Szeptemberben nem utal családi pótlékot a kormány

csalad

 

Sok család költségvetéséből fog hiányozni ez a pénz az iskolakezdés első hónapjában.

 

 

A családi pótlék sok háztartásban a havi fix bevételek fontos része, amit beterveznek a kiadások számításakor. Sok családban ebből a pénzből vesznek ennivalót hónap elején, amikor az előző havi fizetés már elfogyott, az aktuális pedig még nem érkezett meg. Mások ebből fizetik a gyerek menzáját, különóráját, új cipőjét, vagy iskolai kirándulását.

 

csp2017

2017 szeptemberében azonban nem adja oda a kormány ezt a pénzt a családoknak, emiatt sok háztartásban lehetnek anyagi gondok. Pont szeptemberben kezdődik az óvoda, iskola, és bár a szülők már általában augusztusban megveszik a szükséges írószereket, tornafelszereléseket és egyebeket, az első hetekben többnyire van újabb kiadás. Az óvónénik és tanárok ugyanis szeptemberben még gyakran kérnek kiegészítő dolgokat a szülőktől, be kell fizetni az osztálypénzt, a következő havi étkezést, és a hűvösebb idő beköszöntével kiderül, hogy a gyerek nyáron kinőtte a tavaszi cipőjét és meleg ruháit.

Persze nem arról van szó, hogy a kormány megtartja magának a szeptemberi családi pótlékot, hanem arról, hogy már augusztusban átutalja a jogosultaknak, hogy “könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre”. A kormánypárti sajtó erről úgy számolt be, hogy “Augusztusban dupla családi pótlékot folyósítanak“, ami szigorúan nyelvtani szempontból igaz, de egyébként nem.

A dupla családi pótlék az lenne, ha az augusztusi kétszeres összeg után szeptemberben folyósítanák a szokásos összeget. Itt azonban arról van szó, hogy augusztusban utalják a szeptemberit is. Ebből logikusan következik, hogy szeptemberben viszont nem utal családi pótlékot a kormány. Ez persze nem szerepel a kormánysajtó beszámolójában, mert negatív dolgot nem szokás reklámozni.

Mi azonban fontosnak tartjuk felhívni az augusztusi dupla összegnek örülők figyelmét arra, hogy szeptemberben egy fillér családi pótlékot sem fognak kapni. Szóval a kormány ad is valamit, meg nem is, mint a mesében.

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Pizsamásborz

    Évek óta ez megy. Szeptemberben aztán napokig foglalt a MÁK összes telefonvonala végén ülő összes ügyintéző és tele a gyakorikerdesek.hu a ‘mikor jön a szeptemberi családi’ kérdésekkel.

  • BI

    Amíg ilyen könnyen lehet hülyére venni tömegeket, addig mit várunk..?

  • József Biró

    Hát ti bazdmeg olyan faszparasztok vagytok, hogy ordít belőletek a primitívség.

    • Kayla

      Úgy van! Mondd meg nekik jó keményen, konkrét és világos érvekkel alátámasztva!

    • Molnár Máté

      Hmm. Milyen elegánsan helyezkedsz szembe a primitívséggel. Költői.

      • vendég

        Óóó ezt beemelem a retorikai készletembe… 😀

        Utólagos engedelmeddel, természetesen.

  • GNDL

    Annyira unalmas már ez a szar egyébként… és akkor generációkat nevelnek/nőnek fel abban hogy „majd ad az állam”… szocializmus, bazmeg…

    Arról kéne inkább beszélni, hogy a) a családok nagy része saját keresetéből/saját anyagi lehetőségei alapján állami könyöradományok szavazatvásárlások támogatások nélkül nem hogy több, de egyetlen gyermeket sem tudna eltartani; b) akkor az a) pont alapján a faszért kell ezeket a családokat még több gyermek vállalására ösztönözni (egyébként szerencsére nem túl jól halad ez a projekt sem); c) nézzük már meg mi lenne a magyarországi keresetekkel, mennyivel több maradhatna a kedves polgároknál (mindegyiknél) ha másért nem is akkor legalább alapvető versenyképességi szempontokból a régiós átlag alá-, nagyjából 19-20%-ra csökkentenék a jelenlegi 27%-os áfát és 38-40% környékére a bérek jelenleg 48.2%-os összes adó- és járulékterheit?

    Ne gyere azzal, hogy „nincs rá forrás”, mert akkor felhozom hogy mi a francért kell ötszintű közigazgatás egy zsebkendőnyi területű országban… tessék, ott a forrása, a léhűtő hivatalnokok meg polgármesterek, jegyzők, képviselőtestület pedig biztosan találnak majd munkát a versenyszférában hiszen munkaerőhiány van és jobban teljesít… nem?! :)

    • BI

      +1000

  • Gal Kinga

    Én mai híradóban nagyon tisztán hallottam ahol elég világosan úgy jelentették be h a szeptemberit is augusztusban kapják. Csak a baj az h mindig van valaki akinek nem tetszik,aki. Kiszinezi és másképp állítja be:(

  • Millin Tamás

    augusztusban duplát kapnak…

  • dr.Czétényi István

    Bakker! Ez a cikk azért qrván semmit nem ér! Ha előre fizetik, akkor ki van fizetve! Én utálom a fideszt, nehogy félreértsen valaki, de ez teljesen értelmetlen kavarás…

    • Ism.

      Az egyszerű emberek nem biztos hogy megértik, hogy augusztusban dupla pénzt kapnak, de szeptemberben nem fognak semmit kapni

  • Szőke Zoltán

    Nem az a negatív ha a szeptemberi családi pótlékot előre utalják, hanem az az újságíró aki aljas módon mindenben (szarban is) a csomót keresi. Csak gratulálni tudok amiben negatív embereknek.

  • Béla Toller

    Ez a kormány gúnyt űz a szavakból ! Hatalmas verést érdemelne a fogalmak összezagyválásáért, olyan ez, mint a kutak megmérgezése – amiért a középkorban azonnali összevissza szabdalás járt ! Az egészségügyben is ilyen emelések voltak, amiket a csökkentésekkel ellentételeztek, és most megint ugyanezt játssza el ez a hazug és aljas banda ! Csak röhögjék jól ki magukat, utána egy darabig nem lesz jó kedvük !

  • Tamás Katalin

    Azt gondolom, a létminimum környékén élő – és ezárt minden fillért tervszerűen beosztani kényszerülő . családok nagy többségének NEM JÓ az előre kifizetett pénz. Ha eddig előrelátóan gazdálkodott, akkor tudja, hogy augusztusban meg kell vennie az iskolaszerek egy részét, és fizetnie is kell szeptemberben is elég sok mindenért. Az előre utalt és promózott csp. átverés. Egy dologra jó: szeptmeber 10-én már a kenyér is gondot jelentsen.

    • lyken

      Azért legyünk reálisak és fogadjuk el, hogy pénzügyi tervezés nélkül a szegény család élete hosszútávon nem lesz jobb. Az a mentalitás sem előremutató, hogy a pluszlóvét gyorsan elverjük mert jajdejó. Az a pluszpénz lehet akár véletlen utalás is, amit vissza kell fizetni.
      A költségek tervezése egy darab kockás füzetet kíván. A pluszpénzt meg el lehet tenni és elővenni amikor szükség lesz rá.Például szeptemberben, mikor kiderül, hogy nem jön, mert augusztusban küldték. A qrmánypárti propagandamédia persze rohadék módon viselkedik, de róluk azért tudni kell, hogy alapvetően a fidesznek köszönhetőek. A fideszt meg főképp azoknak köszönhetjük akik legutóbb nem mentek el szavazni, mert “jaj, nem volt kire”. Lehet nem számítottak erre az egészre, de benne volt a pakliban.

  • Péter István

    Ez már tényleg az idiotizmus csúcsa.

  • Vidéki

    Persze nem arról van nagyba szó, hogy a kormány megtartja magának a szeptemberi családi pótlékot, hanem arról, hogy már augusztusban átutalja a jogosultaknak, hogy “könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre”.

    De aki a kákán is csomót keres, mint laspalmas, az képes ebből egy ilyen vastag betűs címet fabrikálni: “Szeptemberben nem utal családi pótlékot a kormány”!

    Rettegjetek egerek!

    • Thule

      Fogalmad sincs, miről van szó. A baromságaid helyett inkább az egyszerű matematikát tanulnád meg, miszerint:
      (2+0)/2 mint a (1+1)/2. Ezt a komoly feladványt kéne megfejtened. Amennyiben az EGYENLŐ eredményre jutnál (segítek, ez a helyes válasz), akkor megmagyarázhatnád, hogy a te szótáradban a DUPLA szó mióta egyezik az EGYENLŐ szó értelmével.

      Köszi csak a válasz érdekel, nem kell idézet 1950-ből, sem valami híres embertől. a Konkrét, rövid, lényegretörő válaszodat várom. Amennyiben ezt nem kapom meg, azzal aláírod, hogy egy matematikai hülye (is) vagy. Kösz.

      • Vidéki

        1=1
        Ezzel talán még az értelmi fogyatékosok közül is néhányan tisztában vannak.

        Te is felfedezted ezt és büszke vagy rá, hogy milyen okos vagy.

        Hiába csűrsz csavarsz, arról van itten nagyba szó, hogy augusztusban megkapják előrehozva a szeptemberi családi pótlékot. Így az augusztusi kifizetés kétszerese (duplája) a júliusi kifizetésnek.

        Ezt nem lehetne nehéz felfogni egy olyan büszke matematikusnak, mint te, aki már tisztában vagy azzal is, hogy 1=1, csak hát mindenáron megpróbálsz vihart kavarni egy teáscsészében,