Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Sehogy sem jön össze ez a kabalafigura Gyárfásnak

Hamarabb felépült a Dagály Úszópalota, mint hogy Gyárfás összehozzon egy kabalafigurát. Pedig ezen kívül nincs sok dolga.

2015. augusztusában
mutatta be a vizes vb arcának szánt BOL-DOG-ot, amit egy haverja, Fábián István költő-grafikus készített ingyen. Olyan is lett a szerencsétlen „kutya”. Gyárfás próbálta menteni az ebet, de aztán kénytelen volt belátni, hogy BOL-DOG-nak mennie kell.
Ezután a MÚSZ nyílt pályázatot írt ki a kabala tervezésére, amikor viszont eljött volna az eredményhirdetés ideje, bejelentették, hogy nem lesz eredményhirdetés, hanem új, immár meghívásos pályázatot írnak ki, pedig 500 pályázó 1000 pályaművet küldött be!

„Kedden új meghívásos pályázatot írt ki kabalafigura tervezésére a 2017-es FINA Világbajnokság Szervező Bizottsága azzal a céllal, hogy a néhány nappal ezelőtt megismert új arculathoz illeszkedő, fiatalos, rokonszenves és sportos, magát jól eladó jelkép gazdagítsa a jövő évi eseménysorozat hivatalos eszközgyűjteményét. A meghívott, a kreatív szakmában ismert alkotók 50-50 ezer forintos vázlatkészítői honoráriumban részesülnek, a győztessel pedig szerződést köt a Szervező Bizottság.

Az új kiírásra azért volt szükség, mert a Szervező Bizottság a korábbi pályázatot eredménytelennek minősítette. Ezt követően született az a döntés, hogy a pályázók munkáját elismerve, valamennyi alkotó számára egy-egy VB eseményre szóló belépőt ajánlanak fel.”

Az egyik kommentelő meg is jegyezte, hogy ez nem egy korrekt lépés:
„Azzal, hogy nem hoztátok nyilvánosságra a pályázók munkáit és hogy nem lett nyertes felvetitek a kérdést, hogy akkor a most behívott grafikusok, »véletlenül« nem-e a sok jó ötlet valamelyikét dolgozzák fel. Nyilván nem… de akkor is nem vagytok korrektek a legkevésbé sem.”

A meghívásos pályázatra 12 grafikust kértek fel, kilencen adtak be pályázatot, közlük választotta ki a MÚSZ a nyertest, Tatai Tibor munkáját:

index
A tervező elmondása szerint a két lény megalkotásakor a világbajnokság logójának virágmotívumából indult ki, ezért emlékeztet Willy és Lilly egy vízililiomra. Tatai Tibor szerint a sajtóeseményen bemutatott bábok még nem jelenítik meg pontosan a grafikai tervekben szereplő figurákat, a hátralévő időben még csiszolni fognak rajtuk.
Tatai amúgy Lilinek és Lalának nevezte el a két figurát, de Gyárfásnak nem tetszett, és inkább a Water Willy és Water Lilly nevet adta nekik.

Ezzel több probléma is van:
1. Ha nincs kész, akkor minek mutatták be?
2. A „willy” angolul fütyit jelent.
3. A Google-be beírva azt hogy „water willy” egy csomó fütyis játékot dob ki.

Untitled-1

Tényleg csak ennyi kellett volna, hogy lecsekkolni a nevet, amit Gyárfás kitalált. Nem mertek szembeszállni a főnökkel, vagy leszarták, ki tudja?

15167526_1170130153056161_9134940544475986051_o
Fütyis Lala, mekkora zseniális név lett volna.

A MÚSZ közleményben reagált:

„Tatai Tibor a tervezésnél egyszerűségre törekedett, a logó és a vb arculatának a követésére, és arra, hogy Magyarország egyik legnagyobb kincsét, a vizet, és ebbéli gazdagságunkat annak egyik ékessége, a virágok alapján hangsúlyozza. A vízililiomok, a tavirózsák ugyanolyan kiegészítői a víznek, mint közegnek, ahogyan a kabalafigurák egy világbajnokságnak, ez a párhuzam is vezérelte, amikor a tündérrózsa-formát kialakította.

A megjelentekkel ellentétben úgy véljük, hogy ha a Walt Disney által forgalmazott világhírű Charlie és csokigyár című filmben a csokigyárost hívhatták Willy Wonkának, továbbá a Magyarországon is óriási sikert aratott spanyol rajzfilmsorozat, a 80 nap alatt a Föld körül Willy Fogg-gal című alkotás főhőse viselhette ezt a nevet, úgy a budapesti világbajnokság vízililiomot formázó kabalafigurájának is megfelel a Water Willy név. Aligha véletlen, hogy a budapesti szervezőbizottság által benyújtott terveket – benne a teljesen legitim névnek számíró Willyt is – a Nemzetközi Úszószövetség jóváhagyta, és bemutatását engedélyezte.”

Bucz Magor, az egyik pályázó az 500-ból, akik a nyílt pályázaton indult, amit ugye a MÚSZ lefújt eredményhirdetés nélkül, a következőt posztolta ki tegnap a Facebookra:

„Nagy örömömre szolgál, hogy 2016 februárjában sikerült kikövetkeztetnem a jövőt, és a szervezők elképzelését, mert a 2017-es budapesti FINA VB nyílt pályázatára egy olyan kabalafigurát terveztem, ami témájában, fejdíszes elrendezésében és névadásában azonos azzal a kabalafigurával, amit a mai napon Gyárfásék bemutattak a nagyközönségnek. Egyébként a februári pályázaton sajnos az időközbeni arculatváltás miatt győztest nem hirdettek.”

15203408_10210255453161303_5374601649185572029_n 15272232_10210255453201304_2601917017283191131_o

Nyilván véletlen az egész.
Vagy lejáratás.
Karakter-gyilkosság.

Megosztás