Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nem volt elég a 15 milliárdos kampány, hiszen Magyarország erősödik!

Uramatyám, már egy hónapja nincs semmi kormányzati kampány! Tavasztól folyamatosan, egymás érően nyomták a kampányt ami azzal ért (?) véget, hogy megüzentük Brüsszelnek, hogy mekkora a farkunk lándzsánk … hogy 98% nem!

Szegény 888-Pesti Srácok-Lokál-Ripost-TV2-Origo, vajon hogy vészelték át ezt a pokoli hónapot? A Pesti Srácok ahogy látom Szerencsejáték-MVM-Diákhitel reklámok közzétételébe menekült, hajajj, nagyon nehéz piaci alapon működni, lám-lám, a szegény Népszabadságnak sem sikerült.

Mint falat kenyér, úgy kellett már egy újabb országos kampány, a jó híreket nem lehet és nem is szabad elhallgatni, és egy sor éhező szájat kell betömni az Új Kormánypárti Médiában.

batrman

 

Szerencsére az Átlátszó kikérte, hogy milyen médiastratégia mentén sikerült kiválasztani, hogy mely oldalakon fusson az Állami Kampány, tényleg pompás, hogy nem mért, nem auditált oldalakon szórják el a százmilliókat:

Én pedig azt kérdeztem meg a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy árulják már el, „hogyan mérték a megjelent hirdetések hatékonyságát, elérését, amennyiben nem rendelkeztek hivatalos auditált terjesztési és online látogatottsági adatokkal?

A válasz: „a Miniszterelnöki Kabinetiroda az Ön által kérdezett tárgyban CATI-módszerű lekérdezéssel készülő közvélemény kutatásokat rendelt.

Hát nem zsenik? Pénzért közvélemény-kutatásokat rendelnek hogy hányan látták a hirdetést, mivel fogalmuk sincs egyes portálok látogatottságáról.

Most minden mehet ugyanígy tovább, végre itt a új kampány!

tn496c0

 

1. Nő a családi adókedvezmény
2. Nő az orvosok, ápolók és tanárok bére
3. Növekszik a gazdaság
4. Ingyenes étkezés 318 ezer gyermeknek
5. 25%-kal nő a szakmunkás minimálbér
6. 10 millió forint otthonteremtésre
7. Csökken az internet áfája
8. Sok százezer új munkahely

Az M1-en minden órában megy a spot:

 

Jöhetnek az óriásplakátok, bannerek, minden ahogy szokott. Pár milliárdból meg is van.

 

Hirdetés

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás