Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A terézvárosi újság szerint minden rendben a Benczúr kerttel

Persze mi mást is írna a kerület hivatalos lapja, minthogy volt lakossági egyeztetés, csak a beteg fákat vágták ki, és csodaszép lesz, ha elkészül.

Terézvárosban, a Benczúr utcában van egy eldugott, az utcáról nem is látható játszótér, amin van többféle hinta, két nagy homokozó, egy nagy domb különböző csúszdákkal, és egy csomó fa. Illetve csak volt, mert a fideszes Hassay Zsófia által vezetett önkormányzat már nekiállt megszüntetni a tarthatatlan állapotokat, hogy ott sokan jól érzik magukat, főleg a hely dzsungel-jellege miatt.

A kerületben lakom, és mikor októberben megjött az önkormányzati újság, benne egy rövidke hír azzal a címmel, hogy Megkezdődött a Benczúr kert felújítása, és azzal a nyitómondattal, hogy Az önkormányzat célja a park megújításával egy olyan közösségi tér megteremtése, amely kicsik és nagyok számára egyaránt kellemes kikapcsolódást, pihenést jelenthet.”,  rögtön gyanús volt, hogy ezek bizony letérkövezik ezt is.

És tényleg. November elején, egy szürke kedd délelőtt hozta a 444, hogy a felújítás első lépéseként „Vágják a fákat a Benczúr kertben.”   A környékbeli lakóknak senki nem szólt előre, teljesen ledöbbentek. Berohantak tiltakozni az önkormányzathoz, ahol először nem akartak velük szóba állni, aztán hülyének nézték őket.

Érdemes elolvasni a 444 cikkeit, amikben végigkövették az eseményeket, és leírták a különleges park korszakokon átívelő történetét:

Benczúr-kert: a kommunisták, sőt a szovjetek sem tudták elpusztítani, de a fideszes önkormányzatnak most sikerülhet

Csiklandós élmény volt egészen közelről nézni, ahogy a politikusok teljesen hülyének nézik a választóikat

A terézvárosi önkormányzat úgy egyeztet a lakókkal, hogy épp most irtja ki az utolsó megmaradt bokrokat a Benczúr Kertben

Természetesen a válasz sem maradt el: tegnap megérkezett az önkormányzati újság aktuális száma, benne egy csodálatos két oldalas cikk a Benczúr kertről. Összefoglalom a lényeget:

– csudaszép és csudajó lesz a Benczúr kert a felújítás után (interjú az alpolgármesterrel)

– csak beteg fákat vágtak ki

– meghallgatták a lakosságot

benczurkert2

 

benczurkert3

 

 

benczurkert4

Megosztás