Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Rogán lakása tovább tágulhat-szépülhet

 

A propagandaminiszter vagyonnyilatkozatát nem vizsgálják, bezzeg a civilekét nagyon szeretnék látni.

Tegnap írta meg az Index, hogy az országgyűlés mentelmi bizottsága nem kezdeményez vagyonnyilatkozati eljárást Rogán Antal ellen, mert a gittegylet elnöke, dr. Vejkey Imre szerint az együttes Juhász Péter és további 108 ember által beadott kezdeményezések ALAPTALANOK.

Hiába tágult a Pasa parki lakás, és szépült a balatonlellei házikó, a mentelmi bizottság szerint minden rendben van, ráadásul

„a vagyonnyilatkozati-tételi kötelezettség egyébként sem az anyagi számonkérést, hanem a transzparenciát (átláthatóságot) szolgálja”

Csodálatos definíció, köszönjük.

Közben a kormány háborút indított a Soros-támogatott civil szervezetek ellen, és vélhetően egyik első lépéseként a parlament honlapján már megjelent annak a törvénymódosításnak a címe, ami vagyonnyilatkozat tételére kötelezné a civil szervezetek tisztségviselőit.

Valaki ettől rögtön ihletet kapott, és pimasz levelet írt a civilek eltakarításáról álmodozó Németh „Rezsitábornok” Szilárdnak, és a mentelmi bizottság elnökének, Vejkey Imrének:

 

 

vagyonnyilatkozatkerdes

 

Előfizetőket keresünk
Támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

,

Megosztás