Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

korrupció

Az unió legkorruptabb állama bevédi Orbánékat az Európai Bizottság előtt

A lengyelek után a bolgárok is megvétózzák a Magyarország  ellen, a jogállamisági eljárás keretében esetlegesen hozandó uniós szankciókat, határozott egyhangúan a bolgár kormány. A Transparency International (TI) rangsora alapján évek óta Bulgária az EU legkorruptabb állama.

Manus manum lavat, azaz kéz kezet mos – gondolhatta Kraszimir Karakacsanov bolgár miniszterelnök-helyettes,  ha jól beszél latinul.  Szerda délután ugyanis kormányával úgy határozott, hogy a lengyelek után ők is kiállnak Orbánék mellett az EU lehetséges szankcióival szemben.

Az Unió szerencsésebb előmenetelű nyugati tagjai meg valószínűleg azon töprengenek épp, hogy hogy a faszba tudtak felvenni ide ennyi tolvaj, sunyi, összejátszó szemetet, akiket még páros lábbal kirugdalni sem lehet, mert nincs rá törvényük?

„A bolgár kormány egyhangúlag úgy határozott, hogy elő kell készíteni a Magyarországot megvédő állásfoglalást” – közölte egy Szófiában kiadott nyilatkozatban Karakacsanov . Majd hozzátette „Bármilyen büntető lépés Magyarország ellen veszélyes precedenst teremtene”.

Meg kell hagyni, a bolgár kormány félelme nem alaptalan, az EU ugyanis nagyon régóta küzd az országban a korrupcióval. Az Európai Bizottság is már többször az ország szemére vetette, hogy a hatóságaik nem lépnek fel kellő erővel a korrupt tisztviselők ellen.

Nem is csoda hát, hogy a Transparency International 2017-es CPI indexe szerint Bulgária az EU legkorruptabb országa a 2012-es mérések óta. Mi jelenleg a második legaljasabbak vagyunk. S a két országban gyakorlatilag ugyanazok a problémák, a Sargentini-jelentés legtöbb pontját rá lehetne húzni Bulgáriára is. 

táblázat: TI

Lazán a témához kapcsolódik, hogy Bulgária idén év elején úgy, ahogy volt, megvétózta az EU korrupcióellenes törvényét. A miniszterelnök akkor azzal érvelt, hogy a törvény nem ad elég eszközt a korrupciós hálózatok felderítéséhez, a korrupcióellenes ügyészség pedig politikai játszmák terepévé válhat. Az újonnan felállítandó ügyészség vezetését ugyanis a parlament nevezné ki, vagyis a mindenkori többség akár politikai ellenfelei elleni leszámolásra is használhatná.

UPDATE: Közben a salzburgi EU-csúcson (ahova Orbán ilyen szépen kiöltözött) tartózkodó Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök közölte, hogy a Karakacsanov által beharangozott döntés kamu.

Szóval Boriszov kihátrált Orbán mögül, és elmondta,  hogy a magyar ügyet egy nem hivatalos kormányülésen vitatták meg, egy olyanon, ahol nem hozhatnak kötelező érvényű döntéseket.

Az ellentmondó bolgár nyilatkozatok mögött az ottani kormányban lévő koalíciós feszültségek állhatnak. 2017 márciusában az odáig is kormányzó Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt nyerte meg az előrehozott választásokat. A Boriszov által vezetett párt azonban csak 32%-ot szerzett, így kénytelen volt koalícióra lépni az Egyesült Patriótákkal.

Megosztás