Bezárás

Írj a képviselődnek, hogy intézze el!

Tállai elintézte a mezőkövesdi benzinárcsökkentést, és Orbán azt mondta erre, hogy “Akkor mindenki intézze el!”, ezért csináltunk egy formalevelet, amit elküldhettek a képviselőtöknek. Írjátok meg nekik, hogy hol mit szeretnétek olcsóbban vásárolni! 

Tállai András NAV-elnök szombaton számolt be arról, hogy valaki panaszkodott neki, hogy Mezőkövesden drága az üzemanyag, ezért egyeztetett a MOL-lal, és ezután a benzin ára 11 forinttal, a gázolajé pedig 9 forinttal csökkent a városban.

A sajtó persze felkapta a kommunista időket idéző sztorit, amikor egy kormánypárti politikus (pláne az adóhatóság vezetője) tárgyal egy céggel, hogy az mennyiért adjon egy terméket. A piacgazdaság szellemiségétől rettentő távol álló történetet még a a világ egyik legbefolyásosabb üzleti hírügynöksége, a Bloomberg is címlapra tette. Tállai ezután azt nyilatkozta, hogy ő csak tájékoztatást kért a MOL-tól, nem gyakorolt nyomást a cégre.

Orbán Viktor azonban megerősítette a komcsi vonalat: az ATV kérdésére, hogy mit szól ahhoz, hogy Tállai elintézte a választókörzetének az olcsóbb benzint, a miniszterelnök ennyit válaszolt: “Gratulálok!” Akkor mindenki intézze el!”

Itt van tehát a lehetőség, a NER-ben bármi sikerülhet!

Szerinted drága nálatok a sör? Vagy a tej? Szeretnéd, ha olcsóbb lenne a kenyér, a mosópor, az LCD-tévé, a legó, a cigi, a karácsonyfaégő, a szekrénysor, a pelenka, a banán, a flex, az óvszer, a csoki vagy a télikabát? Vagy valami más? Vagy minden?

Van megoldás!

Küldd el az alábbi levelet a képviselődnek, hogy intézze el!

Tisztelt Képviselő asszony/úr!

Ezúton tájékoztatom, hogy az XY helyen az XY termék nagyon drága. Kérem intézze el, hogy olcsóbb legyen.

XY
választópolgár

Az országgyűlési képviselők email-címei itt elérhetők. Ha nem tudod, hogy ki a képviselőd, mert még sose hallottál róla, küldd el a levelet az összesnek a biztonság kedvéért.

Amíg a képviselők elintézik a kért árcsökkentést, addig a kedvezményes vásárlásban a Tállai-talizmán segíthet: az arany keretbe foglalt dedikált szentképet csak fel kell mutatni az eladónak.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom