Bezárás
propagandagép

Médiamunkások, akiknek természetes, hogy a kormánypropagandát tolják

Múlt csütörtökön jelent meg az abcug.hu-n egy cikk, melyben interjút készítenek néhány, kormánypárti médiamunkással. Olyan fiatalokkal, akikben három dolog volt közös: vonzotta őket a jó fizetés, elhivatottak a Fidesz politikája iránt, és hírből sem ismerik a sajtóetika pontjait.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Az Abcug-cikkben csodálatos kórképet olvashattunk arról, hogy kormánypárti körökben 2019-re mennyire elferdült a sajtó fogalma, és mennyire elkurvult a működése, valamint arról, hogy ezeknek a gyerekeknek mennyire nincs fogalmuk róla, mi is lenne a feladatuk újságíróként, és mennyire egyszerűen használja őket bábként a legrondább kommunista erényeket csillogtató Fidesz.

Az elmúlt időszakban rengeteget foglalkoztunk a kormánysajtó térnyerésével a szabad sajtóval szemben. Írtunk arról, hogy miként finanszírozza a kormány a brutálisan túlárazott állami hirdetéseken keresztül ezeket a propagandalapokat, és arról is, hogy mennyire központilag szabályozott az agymosás.

Amibe azonban mindeddig nem láttunk bele, az az, hogy kik írják ezeket a cikkeket, és őket mi motiválja, de leginkább hogyan élik meg a politikai újságírást. Direkt nem propagandagépezetet írtam. Hála az Abcug-nak, most választ kaptunk néhány miértre a négy kormánypárti újságírót megszólaltató interjúkból. Mi a teljesség igénye nélkül fogunk idézni, a bevezetőben ott a link a teljes interjúhoz.

Petra, aki konzervatív családból jött, és régóta Fidesz-szimpatizáns azt meséli, hogy anno egy ismerőse ajánlotta be az egyik kormánypárti online újság szerkesztőségéhez, előtte nem volt semmi köze az újságíráshoz, de mint mondja, ez nem volt probléma egyáltalán: inkább az elhivatottság és a jó stílus számított, sőt a legtöbb fiatal, akit ismer, ugyanígy került be a fideszes médiába.

“Vonzott a lehetőség, hogy úgy mondhatom el a kormány üzenetét, hogy az fogyasztható legyen a fiatalok számára, ők is higgyenek benne. Nehéz valami mellett kiállni, mindig könnyebb kritizálni, kiforgatni az intézkedéseket. “

Petra szerint mára egyre több fiatal dolgozik a kormánymédiában, hozzá hasonlóan őket is az motiválja, hogy ők lehetnek az új jobboldali véleményvezérek, mivel a kormánypárti oldalon jelenleg nincs elég jó újságíró, publicista. Miközben még mindig az ellenzékinek vagy balliberálisnak titulált újságokat olvassák a legtöbben. Hmm, lehet a szabad sajtónál nem elég az elhivatottság és a stílus? Költői a kérdés.

De nem bántjuk Petrát, mert még fiatal. Ha idősebb lenne, tudná, amit itt mi mindig szajkózunk: a kormánykritikus sajtó nem egyenlő a ballibárlis gondolkodással, bármennyire is szeretné Orbán elhitetni velük, hogy itt csak azért kritizálhat valaki, mert a másik oldalon áll.  Bár látta volna Petra, hogy anno mit kaptak Gyurcsányék meg a Jobbik még a blogon.

De őt valószínűleg ez sem zökkentené ki, hiszen Petra azt sem  tartja összeférhetetlennek, hogy Fidelitas-aktivistaként újságírással foglalkozzon.

“Miért ne vihetnéd be, hogy szimpatizálsz a kormánnyal egy olyan sajtóorgánumba, ahol tudod, hogy mi az üzenet?” – folytatja, majd  elmeséli, hogy szerkesztője nem egyszer belenyúlt a szövegeibe, de mivel alapvetően egyetért a kormány politikájával, ezért ebből nem volt probléma. Hangsúlyozza: tévednek, akik azt hiszik, hogy a kormánypárti sajtómunkásoknak folyamatosan hazudniuk kell.

“Mi hiszünk abban, amit írunk! Hiszek például a Soros-tervben, különben nem dolgoztam volna ennél az újságnál. Egyébként sem létezik már olyan, hogy független újságírás, a narratívamesélés átvette a tényszerűen tálalt hírek helyét. Azt pedig az újságírás velejárója, hogy időnként helyreigazításra kötelezik az újságot.”

Ezért szerinte nincs semmi különös abban, hogy 2018-ban összesen 109 perben marasztalta el a bíróság a kormányközeli sajtót

Egy másik lány, Kata, a tanulmányai miatt kezdett el érdeklődni a politikai újságírás iránt, és ő maga pontosan tisztában volt azzal, hogy mit jelent kormánypárti újságnál dolgozni, de amennyire a keretek engedik, igyekszik objektíven állni a témáihoz; kivonni magát az álhírek és a lejárató anyagok gyártásából. Ismétlem, “amennyire a keretek engedik”. Ő fogalmazott így.  Amúgy ő sem tartja magát propagandistának, ellenben a kínos kérdéseket kerüli.

“Nem kérdezek bele olyanba, amiről tudom, hogy nem kéne. Mészáros Lőrinc ügyeire például egy interjúban sem fogok rákérdezni. Igen, ez bizonyos szempontból öncenzúra. Teljes mértékben kormánypárti újságíró vagyok, nem állítom magamról, hogy próbálom megvívni a szabadságharcomat.”

