Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

propagandagép

A lakájmédia elkezdte a momentumos Cseh Katalin karaktergyilkolását

Azok után, hogy vasárnap a Momentum jócskán felülteljesített a vártnál, és két mandátumot is szerzett az EP-választáson, várható volt, hogy a kormány és házimédiája elkezdi karaktergyilkolni a pártot és a kijutott képviselőnőit. Persze igazi fogást nem találtak rajtuk, ezért most – 3 nappal a választás után – Cseh Katalin egy 4 évvel ezelőtti, ártalmatlan rádióműsoros zavarbajövését próbálják a sátántól való erkölcstelenségként eladni.

Dr. Cseh Katalin 2015 novemberében volt a Klubrádió vendége, még mint szülész-nőgyógyász szakorvos, mivel a műsor témája akkor a magyarországi  abortuszhelyzet, a szexuális nevelés és a fogamzásgátlás volt. Az amúgy színvonalas és kellően komoly beszélgetés 36. percében a műsorvezető Papp Réka Kinga megkérte Cseh Katalint, hogy mesélje el, miért nincs nálunk tablettás abortusz.

Ezután a következő párbeszéd hangzott el:

CSK: A legtöbb nyugat-európai országban, meg szerintem amúgy máshol is, aki abortuszra kerül, az választhat. Nyilván van pár orvosi eset, amikor az orvos választ, de általában a nő választ, hogy ő hogyan szeretné megszakíttatni a terhességet. Tehát van ennek az a klasszikus sebészi módja, amit Magyarországon is végeznek. Illetve van, emellett…
PRK: Köznyelvi nevén botmixer, igen, elég brutális.
CSK: (zavarában nevet) Hát igen, ezt még nem hallottam, de ez egy…
PRK: Komolyan?
CSK: Nem.
PRK: Pedig közszájon forog.
CSK: (halkan felnevet) Na majd elterjesztem én is a kis körömben…(nagy levegőt vesz, és folytatja a témát) Illetve van ugye a tablettás abortusz, ahol két tablettát kell bevenni egymástól bizonyos idő távolságban, és általában ez megindítja a vetélés folyamatát.

Ennyi! Nem több! A Momentum képviselője egy pillanatra felnevetett egy a műtéti abortuszra használt, még általa sosem hallott köznyelvi szlengen, és már rá is engedték a kutyákat, hogy a témát tökéletesen kiforgatva és álszenteskedve próbálják meg negatív színben feltüntetni.

Nézzük, mik is jelentek meg róla eddig az eset kapcsán:

Mandiner: Dermesztő Cseh Katalin hangfelvétel
Origo: Döbbenetes hangfelvétel: a momentumos Cseh Katalin az abortuszon nevetgél egy aktivistával
HírTV: Gyomorforgató felvétel Cseh Katalinról
888: Gyomorforgató felvétel Cseh Katalinról – csak erős idegzetűeknek!!!
Pesti Srácok: Cseh Katka, a Momentum EP-képviselője: a terhesség valójában egy probléma, amelyre a megoldás az abortusz
Magyar nemzet: Dermesztő Cseh Katalin hangfelvétel

Az Origo kivételével igazából csak copy paste hozzák le a hírt, mintha kötelező lenne terjeszteni, az Origo névtelen szerzője viszont tovább megy és próbálja még jobban kiszínezni a hírt. Egészen elképesztő sorok és mocskolodás:

„Cseh Katalin ekkor még nem politizált hivatásszerűen, bár már Bajnai Gordon bukott kormányfő Haza és Haladás Alapítványában, illetve az Egymillióan a sajtószabadságért csoportban is fel-fel bukkant, amelyet Juhász Péter, az Együtt későbbi asszonyverő, drogos elnöke vezetett. A műsorban a kormányellenes tüntetéseken kiabáló vagy éppen (elnézést a kifejezésért, de így pontos) kornyikáló Papp Réka Kinga és a magát Katkának becéző Cseh Katalin arról beszéltek, hogy a terhesség valójában egy probléma, és ennek a problémának milyen megoldásai lehetnek, a védekezéstől az abortuszig. 

Az igazság azonban az, hogy a műsorban a _nem kívánt_ terhességről beszélgettek, Bajnai Gordon sosem bukott meg, Juhász Péter már korábban is pert nyert az Origo ellen, amikor asszonyverőnek és drogosnak titulálták, Cseh Katalinnál pedig kevés ember veszi komolyabban az abortuszt. Utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint a képviselőnő egy 2018-as facebook posztja:

Megosztás