Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Semjén Zsolt megvédi a trafikbotrányt

Csak az utóbbi 1-2 nap botrányos hírei trafik-témában:

Tavaly földet nyertek Felcsúton, most a trafikot
„Junek Károly üzemeltetheti majd Felcsút egyetlen trafikját, ezzel a dohánybolt a földpályázaton is nyertes család kezébe kerül. Junek Károly felesége, Junek Nikolett – leánykori nevén Flier Nikolett – ugyanis tavaly húsz évre nyert el egy 88 hektáros területet. Junek apósa, Flier János, Junek Nikolett édesapja az első Orbán-kormány idején lett a 12 privatizált agrárcég egyikének, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságnak a vezetője, 2002-ben a helyi polgári köröket vezette, azóta pedig többször cserélt földet Lévai Anikóval, Orbán Viktor feleségével. Ő műveli Lévai felcsúti és bicskei földjeit is. Junek Károly Bicskén is nyert egy trafikot.”

Az államtitkár falubelije tarolt a keleti végeken
„Vásárosnaménynak két erős embere biztosan van: Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Kiss B. Zoltán kereskedő-vállalkozó. Egy faluból származnak, csillaguk egyszerre emelkedett. Czomba önkormányzati képviselőből lett országos politikus. Kiss B. pedig milliárdos forgalmú középvállalatot vezet, és családja kilenc trafiknyitási jogot nyert a környéken. „

Cigit és szívkatétert is árul majd
„Pécsett egy radiológus professzor lánya öt trafikjogot is elnyert. Egyszerre fog dohányt árulni és egy olyan nemzetközi cég területi képviselőjeként dolgozni, mely a dohányosoknál kialakuló betegségeknél használt szív- és érkatétereket is forgalmaz.”

semjén.jpg

Most lett igazán aktuális ez a kép, ugyanis Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy írásbeli kérdésre adott válaszában hétfőn megvédte a dohánybotrányt.

semjén1.jpg
semjén2.jpgsemjén3.jpgsemjén4.jpg

Ez a kedvenc mondatom belőle, ezt be kell írni a NER emlékkönyvébe:

„Először is vissza kell utasítsam, hogy a Miniszterelnökségen lobbisták működnének, és a kormány munkáját nem az Országgyűlésnek való politikai és a választók felé fennálló morális felelősség parancsai szerint végezné.”

Megosztás