Petrához és Katához hasonlóan a harmadik megkérdezett lány, Izabella is teljesen természetesnek veszi, hogy a sajtótermékek politikai oldalak, mi több, egyes pártok kommunikációs csatornái. Ahogyan egy kormánypárti médium “a kormányzat politikai kommunikációját jeleníti meg”, úgy az “ellenzéki sajtó” is az ellenzék szócsöve szerinte. Emellett azonban ami Izabellának nagyon imponál, az nem is a nettó 300 ezer forint körüli fizetés, hanem a gyors szakmai előrelépés: ötéves újságírói tapasztalattal a háta mögött már szerkeszt.

Úgy látszik mind a három  lánynak ez az egyik igazodási pont, ebben az elvrendszerben végzik munkájukat, viszont mind a három kikéri magának, ha bárki propagandistának nevezi őket. Nekik ez a normális, szerintük ez az újságírás.

A fiatalok által elmondottak egyébként kísértetiesen emlékeztetnek arra, ahogy egy 1978-as tankönyv írja le a kormánypárt által uralt média működését.

Sajnos mindhárman már abban a korban nőttek fel Magyarországon, amikor is a sajtó nagy része a politikai hatalom kiszolgálója lett az eredeti célja helyett, ami pedig nem volt más, mint, hogy fékezze és ballanszírozza azt a hatalmat, amit nem a nép érdekei szerint használnak.

Voltak korábban is pártszimpátiára épülő lapok, persze. De a mutyik, lopások,  Tiborczok és Lőrinczek sosem voltak elhallgatva milliók elől. A nyomtatott vidéki újságok nem egyetlen kézben összpontosultak, és nem azt fújták, ami a kormány érdekét szolgálta. Nem tartottak rettegésben százezreket, nem hitették el velük, hogy itt mindenki azon mesterkedik, hogy az ő életére törhessen egymillió AIDS-es kannibál.

Az ellenzéknek, az új, feltörekvő kis pártoknak és a máshogy gondolkodóknak is megvolt a lehetőségük és a fórumuk a teljes országhoz eljuttatni gondolataikat. Az egyszeri emberek nem csak azt hallották róluk hazugan, hogy buzik, terroristasimogatók és egy nemlétező, hatalmas nemzetközi összeesküvés bűnrészesei.

A miniszterelnöktől szabad volt megkérdezni, hogy hogyan lett a strómanja az ország leggazdagabb embere pár év alatt, és azt is, hogy miért stadionokba és botlábú focisták fizetésébe öljük a közpénzt a kórházak, iskolák és rendvédelmi szervek helyett?.

A helyreigazításokat sem éjfélkor rakták ki a lapok, két percre. És azt sem hazudták senkiről, hogy megölte volna az anyját!

Petra, Kata és Izabella példájából és szavaiból gyönyörűen rajzolódik ki az a kép, amire Varga István – a pár hete lemondott fideszes médiaholding elnöke – is utalt, hogy a jobboldali média profizmus tekintetében nem áll épp a helyzet magaslatán. De még ha csak a profizmus hiányozna.

Ezek a fiatalok a sajtó igazi szerepével sincsenek már tisztában, ezért tökéletes alakítható munkavállalók a kormány propagandagépezetébe. És valóban nem propagandisták, mert egy igazi propagandista tudja, hogy ő az. Ők megvezetett fiatalok. Még/már elhitethető velük, hogy ők, ott ahol épp vannak, értéket teremtenek, hogy a céljuk nemes, és még emellett jó pénzt is kapnak, és tartozhatnak is valahova. Igaz, pont egy olyan helyre, ahonnan a minőségi és magukra valamit is adó újságírók igyekeznek távolmaradni, mert nekik fontos, hogy tükörbe tudjanak nézni reggel.

Nem véletlen, hogy  a közpénzekből kitömött médiumok hatalmas összegeket költenek már pályakezdő újságírókra is. Nincs nagyon már más, néhány régi motorost leszámítva! De azok meg sorra hullanak, mert olyan ostobák, hogy nyilvánosan “karlendítgenek” vagy zsidóznak.

De kell valaki, aki megírja a párt anyagát, aki elég elhivatott, formálható és van hozzá gyomra. Valaki, aki elhiszi, hogy övé a Kocsis Máté által emlegetett “morális fölény”. Valaki olyan, akit nem zavar, hogy izomból szembe megy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által fogalmazott újságírói etikai kódex pontjaival. Valaki, aki feltehetőleg soha nem is hallott még arról az etikai kódexről, vagy azt is csak egy balliberális imperialista ármánynak tartja…

Petra, Kata, Izabella, figyeljetek jól!

2.1.1. Az újságírónak tiszteletben kell tartania az emberi jogokat. Nem kelthet gyűlöletet, nem szólíthat fel rasszista megkülönböztetésre népek, nemzetek, nemzetiségek ellen. Vallása, felekezeti hovatartozása, neme, testi, szellemi vagy lelki állapota, mássága, életkora, életmódbeli, életviteli különbözősége miatt senkit sem becsmérelhet, nem terjeszthet senkiről előítéletet kifejező rágalmakat.

2.1.5. A sajtószabadság gyakorlása nem sértheti a közerkölcsöt. A közerkölcs fogalmát az eljáró tanács értelmezi, és erre az értelmezésre figyelemmel állapíthatja meg a közerkölcs sérelmét, vagy állapítja meg az etikai vétség hiányát.

3.1.1. Az újságírónak tiszteletben kell tartania az ember személyiségi jogait és méltóságát. Nem állíthat valótlanságot, nem használhat a jó hírnév, becsület csorbítására alkalmas sértő kifejezéseket. A kifejezés sértő jellegét a közölt tényekkel és a műfaji sajátosságokkal összefüggésben kell mérlegelni.

Címlapkép: LastDaysofTények/Facebook

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom