Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű Orbán Viktor Várba költözése

Augusztus elején írtunk arról, hogy 1,4 milliárd forintot csoportosítottak át arra a célra, hogy megtervezzék Orbán Viktor és Miniszterelnökség Várba való költözését. A döntést megelőző tanulmányt, jelentést azonban nem adta ki a Miniszterelnökség, mivel azok nem nyilvánosak. Pedig szerintem a magyar állampolgárokra tartozik, hogy mit tervez a kormány a Világörökség részét képező Budai Várban.
Mit, hogyan – és mennyiért.


A költözés valamiért elég magas prioritást kaphatott, mert a tegnapi Magyar Közlönyben megjelent a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által aláírt határozat, amiben nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a beruházást, és így az ahhoz kapcsolódó össze közigazgatási hatósági ügyet is.

Screenshot_00126
A határozatban ilyet olvashatunk:

A Beruházással összefüggésben
a) építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni,
b) nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni,
c) nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és
d) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

De az is kiderül, hogy hány parkolóhelyet kell biztosítani:

A Beruházással érintett építmények, önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához szükséges, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet szerint elhelyezendő személygépkocsik számát azzal az eltéréssel kell meghatározni, hogy egy személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani iroda és egyéb önálló rendeltetési egységek huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségeinek minden megkezdett 120 m2 nettó alapterülete után.

Az építésügyben az elsőfokú hatóság Rogán Antal kerülete lett.
Screenshot_00123

Screenshot_00125

Megosztás