Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Orbán Viktor bezárta a Népszabadságot majd meg is vette

Hagyjuk a mismásolást, a mészároslőrincézést.
A „Mészáros Lőrincézést”.
Már nem olyan időket élünk.

Amíg mi döbbenten nézzük, hogy a szerény képességű felcsúti gázszerelő stróman felvásárolja a földeket, szállodákat, viszi az EU-s tendereket, aki még pénteken maga sem tudta hogy vesz-e újságot, de persze már akkor tudta hogy vesz, sőt lehet már akkor meg is vette, addig sorban ők már a következő bekebelezni valón dolgoznak, sőt azt követőn meg az azt követőn.

Röviden: Orbán Viktor úgy döntött, nekik kell a Mediaworks, ami a Népszabadság, a Nemzeti Sport, a Világgazdaság és 12 megyei napilap tulajdonosa.
A Nemzeti Sport a kedvenc lapja.
A 12 megyei napilap nagyon fontos a vidéki szavazótábor eléréséhez.
A Világgazdaság? Mindig jól jön egy gazdasági napilap.
Népszabadság? Na, arra semmi szükség. Illetve …

 

 

Persze akár azt is megcsinálhatták volna, hogy a frissen kinevezett igazgatósági tag Liszkay Gábor, aki a „gecinap” után az ÚJ kormányzati napilapot rakta összes Magyar Idők néven személyesen rakja rá a lakatot a Népszabadságra, és akkor mi lett volna? Lehet tüntetni, majd megunják és hazamennek.
Akinek már szaros a nyelve és szaros a keze annak nem mindegy?

Ám nem ezt az utat választották, előbb bezárták a Népszabit, lelőttél a nol.hu-t, elkezdték visszafizetni az előfizetőknek a pénzt.
Mindezt olyan magyarázatokkal körítve, aminek minden egyes szava hazugság volt,

De majd megcsinálják a polgári, kormánypárti Népszabadságot. Kinek? Minek?
Megint kinek lett igaza? Az egyetlen hiteles ellenzéki pártnak, a Kétfarkú Kutyának, akik már október 11-én megjelentették az új, áthangszerelt Népszabadságot.
Nevettél rajta? Persze.
A valóság azonban ennél sokkal durvább. Lesz. Vagy már most is az. Ki tudja már?

Csak egy pillanatra képzeljük el, hogy 2008-ban Gyurcsány Ferenc előbb bezáratja a Magyar Nemzetet, majd egy strómanjával megveszi és kőkemény balos napilapot csinál belőle. És most a legnagyobb példányszámú újságról van szó, ezt a címet a Magyar Nemzet sose ért el.

Nem elég a ÚJ Habony-Vajna média. Mert senki sem olvassa, csak a keménymag, az meg már nem elég.
Ők akkor is kimennek a Kossuth térre verekedni, ha nincs Magyar Idők.

Ezért fordítottak egyet a történeten: ha nem olvassák elegen a mi sajtónkat, akkor ne olvassák elegen más sajtóját sem.

A legfontosabb hogy ne legyenek megírva olyan történetek, hogy egy miniszter helikopterrel utazik esküvőre, vagy hogy a jegybankelnök úgy vitte magával a szeretőjét munkahelyről-munkahelyre mint más a felesége fényképét.

Így is nagyon nehezen jut el az igazság az emberekhez, hiszen 2014-ben újra kétharmaddal győzött a Fidesz-KDNP, ha ennek a széknek még kirúgják két-három lábát, akkor mi marad?
888-Lokál-Ripost-TV2-M1 féle sikerpropaganda, uszítás, lejáratás és nyíl hazugságok.

És mindez csak azért, hogy 2018-ban újra nyerjenek.
Mondjuk ez elengedhetetlen feltétele hogy ne menjenek börtönbe …

Úgyhogy elég, nincs Mészáros Lőrinc, nincs „Mészáros Lőrinc”, Orbán Viktor van.
Ugye senki sem gondolja, hogy ha Orbán Viktor dönti el, hogy hány jogász hely legyen az egyetemeken, akkor egy ilyen horderejű döntést nem ő hoz meg?

Orbán Viktor és „Orbán Viktor” pénteken, négy nappal a Népszabadság megvásárlása előtt:

 

Szerencsére van egy Chrome addon, ami segíthet nekünk. Az a neve hogy Word Replacer, beírjuk hogy mit cseréljen le mire, és minden weboldal úgy töltődik be, hogy a kívánt szócsere már megtörtént.

Vágólap01

Vágólap04

Vágólap06

Vágólap07

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás