Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nem bírják leszedni a festéket a bazaltkőről, bevetették a végső fegyvert

 

Gulyás Marci beugrott a Tescoba festéket venni a Sándor-palotánál tartott tüntetés előtt, majd a tüntetés alatt a Sándor-palota felé dobták Varga Gergővel. A bíróság első fokon háromszáz, illetve kétszáz órányi közérdekű munkára kötelezték.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

A festékkel nagyon nehezen birkóznak meg a takarítók, úgy néz ki, hogy a Tescoban eltávolíthatatlan festéket lehet kapni.

Kiderült, ez a szuperfesték a Caparol Alpina Color Színezőfesték volt. Nagyon vigyázzatok vele!

A Sándor-palota előtti helyzetről az M1 Híradó számolt be:

„Még mindig nem sikerült teljesen megtisztítani a Sándor-palota környékét a két héttel ezelőtti tüntetés után. Az épület előtti bazaltkő-burkolatról napok óta próbálják leszedni a festéket, de egyelőre se vízzel, se kémiai oldószerrel nem tudták eltávolítani a foltokat. Újra kellett festeni a palota előtti kandelábereket és az épület homlokzatát is.

Az őrbódékat is le kellett tisztítani. A Sándor-palotát a felsőoktatási törvény módosítása ellen tiltakozók dobálták meg festékes flakonokkal. Az akció végrehajtói akkor azt mondták, hogy könnyen eltávolítható, vízbázisú anyagot használtak.”

 

 

A bazaltkő annyira ellenáll mindenféle KÉMIAI anyagnak, hogy ha jól látom, akkor már a flexet is bevetették a munkások.

Kicsit unortodox módszer…

tumblr_ooy59lPlQ91qfg4ufo1_500
(kép: illchange.tumblr.com)
(címlapkép: hochfunf.tumblr.com)

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás