Bezárás
fidesz

A Gundelnek is öngól Orbán álszenteskedése

Miután vasárnap délután a HVG lehozta, hogy a nagymúltú, méregdrága, de az elmúlt néhány évben kicsit fényétvesztett Gundel étterem nyerte a 4 milliárdért a Várba költözött Miniszterelnökség menzájának és cateringjének pályázatát, a kormányfő hivatala kiadott nekik egy fotót a Karmelita Menza déli étlapjáról, jelezvén, hogy minden nagyon puritán. Nem kellett volna!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

“A Gundel a minőség, az elegancia, a klasszikus értékek és az egyedülálló konyhaművészet szinonimájává vált történetének több mint 120 éve során.” – Így hirdeti magát az étterem saját honlapján, és ezzel nincs is semmi baj, hisz valóban egy olyan helyről van szó, amiről mindenki hallott az országban, még azok is, akik amúgy be nem tennék a lábukat egy ilyen tradicionálisan sznob helyre. A Hungarikumok Gyűjteményébe is bekerült étterem ázsiója mára már kissé megkopott, nem is véletlen, hogy nemrég leigazolták a fideszközeli Zsidai-csoport korábbi mesterszakácsát, Litauszki Zsoltot, hogy a renomét feljavítsa.

A hely hírnevének azonban nem fog jót tenni a várba költözés, még akkor sem, ha a kormány felé ez szuperjó pont, és majd “kompenzálhat” valahogy, mert a magyar emberek teljesen jogosan a “puritánkodás” helyett az urizálást látják abban, hogy a fél éve 50%-os béremelésen átesett miniszterek ötöd-tized áron, a legolcsóbb kifőzdénél is olcsóbban jutnak hozzá a Gundel adta minőséghez. Persze azt sem gondolhatja senki komolyan, hogy  itt bármelyik pénztáros meg fogja kérni Orbán Viktort, hogy kérem húzza le a kártyáját.

Az Index  összevetette az üzemeltető Gundel városligeti éttermének árlapját a várbéli menza áraival, és arra jutott, hogy míg az étteremben pl. kemény 2.700 forintba kerül egy adag somlói galuska, addig a Miniszterelnökség menzáján kevesebb, mint tizedannyiba: mindössze 260 forintba. Ráadásul a Városligetben még 12,5 százalék felszolgálási díjat is felszámítanak kötelezően.

Amúgy egy cézársaláta 290.-,  egy csülkös bableves 300.-,  krumplifőzelék 300.-, sertéssült mustármártással 800.- forintot kóstál a miniszterelnökségi menzán. Ismétlem:  “Elegancia, klasszikus értékek és egyedülálló konyhaművészet.” 

Tegnap óta azétterem Facebook- és Google-oldalára elkezdtek záporozni a negatív, szitkozódó kommentek, és a Google oldalán korábban a 5-os legmagasabb osztályzatot alulról nyaldosó vendéglátóhely mára csak 3,3-at ér el. De biztosan lesz ez még rosszabb is.

facebook kommentek.

A miniszterelnök amúgy régóta jó viszonyt ápol az étterem vezetőségével, 2014-ben is itt ünnepelte beiktatását egy magánvacsorán, Rogán, Matolcsy, Kósa,  Polt Peti és hasonló nagy nevek társaságában. De tavaly februárban is itt fogadta a kormány a szerb miniszterelnököt.

Az étterem kommunikációs igazgatója, Angelus Barbara megerősítette, hogy tenderen nyerték el a megbízást, a Hvg pedig közérdekű adatigényléssel fordult a várgondnoksághoz, hogy megtudja a Gundel szerződésének pontos részleteit.

A Miniszterelnökség közben kiadott egy közleményt, amiben a kisebb adagokkal magyarázzák a menza olcsóságát.

“Az önkiszolgáló menza nem étterem. Az üzemi konyha kínálatában kisebb adagokat szolgálnak fel és az ételkínálat is korlátozott.”

Hozzátették, hogy a parlamenti büfé is ilyen olcsó: “A Karmelita hivatali étkezője hasonló árképzéssel dolgozik, mint a parlamenti képviselők étkeztetését ellátó Országház Étterem, ahol egy kétfogásos menü ára 780 forint.”

Kiemelték, hogy a Gundelt nyilvános pályázaton választották ki a várbéli menza üzemeltetésére: “Az értékelés legfontosabb szempontja a megajánlott bérleti díj összege volt. A nyertes pályázó havi 2.54 millió forint bérleti díjat ajánlott.”

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom