Pécsen pedig egy másik olvasó 14 éven aluli kislányának jött a behívó Orbán tábornoktól. Persze a korábbi hasonló eseteket már régen megmagyarázta Semjén Zsolt: „csak azt jelentheti, hogy valaki tudatosan visszaélt az illető személy adataival”, tehát most is biztos csak a gyurcsánybajnai ármánykodott megint, véletlenül sem Kubatov cseszett el valamit, haladjunk.

Az igazán érdekes a levélben az, hogy sokan csekket is kaptak mellé, és az ő levelük alján szerepel plusz két sor: „Ha pénzadománnyal is hozzá tud járulni a küzdelemhez, akkor ezt – az Ön által megjelölt összeggel – a mellékelt csekken tudja megtenni.” (forrás: Hír24)

rezsi.jpg

Zseniális ötlet! Fizess be csekken a csekkek ellen! Támogasd a kormány rezsiharcát! Illetve…. a levelet Orbán Viktor nem miniszterelnökként, hanem pártelnökként írta alá, és a csekk is a Fidesz nevére szól…. szóval adakozz a pártnak! Aztán majd ők arra költik, amire akarják, és akkora összeget magyaráznak meg adományként, amekkorát nem szégyellnek.

Ilyen már volt 2010-ben is, ugyanígy január elején.

Orbán Viktor először szétküldött egy kuncsorgós levelet: „Ha pénzadománnyal kíván hozzájárulni a közös sikerhez, akkor pedig – az Ön által megjelölt összeggel – a mellékelt csekken vagy átutalással tudja kampányunkat támogatni.(…) Kérem, még ma küldje el nagylelkű támogatását. Ne feledje: Itt az idő, hogy Magyarország újra sikeres legyen!”

Pár nappal később pedig Nyitrai Zsolt és Szijjártó Péter bemutatta az első „Itt az idő!” feliratú plakátot. Nyitrai arról szólva, hogy mennyi plakátot helyeznek ki, és mindez mennyibe kerül, emlékeztetett arra, hogy az év elején a támogatóikat levélben keresték meg, egyrészt azért, hogy anyagilag támogassák a Fideszt, másrészt pedig jelentkezzenek önkéntesnek. Hozzátette: nagyon sok pénzügyi támogatás és adomány érkezett eddig a Fideszhez, és ezt használták fel arra, hogy az önkéntestoborzás szakaszában egy ilyen óriásplakáttal a közterületi felületeken is megjelenjenek.

Szóval ez egy aduász.
Miből futja a rezsifórumokra? Adomány.
Miből telik hirdetésekre? Adomány.
Mennyi adományt kaptak? Nagyon sok támogatónk van.
Kik adományoztak? A rezsicsökkentés iránt elkötelezett magyarok.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás