Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Itt az 1 milliárdos Pappa Pia teasere

 

Vajna Timi is szerepel a filmben, aminek a szereplőválogatását az ő cége végezte, és amit a Nemzeti Filmalap (Andy Vajna) egymilliárd forinttal támogat.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Nem tudom emlékeztek-e rá, de tavaly nyáron volt hír sok-sok helyen, hogy Andy Vajnáék egy új magyar zenés filmet forgatnak a remek Csinibaba és a „nemrossz” Made In Hungaria nyomdokain. A produkciónak a roppant elmés Pappa Pia címet adták. Igen, a Mamma Miat majmolva.  Kreatív, mi? Nem az!

A film a jelenben fog játszódni, és a 70-es, 80-as évek slágerei fognak benne felcsendülni, természetesen újrahangszerelve. A rendező Csupó Gábor, a főszereplők pedig – a Made in Hungáriával befutott-  Szabó Kimmel Tamás, Nagy Feró, Stohl Buci és Ostorházi Bernadett. Játszik majd még Reviczky Gábor, Dobó Kata, és az X-Faktor-os Kováts Vera (<3) is, a kisebb szerepekben pedig látható lesz Szabó Simon, Molnár Piroska és Zsurzs Kati.

Persze Vajna Timire is osztottak szerepet az alkotásban. Hogy ez pontosan mi lesz, azt nem tudni,  de én kiraknám a szemétégető mellé, esetleg a lecsúszott aranyásót osztanám rá. De mivel nem én vagyok a rendező, Timi valószínűleg majd nagyon kúl lesz és laza, és mellette tuti, hogy megment valakit. Amúgy már kiszivárgott egy forgatási kép ahol önfeledten jetski-zik – bár a Story szerint ott épp menekül valaki elől. Nem sokkollak most benneteket azzal, hogy belinkelem. Szívesen!

„Egyik nap úgy ébredek, hogy tetszik, a másik nap, hogy micsoda hülyeség ez.” – Csupó Gábor rendező

A történetet úgy néz ki, hogy Nagy Feró egy link, tróger nyugdíjast alakít, aki annyira lecsúszik, hogy egy csónakházban húzza meg magát, de innét is ki akarják paterolni. Ekkor fordul segítségért az unokájához (Szabó Kimmel), aki mindenféle budai gyökerekkel  partyarcokkal összefogva romkocsmává alakítja a csónakházat, hogy így fogjanak ki a főgonosz diszkótulajdonoson, Wizyn (Stohl), aki a csónakház helyére is menő klubot tervez. Értitek, Wizy, mint Vizoviczki, pfff…

„Nagyon élvezem a forgatást, bár filmszínészt alakítani nem egyszerű feladat. Nagyjából azt kell játszanom, ami én vagyok, és azt sem könnyű, de azt azért valahogy elő tudom adni. Azért ez sokkal fárasztóbb, mint lenyomni egy koncertet. Az megvan másfél-két óra alatt, utána aláírom a kezeket meg a melleket, és kész. Profi színészekkel dolgozom, igyekeznem kell, hogy ne égjek be” – nyilatkozta Fero a Blikknek. Eszem–faszom megáll, csak remélni tudom, hogy Ferónak hagyták, hogy igyon a forgatáson…

Majd’ elfelejtettem, a filmet a Magyar Nemzeti Filmalap a mi pénzünkből egymilliárd forinttal finanszírozta (elvileg ez a teljes produkciós költség), a szereplőválogatásért pedig merő véletlenségből pont Vajna Timi 2015 májusában alapított cégének, a Universe Management-nek fizettek (fizettünk). 

Mit lehet ezek után mondani? Ennek kurva jónak kell lennie, különben kurva szar lesz… Na itt a teaser, egy Máté Péter feldolgozással, Godfather-es motorcsónakban feszítő Bucival és sok sok backcap-es fiatallal, mert manapság az a menő.

 

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás