Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Lázár János a dohányzás visszaszorításáért fog küzdeni

Jánosunknak a nemdohányzók fokozottabb védelme és a dohánypiac szabályozására vonatkozó kormányzati teendők ellátása lesz a feladata.  Miután 2012-es trafiktörvénye – csak tavaly –  29 milliárdot hozott barátja cégének, a Continentalnak.  

Gyorsan vegyük végig mi lesz a volt szuperminiszter feladata a dohánypiacon:

  • a dohánypiac szabályozására irányuló kormányzati feladatok előkészítése és összehangolása,
  • rövid- és középtávú kormányzati stratégia kidolgozása,
  • a hatósági eljárások hatékonyságának javítása
  • a kormány képviselete uniós és nemzetközi szervezetek előtt
  • a nemdohányzók védelme érdekében eddig tett kormányzati intézkedések eredményeinek megőrzése

Érdekes dolog ez a bejelentés, főleg ugyanazon a napon amikor kiderül, hogy a következő egy évben, három részletben kb 10-15%-ot fog emelkedni a cigaretta ára.  A Világgazdaság leírta, hogy A dohánygyártmányok jövedéki adójának emelése az Európai Unió által meghatározott adóminimumok elérése miatt szükséges, ennek tudható be a szeptemberi után esedékes,  2019. január 1-jén, illetve július 1-jén következő újabb lépcső is.  Ezen változtatás után ezer szál staub után legalább 90 euró jövedéki adót, tehát az eladási ár 60 százalékát kell majd megfizetni. Az EU így szeretné vissza szorítani a dohányzást, de ennek a törvénynek 115 eurós szint felett nem kell megfelelni.  Vagyis a nyugat- európai országok többsége kiesik az új törvény hatása alól.  Mi még nem!

Pedig idehaza is füstölünk rendesen, csak még olcsóbban. Hogy mekkora piacról van szó azt mi sem bizonyítja jobban mint, hogy dohánygyártmányokra befizetett jövedéki adó a 2016-ban 297,3 milliárd 2017-ben pedig 284,7 milliárd forint volt. Ennél többet csak az üzemanyagok után befizetett jövedéki adó hozott a kormány számlájára: a  615,7  illetve 645,6 milliárd forintot.

Érthető hát, hogy a kormány  továbbra is kontroll alatt akarja tartani idehaza a dohánypiacot. Erre pedig a legjobb ember a hazai Continental Dohányipari Zrt.-vel és annak elnökével Sánta Jánossal is különösen jó kapcsolatot ápoló, Lázár!

Emlékezetes, hogy a 2012-es dohánytörvény kidolgozásában a -disztribúciós részlegén keresztül- hódmezővásárhelyi kötődésű Sánta is részt vett, hogy azzal saját cégét hozza hatalmas helyzeti előnybe. Az üzletemberről Lázár korábban azt mondta, tíz éve ismeri őt, és ugyanennyi ideje kéri ki a véleményét, ez a társadalmi egyeztetés része, szóval nyugi legyen.

Társadalmi egyeztetés ide, vagy oda, a dohányüzletek monopolizálása történelmi lehetőséget nyitott a Continental előtt. Akkoriban a multik, így a Philip Morris és a British American Tobacco (BAT) és az Imperial Tobacco által előállított áru a piac 85-90 százalékát lefedte míg a maradék részesedés -az egyetlen, a kormányoldalon hazainak tartott gyártó- Continentálé volt. A húsz évre szóló trafikkoncessziós jogok  olyan  beszűkült eladási csatornákat teremtettek kis hazánkban, hogy Sánta cégének termékei azonos méretű eladó felületen tudtak megjelenni, mint a fent említett nagyobb vetélytársak árúi.

Azért is jár a Vastagbőr díj Sántának, mert anno a törvényjavaslat benyújtása idején a négy nagy dohányipari cég részvételével megalakult Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségnek is ő volt az elnöke és onnan érvelt az általa írt trafiktörvény ellen. Faarccal.

„Szó sincs arról, hogy az egyetlen magyar tulajdonú vállalkozásnak bármilyen előnye is lenne, legfeljebb a hátrányából faraghatna le valamit. A  törvényjavaslat ellen tiltakozó üzleti körök és lobbicsoportok politikai kérdésként akarják beállítani a javaslatot, kiforgatva és elferdítve annak valós céljait, holott  a fiatalkorúak hatékonyabb védelme és Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt mindenképpen itt volt az ideje egy új, a korábbinál hatékonyabb szabályozási környezet megalkotásának. ” – Lázár János a trafiktörvényről, 2012 március

A Continental adózott éves árbevétele 2011-ben 172 millió forint volt, 2017-ben pedig már 29,8 milliárd. Szokjatok le!

Megosztás