Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Agymosás level: Fidesz

 

Őcsény község hisztériája a 6-7, ott üdülni kívánó migráns gyermek miatt pontosan megmutatta a Fidesznek, hogy milyen jó úton jár az agymosásával. Ezzel egy időben a kormánypárt felváltott egyet, és még jobban beletaposott a gázba. Célja már semmi más – nem is lehet – mint félelemben tartani és megőrizni a szavazóbázisát a választásokig.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Tegnap írta meg a Magyar Nemzet, hogy a Tolna megyei Őcsényben lemondott a polgármester. Elege lett a gyűlölködésből és abból, hogy a fideszes és „nemfideszes” szavazók egymást marják. Ahogy ő fogalmazott: „Itt 11 évig nyugalom és béke volt, elegem van, a falu lakóit nem lehet egymásnak ugrasztani.”

Pedig ez van. Nem csak Őcsényben, hanem az egész országban. A széttagolt és egyre frusztráltabb „nemfideszes” okádik a fideszestől, mert az hatalmon tartja a tolvajokat, a fideszes pedig érzi, hogy lassan mindenhol gyűlölve van, ráadásul még a Soros ezeket a terroristákat is a nyakára hozná. Ezért ő meg utál mindenkit, mármint mindenkit, aki ellenzéki, aki libsi, meg komcsi. Úgyis mindenki az.

A fideszesek már csak egymásnak vannak, meg még a Viktorra számíthatnak. Majd ő megvéd mindenkit, Sorostól meg a buzi Vonától is. Vezeti az országot. emeli a nyugdíjat. Éneklünk neki dalt is hálából. Az se baj, ha egy kórházban már nem az a betegség öl meg, amivel bekerülsz,  a sok libsi amúgy is dögöljön meg.

Fenyvesi Zoltán, az őcsényi Csengettyűs Vendégház tulajdonosa a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy 6 éve üzemel a vendégház, már korábban is üdültetett ott saját pénzből rászoruló családokat és gyerekeket. Ezúttal ő jelentkezett a Migration Aid hirdetésére, a 9 személyes házba 6-7 kisgyerek és a kísérő felnőttek érkeztek volna egy hétre. Négy ilyen turnusról lett volna volt szó, kisebb megszakításokkal. A falunak azonban ez nagyon nem tetszett.

„Abban bíztam, hogy a falugyűlésen normális vita lesz, ahol meg lehet győzni az embereket, de hiába mondtam el, hogy gyerekekről van szó. Semmi megbeszélésre nem volt lehetőség – meséli Fenyvesi Zoltán. Úgy döntött, hogy ideiglenesen visszalép a menekültek üdültetésétől. Nem gyávaságból, de nem gondolta volna, hogy ebből háború tör ki a faluban, és összevesznek az emberek a kocsmában. Nem haragszik senkire, nem a falu lakóit okolja a történtekért, hanem a kormányzati propagandát. Ilyen feszült helyzetben nem lett volna jó a gyerekek üdülése, és neki sem jó, hogy egy egész falu megutálja. A falugyűlés utáni éjszaka ugyanis kiszúrták a kocsija kerekeit.”

A település kocsmájában iszogatók annyit tettek hozzá, örüljön Zoltán, hogy ennyivel megúszta. Őt amúgy már Soros-ügynöknek tartják a falusiak.

„Én nem voltam a falugyűlésen, de hallottam, hogy nagy cirkusz volt. Amúgy én se szeretném, hogy migránsok jöjjenek a faluba. Láttam a tévében, hogy külföldön miként viselkednek a migránsok, mindenkit megerőszakolnak.”- mondta egy őcsényi asszony a Magyar Nemzetnek.

Őcsény a magyar társadalom állatorvosi lova lett. És mikor az őcsényi gyűlölködő még el sem rakta a bicskáját a nagy kerékszurkálás után, már kapja is a megerősítést Mészáros Lőrinc cégétől, a Mediaworks-től, hogy bizony milyen jól tette, amit tett, mert NYUGAT-EURÓPA RETTEG!! Nyilván, mert ők már beengedték a Sátánt a kertbe, és nekik nincs Orbánuk, sem őcsényi kerékszurkálójuk.

A fenti cikk összesen 11 megyei lapban jelent meg. Egyszerre mosták az agyat

a Fejér Megyei Hírlap
a Dunaújvárosi Hírlap
a Vas Népe
a Somogyi Hírlap
a 24 óra
a Petőfi Népe
a Zalai Hírlap
a Veszprém Megyei Napló
a Dunántúli Napló
a Tolnai Népújság
és a Békés Megyei Hírlap

hasábjai.

A Tv-ben pedig már „ez” megy… Bárcsak ilyen vicces lenne, de még fél év van a választásokig!

UPDATE: Mégsem mondott le Fülöp János, csak felajánlotta lemondását, és azt szeretné, hogy sorsáról a képviselő-testület döntsön.

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

 

Megosztás