A „szokásos” „Momentum = új Szdsz” mellett Orbán a következő gondolatmenetre fűzte fel az olimpia pályázat visszavonását:
„A népszavazás egy magyar ügy, de az olimpiát nem Magyarországon kell megnyerni. Az olimpia megnyeréséhez nemzetközi szinten nem többség kell, hanem egység. Ezért nincs népszavazás Párizsban és Los Angelesben. Nincs arra példa a nyári olimpiák történetében, hogy olyan város kapja meg a rendezést, ahol erről népszavazás volt. Ha ott áll egy vitákból odaérkező Magyarország, ki fog ránk szavazni? Kérdéses, kaptunk-e volna egyetlen szavazatot is. Ez nagy szégyen. Kikapni lehet, de nem lehet akárhogy kikapni. Ronggyá vertek volna bennünket, ennek nem lehet kitenni bennünket, mert ennél többet érdemlünk.
Jó pályázatot csináltunk, nyílt szívűek voltunk, tényleg meg akartuk csinálni, eközben a világ leminősít minket, és megalázó vereséget szenvedünk. Ennek nem akartuk kitenni Magyarországot.”
Ezek teljesen őszinte szavak: ki szavazott volna ránk?
Persze teljesen nyilvánvaló, hogy sosem akartak nyerni, csak a pályázatra akartak kiszórni 25-30 milliárd forintot. Ez végül sikerült is, így nem is értem, mi ez a nagy nemzeti gyászhangulat a jobboldalon? Lehet, nekik nem szólt senki, hogy a cél teljesítve?
Az Orbán-interjú legjobb része az volt, amikor a miniszterelnök azt mondta, hogy „Komoly szégyentől és lejáratástól mentettük meg az országot”. Erre visszakérdezett a közmédia újságírója, Kocsis Éva: „Mi lett volna a szégyen, a népszavazás?” A kormányfő hangja megbicsaklott és hallhatóan kereste a szavakat és össze vissza beszélt.
